Nagykapos

A város az Alföld északi peremén, a Nagykapos-sík kistáj középső részén fekszik, az ukrán határ közelében, Nagymihálytól 32 km-re délkeletre, Királyhelmectől 17 km-re északkeletre, Ungvártól 33 km-re délnyugatra, az Ungvárt Enyickével összekötő szélesvágányú vasércszállító vasútvonal mentén. A Bánóc-Nagykapos vasútvonalon 2012-ben megszűnt a személyforgalom. Az 552-es főút Kassával (83 km) és Mátyócvajkóccal (6 km), az 555-ös út pedig Nagymihállyal és Királyhelmeccel teremt összeköttetést, mellékutak kötik össze Dobóruszkával (6,5 km), Feketemezővel (4 km) és Csicserrel (5 km). Határának nagy része mezőgazdaságilag művelt terület, legdélebbi részét a Latorca mentén elterülő erdő borítja. Nyugatról Csicser, északnyugatról Mokcsamogyorós, északról Feketemező, keletről Mátyócvajkóc, Budaháza és Nyarádkelecsény, délről pedig Lelesz községekkel határos. Déli határa, melyet a Latorca-folyó korábbi medre képez, egyben Ung és Zemplén vármegyék történelmi határát alkotja. Északi határa az Ortó-patak mentén húzódik.

A Kassai kerülethez és a Nagymihályi járáshoz tartozó város. Az 1870-es évekig mezővárosi rangot viselt, majd 1920-ig kisközségként Ung vármegye Nagykaposi járásának székhelye volt. 1914-ben Nagykapos, Kiskapos és Csepely kisközségeket egyesítették. A csehszlovák közigazgatásban is járásszékhely maradt egészen 1960-ig a Nagykaposi járás székhelye volt; 1960-1996 között a Tőketerebesi járáshoz tartozott, majd a Nagymihályi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Ung vármegye, Nagykaposi járás), ebben az időszakban nagyközségi rangra emelték. 1964-ben városi rangot kapott, egyben hozzácsatolták Veskóc községet. 1910-21-hez képest (Nagykapos – 25,16 km², Veskóc – 4,91 km²) területe 1,5 %-al csökkent (29,62 km²), kisebb területeit 1950 után Feketemezőhöz és Mokcsamogyoróshoz csatolták. Nagykapos és Veskóc ma egyetlen kataszteri területet alkot.

Nagykapos a szlovák-magyar nyelvhatáron fekvő, mindmáig magyar többségű város. 1910-ben 2170, 1921-ben 2204, 1938-ban pedig 2722, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt, a (cseh)szlovákok aránya 1921-ben 6,7 % volt. Az 1945 utáni évtizedekben a gazdasági fejlesztés, ipartelepítés és a hozzá kapcsolódó lakásépítés révén népessége többszörösére nőtt; 1938-hoz képest 1970-re megduplázódott (5047 fő), majd 2001-ig további folyamatos növekedéssel ismét csaknem duplájára nőtt és elérte a 9760 főt. 2001-2011 között a folyamat megfordult, ebben az időszakban 3,6 %-os lakosságszámcsökkenés (9760 főről 9406-ra) figyelhető meg. 1991-2011 között egyaránt csökkent a magyar (63,8 %-ról 59,6 %-ra) és a szlovák nemzetiségűek (34,5 %-ról 30,2 %-ra) aránya, viszonylag magas ugyanakkor a nemzetiségükről nem nyilatkozók részaránya (7,6 %). 2011-ben a lakosság 1,2 %-a vallotta magát roma nemzetiségűnek, ugyanakkor 2013-ban 12,6 %-a a roma etnikumhoz tartozott. 2011-ben a lakosság 44,8 %-a volt római katolikus, 24,8 %-a református, 10,7 %-a pedig görög katolikus vallású. 1921-ben a reformátusok még az összlakosság egyharmadát alkották (33,3 %), 1944 előtt a lakosság egyhatoda volt izraelita vallású (1921: 16,1 %). 2011-ben a város lakosságának 97,6 %-a (9177 fő) élt a központban, 2,4 %-a (229 fő) pedig Veskóc településrészen.

