Hajdufy Miklós és egy teljesen elfeledett műfaj

A Magyar Televízió tévéfilmjei nemcsak Magyarországon és a határon túli területeken arattak zajos sikert, hanem külföldön is meglehetősen kelendőek voltak. A kis-Oscarnak nevezett Arany Nimfa-díjat, amelyet a Monte Carlo Televíziós Filmek Fesztiválján osztottak ki, nem egy magyar tévéjáték érdemelte ki. Ehhez képest ma alig készül évente pár (nemrég mutatták be a Pacsirta, a Kék róka és a Frici & Aranka című játékokat).

A magyar tévéjátékgyártás egyik meghatározója volt a 90 éve született Hajdufy Miklós is, aki több tévéjátékának az ötletét is saját kútfőből merítette,

s kevesen voltak, akik nála emlékezetesebben dolgozták fel a XIX. századi magyar történelmet. Mi is az alapvető különbség a tévéjáték és a játékfilm között? A tévéjátékban értelemszerűen kevesebb a totálkép, és a cselekmény általában zárt térben (lakás, iroda, műhely) játszódik. Mivel egy-egy tévéfilm általában 45-75 perc hosszúságú, a nagyobb szabású irodalmi művekből készült filmeket sorozatokban dolgozták fel. Voltak három (Három pisztolylövés), de hétrészes (A fekete város) tévésorozatok is. S bár a műfaj szabályai teljesen mások voltak, mint a klasszikus filmeké, az átjárás nem volt ritka, játékfilmes rendezők is szívesen kipróbálták magukat mindkét műfajban (lásd. Szinetár Miklóst vagy Makk Károlyt), ahogy tévéfilmes rendezők is szívesen kopogtattak a klasszikus mozi kapuján, Esztergályos Károly, Zsurzs Éva, Dömölky János vagy Hajdufy Miklós is forgatott mozifilmet, sőt Zsurzs Éva, aki az első magyar színes tévéjátékot rendezte (A koppányi aga testamentuma, amely a mozikban is nagy sikert aratott), a sokrészes tévéjátékaiból rövidített változatokat (A fekete város, Névtelen vár, Abigél) készített, amelyek szintén felkéredzkedtek a mozivászonra. De így járt az 1963-ban forgatott Tenkes kapitánya is.

Ezek a tévéfilmek nemcsak a nézőket kötötték a televízió képernyője elé, hanem országos elismertséget hoztak a színészeknek is.

Ne feledjük, mozi akkor sem volt a kisebb településeken, televízió viszont egyre több, s mivel csak egy (később két) csatorna volt, az emberek előbb kalákában, később közös családi összejöveteleken ültek és bámulták a tévé képernyőjét (ennek fonákjáról mesél Szakonyi Károly még 1970-ben írt Adáshiba című, máig világhírű szatírája), majd a nyolcvanas években már minden családba jutott tévékészülék, sőt megjelenik a színes képernyő is, s a jobb módúak már azt is megengedhették maguknak, hogy a gyerekszobába is jutott külön készülék.

Az első tévéjátékok többnyire még élő adásban mentek, így sokszor egy helyszínen játszódtak, valamelyik tévéstúdióban. A legelső rendezők közé tartozott Zsurzs Éva, aki a rádióból került a tévébe, s első filmje, a Mama Palotai Boris elbeszéléséből született. Ő volt az első, aki elhozta a Monte Carlo Televíziós Fesztivál fődíját is, az 1961-ben forgatott Nő a barakkban című tévéjátékért, amely egy koncentrációs táborban játszódik, s Roman Gary ötletéből írta Palotai Boris. Mellette Gyárfás Miklós, Gergely Sándor, Tabi László, Cserhalmi Imre voltak a kedvenc „háziszerzői”, de sok-sok klasszikust is „foglalkoztatott”.

1960-ban forgatott Jaroslav Hašek művei alapján is, amelyet a színész-műfordító, perbetei Pándy Lajos szállított a számára.

