(M)ilyennek látták az új Petőfi-filmet az Ung-vidéken

Kiss Kolos, a Pont Ma polgári társulás nevében elárulta olvasóinknak, hogyan is nyílt arra lehetőség, hogy pár nappal a budapesti bemutatót követően Ung-vidék szívébe is eljutotta az új Petőfi-film - a Most vagy soha!

Kiss Kolos

Fotó: Molnár Gabriella

A tavalyi augusztus 20-ai ünnepkör szervezése során vetődött fel annak ötlete, hogy levetítsük az akkor frissen a magyarországi mozikban futó Hadikot. A megszokott közösségi programokat színesítendő, hiánypótló újdonságban gondolkodtunk. A gyerekkoromban Nagykaposon meglévő mozikból évek óta már egy sem üzemel, egyiket pár éve nem sikerült hamvából feléleszteni, ezért próbálkoztunk ebben az úgymond alkalmi mozi lehetőségében. Végül is nem a Szent István-i ünnepkörben, hanem később, a kaposkelecsényi falunapok egyik programpontjaként, kertmozis jelleggel levetítettük az említett filmet, aminek sikerén nagyon meglepődtünk. A visszajelzésekből ítélve egyértelmű igény mutatkozott a nagy képernyős, az otthoni magányt mellőző mozi-élményre.”

A Nemzeti Filmintézettel felvett kapcsolat során Kolost meglepte a lelkes, odaadó, segítőkész hozzáállásuk, örült annak, hogy kirajzolódóban volt egy hosszabb távú együttműködés. A Petőfi 200 – ra betervezett, de 2024 nemzeti ünnepének előestéjére elnapolt bemutatójú Most vagy soha! vetítésével kapcsolatban soha nem remélte volna, hogy sikerülhet akár pár nappal a budapesti premiert követően megkapniuk a jogosultságot (screening jogot). A Nemzeti Filmintézet örült megkeresésünknek, összekötöttek a szlovákiai forgalmazóval.

Vele kapcsolatban is volt bennem aggodalom, végtére is egyrészt egy kereskedelmi vállalkozás, másrészt nem biztos, hogy magyar vonatkozásban olyan készséges lesz, mint az anyaországiak. Az ellenkezője vált valóra: a komáromi Fitza Tamás is nagyon pozitívan állt kérésünkhöz. Így tulajdonképpen vele, a magyar filmek hazai filmforgalmazójával kötöttünk szerződést erre az egy alkalomra szóló, ingyenes vetítésre illetve tőle kaptuk meg a digitális promóciós anyagot és a filmhez járó 4 plakátot is, amelyekből csak a terem ablakán lévő maradt meg nekünk emlékbe, a maradék 3-at nézőink elkérték.”

A filmmel kapcsolatos benyomásairól elárulta, hogy ez egy nagyon nagy körültekintéssel készült film. Kíváncsiságból ugyan belelesett néhány kritikába, de az az érzése, hogy igazából látszódik az alkotáson a meglévő határozott szándék és annak tudatában készítették, hogy nyilván lesz egy réteg, amelyik gáncsoskodásból úgyis talál majd benne kivetni valót, lehet akár tökéletes is a végeredmény. Felelevenítette az első próbavetítést követően megélt érzéseit, benyomásait, amiket egy szóba tömörítve eufóriaként írt le. Meglepő módon, a további vetítések alkalmával is ugyanolyan hatással tudtak rá lenni a látottak, hogy azon kapta magát, hogy elérzékenyült, szüntelen rá tudott csodálkozni a számtalan bravúrra, a lenyűgöző látványvilágra.

Fotó: Molnár Gabriella

A termet és a technikai hátteret a nagykaposi református egyházközség biztosította. A templom szomszédságában lévő központjuk közösségi termébe, az előzetes regisztrációval összhangban 120 széket helyeztek el úgy, hogy mindenki kényelmesen elférjen és ezekből a vetítés során csak egy pár maradt üresen. Kraus Viktor Nagykaposon és Veskócon szolgáló református lelkész a ma7 olvasóival is szívesen megosztotta néhány, a filmmel kapcsolatos gondolatát.