A település valószínűleg a 11.-12. században jött létre, az Eperjes-Tokaj és Ungvár-Kassa kereskedelmi útvonalak kereszteződésénél, egyik láncszeme lehetett a gyepűvonal mentén létrejött és határőrző szerepet betöltő helységek láncolatának. A legrégibb írásos emlék II. András király 1214-ben keltezett birtoklevelében található, amelyben Boleszló váci püspök, a leleszi premontrei prépostságnak tett kaposi adományát erősíti meg. Ebben az oklevélben Kapos neve Copus. A Sztáray kódex 1314-ben szintén Copus-ként említi, 1347-ben Kapus, 1392-ben Kapuus, 1400-ban Egyhazas-Kapus, 1414-ben Kápolnás-Kapus a neve. Szent Miklósnak szentelt temploma az 1332 és 1337 között felvett pápai tizedjegyzékben már szerepel, János és Benedek papjait külön is megemlítik. 1417-ben már mezőváros vásártartási joggal. 1427-ben 80 porta Drugeth birtok, 16 porta a leleszi prépostságé volt. 1493-tól káptalani iskola működött a városban. Nagykapos sem menekült meg a mohácsi csatavesztést követő trónviszály következményeitől, a szépen gyarapodó mezővárost 1530 táján a Drugethek egyik sarja és Losonczy Antal elfoglalta és kirabolta, majd Ferdinánd király vezére Serédy Gáspár szerezte vissza a leleszi prépostnak. A 16. és 17. században céhes ipara és kereskedelme volt, 1525-ben a szabók, 1608-ban a cipészek, 1665-ben a csizmadiák alakítottak céheket. A 17. században fazekas-műhelyek jöttek létre. A megyeszékhely Ungvár mellett itt is folyt megyei törvénykezés és közelében néha megyei közgyűléseket is tartottak. 1684-ben Thököly Imre fejedelem jelenlétében közgyűlést és tisztújító széket tartottak itt. A kuruc harcok nagyon visszavetették Nagykapos fejlődését, lakossága megcsappant, céhei megszűntek, teljesen azonban nem néptelenedett el. 1802-ben a jászói prépostság birtoka lett. 1900-ban hengermalom, 1905-ben pedig nyomda létesült Nagykaposon. 1910-ben megépült az Ungvárt Vajánnal összekötő vasútvonal, melynek egyik állomása Nagykapos lett. 1921-ben a vasútvonalat meghosszabbították Bánócig. 1914-ben az ekkorra már teljesen egybeépült Nagykapos, Kiskapos és Csepely kisközségeket Nagykapos néven egyesítették. Kiskapos (Kyskapos) 1464-ben a leleszi premontrei prépostsághoz tartozott. Mindig csak néhány portája volt, 1715-ben 9 adózó portája, 1720-ban 13, 1828-ban 56 porta 316 lakossal. Templomát 1807-ben Simon-Juda tiszteletére szentelték fel. Ez a római katolikus templom máig szolgálja az egész város római katolikus gyülekezetét. Csepelyről az első írásos emlék 1214-ből való, Csepely (Chepel) néven. Csepely (Ungcsepely) családi birtokként jött létre, első tulajdonosa a Mokcsayak voltak. A családi birtokot fokozatosan felosztották, és kisnemesek tulajdonába került. A Drugeth nemzetség szerzett nagyobb birtokrészt, szép kastélyt építettek, amit a 20. század elején lebontottak. Református község volt, első temploma fából épült. A 18. század végén kőtemplom állt itt, 1869-ben tornyot is kapott. Miután 1944-ben bombatalálat érte, lebontották. 1920-ig Ung vármegye Nagykaposi járásának székhelye volt. Csehszlovákiához csatolása után is járásszékhely maradt egészen 1960-ig. 1925-ben áramfejlesztő, 1936-ban pedig gabonatároló létesült a városban. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz. 1944-ben a város lakosságának egyhatodát alkotó zsidó lakosággat (1938-ban 470 fő) koncentrációs táborba hurcolták. 1944 végén 96 lakosát hurcolták kényszermunkára a Szovjetunióba. 1945 után magyar lakosságának egy részét kitelepítették és szlovákokat telepítettek a városba. Az államszocializmus évtizedeiben rohamos fejlődésnek indult, környékén országos jelentőségű ipari létesítmények sora létesült, a városban pedig új lakótelep létesült. 1966-ban megépült az Enyickére vezető szélesvágányú vasútvonal és a Nagykapos melletti rakodóállomás, 1961-1966 között a közeli vajáni hőerőmű, majd a kőolajfinomító (1978). A várostól délre 1973-ban épült meg a Szovjetunióból érkező földgázvezeték hatalmas kompresszorállomása. Nagykapos 1964-ben városi rangot kapott, ugyanebben az évben hozzácsatolták Veskóc községet. A Csemadok 1968 óta rendezi meg Nagykaposon az Erdélyi János Napokat.

Nagykapos az Ung-vidék gazdasági és kulturális központja, élelmiszer- és építőiparral, határában gázkompresszorállomás működik. Magyar és szlovák tanítási nyelvű gimnázium, magyar és szlovák alapiskola (Erdélyi János Alapiskola), két szakközépiskola, művészeti alapiskola valamint kisegítő iskola és gyermekotthon található a városban. Református temploma 1787-ben barokk-klasszicista, Szent Simonnak és Júdának szentelt római katolikus temploma 1807-ben épült klasszicista stílusban, előtte áll 1995 óta Mécs László mellszobra. Görög katolikus temploma a 21. század elején épült. A kiskaposi születési Erdélyi János író mellszobrát 1968-ban avatták fel.