Első sorozatát 1964-ben készítette Mesterházi Lajos Példázat című műve alapján, ezt követte A fekete város, a Zrínyi, a Felelet, Beszterce ostroma, az Abigél, a Névtelen vár, A falu jegyzője és a Különös házasság. Ahogy más műfajokban, itt is megvoltak a tabutémák, működött a három T intézménye, de mire eljutottunk a rendszerváltásig, már alig akadt olyan téma, amely ne kerülhetett volna képernyőre, méghozzá legtöbbször frissiben.

Az 1956-os forradalomról már 1958-ban tévéfilmet forgatnak Benedek Katalin írásából (Idegen utcában), amely Párizsban játszódik,

ahová négy budapesti fiatal emigrál, s tovább készülnek Norvégiába. De van, akit a honvágy inkább hazahajt. A Marton Endre színházi rendező által készített tévéfilmben Ruttkai Évát, Pálos Györgyöt, Bitskey Tibort s a pályakezdő, még teljesen ismeretlen Őze Lajost láthatta a néző.

S mielőtt még további neves rendezőkről szólnánk, emeljük ki, hogy ezek a filmek remek lehetőséget adtak a kortárs zeneszerzőknek (Tamássy Zdenkó, Hidas Antal, majd később Darvas Ferenc, Selmeczi György és sokan mások), ahogy a díszlet- és jelmeztervezőknek, az operatőröknek, s a dramaturgoknak, akik közül nem egy később a rendezéssel is megpróbálkozott (például Szántó Erika, aki a sokszoros díjnyertes Gaudiopolis című tévéjátékot is forgatta, de az ő nevéhez fűződik az Örkény István regényéből készült A hattyú halála (testreszabott feladatot adva Esztergályos Cecíliának) vagy a Küldetés Evianba Venczel Verával az egyik főszerepben.

S ha már Venczel Verát említjük, akkor nem feledkezhetünk meg a Móricz-regényéből készült 1970-es Pillangóról sem, amelynek címszerepéért a színésznő elnyerte az Arany Nimfa-díjat, amelyet a helyszínen a film rendezője, Esztergályos Károly vett át.

Esztergályos Károly (aki hihetetlen mennyiségű és minőségű munkájáért máig sem kapott Kossuth-díjat), a magyar televíziózás aranykorának nevezi Meztelen képernyő című önéletrajzi munkájában a Szinetár Miklós által vezetett közel három évtizedes időszakot (1962-1990).

Fotó:  MTI

"Minden egyes film, amelyet a könyvemben megemlítek, Szinetár története is. A kultúrpolitika perfektnek érezte volna a Magyar Televíziót, ha a párt által delegált nénik megrendezik azt az évi négy tévéjátékot, mellyel meg lehet ünnepelni a felszabadulás, az új kenyér, a nagy októberi szocialista forradalom ünnepét és le lehet tudni a karácsonyt… A Szinetár szobájában, miután őt eltávolították, mindenféle főnökök cserélgették egymást. Némelyiknek csak arra volt ideje, hogy kicseréltesse a berendezést, már pakolhatott. Mindegyik látta az elődjét, ahogy vitte a pakkot. De mindegyikük azt hitte, ő más lesz. Azonnal berendezkedett. Egyetlen dolog nem változott. Akárki lakott benne, a szobát továbbra is így nevezték: a Szinetár szobája. Ha luxusszálloda nyílik egyszer ebben a szerencsétlen, agyonnyirbált, leharcolt épületben, a harmadik emeleten az egyik lakosztályt a Szinetár szobájának fogják nevezni.”

A minap 90 éves Szinetár Miklós sosem élt vissza vezető jogköreivel, csak akkor rendezett, ha úgy érezte, más azt a témát nem tudja ugyanolyan érvénnyel megfogalmazni.

Minden mást meghagyott kiváló kollégáinak, akik közül most csak említés szintjén írjuk ide a nevét a Molnár Ferenc-unoka Horváth Ádámnak, Mihályfi Imrének, Mihályfy Sándornak, Dömölky Jánosnak, Félix Lászlónak, Horváth Z. Gergelynek, Szőnyi G. Sándornak, Havas Péternek, Radó Gyulának, Nemere Lászlónak, a rövid életű Várkonyi Gábornak (aki a legendás rendező és színész, Várkonyi Zoltán fia volt), vagy a fiatalabbak közül Málnay Leventének.