A film képi világa csodálatos. Nagyon ügyesen megoldották a történelmi cselekmény köré szőtt fiktív szálat is, nem zavarja egyik a másikat, nincsenek egymás terhére vagy hátrányára, jó érzékkel megtalálták a kettő közötti egyensúlyt, figyeltek arra, hogy ne legyen az ötvözetből akciófilm, de egy unalomig ismételt lapos, unalmas történelmi tucatfilm se. Úgy tudott izgalmas lenni, hogy egyben újat is adott. A történelem szeretetéből kifolyólag eleve szeretem a múltunk filmbeli megjelenítéseit is. A Most vagy soha! Nem feltétlen a kizárólagos történelmi hűségre törekedett, mint valaha gyerekkorunk klasszikus alkotásai. Még ezek ismeretében is, lenyűgözően ábrázolta a Márciusi Ifjak lelkesedése mögött lévő kételyt, azt a na most akkor mi lesz, jönnek velünk, nem jönnek velünk érzését. A - Petőfi egyik társa szájából többször visszatérő - Lehet, hogy még 500-an is leszünk?! elárulja azt, hogy azokban a fiatalokban rengeteg kétely volt ugyan, de ennek ellenére is végigcsinálták, amit végig kellett csinálniuk, azt, amit elhatároztak és amiben váltig hittek. Ez volt számomra az egyik nagyon fontos szál, amit számomra a film nagyon szépen bemutatott. Másodikként talán Szendrey Júlia alakját emelném ki, aki hangsúlyosan jelen volt a filmben, a legújabb kutatások fényében, miszerint meghatározó szerepe volt nem csak Petőfi életében de a márciusi forradalom napjaiban is. Nem akármilyen hátteret biztosított Petőfi munkájának tulajdonképpen és ebben a filmben ez megjelenik, még ha néhol egy kicsit harcias amazonként ábrázolva is, de nyilván ez már a korszellemhez igazodva választott szükséges csavar lehetett a kreatív csapat részéről, gondolom. De eltekintve az akciójelenetek allűrjeitől, a tény, hogy Petőfi mögött is ott volt támaszként az okos, intelligens nő, Szendrey Júlia, az mindenképpen fontos szál az eredeti történetben is. Tudjuk, hogy Petőfi nem egyedül alkotott, ott volt mellette a felesége, a nő, akinek volt olyan kaliberű írói munkássága, mint lánglelkű költőnknek, még ha nőként saját korában nehéz is volt érvényesülnie, elismerést szereznie. Harmadsorban pedig a zárójelenet fogott meg nagyon, amikor is a film cselekményét felölelő forradalmi nap végén a Nemzeti Múzeum előtt gyerekek kis csapata jelenik meg. A kissrác, aki napközben a forgatagban valahol elkérte Petőfi kokárdáját, a társaival továbbviszi a lángot. Számomra ez az élő jó példa ragadós gondolatisága, a megmaradás eszmeiségének továbbvitele volt szimbólumba rejtve.

Ez az, ami sokszor hiányzik már a mi világunkból, a felnőttek élő példája, ami az előző generációk életében még kézzel tapintható volt, ez az, amit nagyon kellene erősítenünk, a közösségünk megmaradásának érdekében. Nem mindegy, hogy mit mutatunk gyerekeinknek, milyen példával járunk előttük, milyen környezetben neveljük gyermekeinket. Nem mindegy, hogy mennyire ragaszkodunk mi magunk is a történelmi nagyjainkhoz, nemzeti hagyományainkhoz, mert annyira fognak majd az utódaink is. Nagyon fontos, hogy értékeinket továbbörökítsük, mert sajnos fogyóban vagyunk már valamivel több, mint 100 éve, de szerencsére még vagyunk és a megmaradás záloga az Istennél levő kulcs, de ehhez nekünk is hozzá kell tennünk a magunkét.

Az említett három maradandó konkrétumon túl a lelkész megemlítette még a kimagasló egyéni színészi teljesítményeket is. Ahogy mondta, érdekes módon a főszerepeket számára egyelőre ismeretlen fiatal színészekre osztották, akik kiállták a próbát, megjegyzi nevüket. Bár a fiktív szál fő figuráját Farkasch főgonoszt, szerinte (is) bravúrosan alakította a régi ismerős, Horváth Lajos Ottó, az Üvegtigris ikonikus büfés Sanyija, vagy az osztrák tábornokot alakító Lukács Sándort is díjazta, továbbá a zseniális Nagy Sándor Józsefet, aki a buzgó kiadót játszotta és aki nem bírta rá Petőfit, hogy eladja neki a Nemzeti dalát, Szerednyei Bélát pedig Landerer-ként. Bárki bármit mond, ez egy nagyon nívós, értékes film – zárta véleményét Kraus Viktor.

a Petőfit alakító Berettyán Nándor

Fotó: Molnár Gabriella

Varga Tibor, Kaposkelecsény polgármestere feleségével együtt látta a filmet, mindkettejük elégedett arckifejezése is tükrözte, amit szóban is megerősítettek: tetszett nekik a film. Szerintük kellenek az ehhez fogható, igényes aprólékossággal kidolgozott magyar filmek, amelyek megjelenítik történelmi eseményeinket, még ha egy kis plusz kalandot is belekevernek. Szeretnek moziba járni és kimondottan örültek annak, hogy ez alkalommal nem kellett Kisvárdára vagy Sátoraljaújhelybe utazniuk majdnem 100 kilométert azért, hogy láthassák a várva várt új magyar alkotást. Abban bíznak, hogy Ung-vidéken hamarosan egy újabb nagyszabású magyar alkotást tekinthetnek meg a régió filmkedvelői.

A Tomojka-Vojtko család tagjai is látták a filmet, akik szintén egybehangzóan elismerően nyilatkoztak róla, nagyon tetszett mindannyiuknak. A szereplők, a karakterek, a filmes megoldások, a képi világ – együtt mindez egy csodás alkotásként került ki szerintük az alkotócsapat 5 éve munkájának eredményeként. Tünde elárulta, hogy a Kincsemen ámult, bámult, amikor a moziban megnézték. Rácsodálkozott, hogy milyen magas színvonalú filmet képes csinálni egy magyar csapat. Szerinte a Most vagy soha! is ez a kategória, le a kalappal a stábja előtt – mondja, majd hozzáfűzi, hogy az operatőr párjának, Bélának még a Kincsemet is bőven felülmúlja az új Petőfi-film.