2018. április 19., 10:52

A népi hímzés követője

Az almágyi Ádám Veronika mindig is a magyar kultúrát, a magyar szellemiséget képviselte. Diákként vers-, és prózamondó versenyeken vett részt, a kassai Kazinczy-napokon újságírói díjban részesült. A sors fura fintora, hogy több mint húsz évig a banki szektorban dolgozott, de már ekkor is érezte, hogy nem ez lesz az ő útja. Így jutott el a népi hímzési technikákhoz, melynek népszerűsítése hivatásává vált.

himzes4.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Ádám Veronika archívum

Veronika kezdetben a kalocsai virágok motívumrendszerét alkalmazta, hisz ez volt a legfelkapottabb és a legdivatosabb. Azt mondja, nagyon sokszor a menyasszonyok kelengyéjét is kalocsai mintákból állították össze. Majd megismerte a mezőkövesdi matyót, melynek elemeit szintén beemelte művészetébe. Az idő előrehaladtával azonban a szűkebb környezetében és múltjában található palóc mintákat is elsajátította.

„A kalocsai, azt hiszem, hogy már nagyon sokszor megjelenik, tehát az emberek kicsit eltelítődtek vele. Egyre jobban érdeklik őket a különlegesebb minták, vagy a különlegesebb virágok. Úgyhogy a matyó és a palóc, az nagy kedvenc lett“ – magyarázza Veronika, aki szeretne megismerkedni a gömöri hímzés technikájával is, mert elmondása szerint, ez áll a legközelebb kulturális örökségünkhöz.

Megismertetni a mai fiatalokkal őseik hagyományait

Veronika a hímzés és a kézimunka szeretetét az édesanyjának köszönheti, tőle tanulta meg az alapokat, amit mára profi szintre fejlesztett. Munkáin keresztül szeretné megmutatni, mennyire gazdag, szép, viselhető, szerethető, egyedi és igényes a magyar népi hímzés.

„Többnyire olyan könyvekből merítek, amelyeket néprajzkutatók, vagy népművészek gyűjtöttek, de saját, egyedi mintákat is tervezek. Egyik például a piros- fehér- zöld színekből álló magyar kéz, amit fekete pólóra hímzek, ókalocsai virágokkal. Ez egy kézlenyomat a szív fölött. Himnusz alatt is a kezünket a szívünkre tesszük, úgyhogy most már ez örökké ott van“ – hangsúlyozza Veronika.

Fotó:  Ádám Veronika archívum

De nem csak ruhaneműre hímez. Készít cipőket, órát, díszpárnát, tarisznyákat is Fontosnak tartja, hogy ezeket a ma már elfeledettnek minősülő mintákat újra beemelje a köztudatba és szélesebb körökben is megismertesse. „Szeretném, ha a mai fiatalok is megismernék ezeket a motívumokat, ha megerősödne bennük a nemzeti öntudat, a hovatartozás, a magyar kultúra.  Jó lenne látni, hogy büszkén viselik szülőföldjük motívumait és természetesen nagyon szeretném, ha megtanulnák elkészíteni is“  – emelte ki, hisz kötelességének tartja, hogy megismertesse a mai fiatalokkal őseik hagyományait, szokásait és kultúráját.

Veronika távlati tervei között szerepel olyan használati tárgyak készítése, amelyek igényes kiegészítői lehetnek minden háztartásnak.Valamint, akár iskolai szakkörökön, akár más rendezvényeken, de szeretné továbbadni tudását a gyerekeknek is.

himzes4.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.