A Szinetár Miklóssal egy évben született Hajdufy Miklós Szombathelyen született, de már Budapesten érettségizett. Húszas éveiben sok izgalmas munkahelyet kipróbált, volt tangazdasági alkalmazott, műszaki rajzoló egy szappangyárban, a Vígszínház (akkor épp Magyar Néphadsereg Színházának hívták) zsinórozó díszletmunkása, mígnem Kecskeméten kötött ki az akkor ott veszteglő Németh Antal segédrendezőjeként. Innen került a Magyar Televízióba ügyelőnek. S ahogy akkoriban még megszokott volt, szépen, lassan, de üzembiztosan emelkedett felfelé azon a bizonyos szamárlétrán.

Amíg asszisztenskedik, elvégzi a színművészetin a rendező szakot, s egészen 1996-ig tévéjátékok sorát készíti el.

Nem egynek ő maga a szerzője és a díszlettervezője is. A rendszerváltás után 15 évig igazgatója a Theatrum Színiakadémia Művészeti Szakiskolának is. Filmjei főleg az 1848/49-es szabadságharcot, s annak következményeit, illetve a XX. század elejének békevilágát járják körül. Kevesen tudtak többet a szabadságharcról, mint ő. Szabó Györggyel több történetet is közösen dolgoznak fel, de nem egy filmjének a forgatókönyvét maga írja. 1984-ben forgatja a szabadságharc utolsó napjairól a Szerelmek című filmjét, s a mozikba is eljut a szintén 1984-ben forgatott Klapka légió című alkotása, amely egy sikerületlen kísérletet mesél el a Klapka légió magyarországi betöréséről (a címszerepben Tordy Gézát láthattuk).

Fotó:  A szerző felvétele

Ekkoriban játszódik a Szabó György írásából készült Széchenyi meggyilkoltatása című filmje is a peredi Horváth Sándorral (akivel számos filmjében dolgozott együtt) és Gábor Miklóssal. Egyik legismertebb filmje Az angol királynő, amely a deáki kiegyezés izgalmas, krimibe ágyazott napjait meséli el. Nemeskürty István forgatókönyvéből készül a Tizennégy vértanú című szintén 1848-as filmje, ahogy Nemeskürtyvel két második világháborús filmet is készít. Örkény István írása alapján már annak halála után forgatják le A holtak hallgatása – Requiem egy hadseregért című filmjüket, amely a Don kanyarba veszett százezreknek állít emléket, s együtt készítik el A béke szigete című filmjüket is, amely Alapy Gáspár mártír komáromi polgármesternek (Bessenyei Ferenccel) állít méltó emléket.  Szabó György  írja a Mire a levelek lehullanak című első világháborús történetét is. Több alkalommal dolgozott együtt a rozsnyói származású Száraz Györggyel is, akinek több drámáját (III. Béla, A Rókus-templom harangjai, Császárlátogatás, A megoldás) filmre viszi.

De az ő nevéhez fűződik Jókai Mór És mégis mozog a föld és A szerelem bolondjai című regényeinek megfilmesítése.

S ahogy már említettem, nagyon szerette a békebeli, könnyed történeteket is, így ő hozta vissza a köztudatba László Miklós annak idején világsikert aratott Illatszertár (Pap Verával és Kern Andrással) című keserű vígjátékát, amelyet azóta ismét felfedeztek a magyar színpadok is. De ő rendezte meg Csathó Kálmán Fűszer és csemege, Heltai Jenő A kis cukrászda vagy a pozsonyi származású Orbók Attila Nem válok el című könnyed bohózatát is.

Tavaly hunyt el, az országos lapok pár sorban közzé is tették a halálhírét. Kapott Balázs Béla díjat és Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. De ő sem kapott Kossuth-díjat, ahogy egy-két kivétellel (Szinetár Miklós, Zsurzs Éva) a többiek sem. A köztévé M3-as csatornája viszont szinte naponta vetíti a filmjeiket. Hosszú évekig lesz miből eléldegélniük.