Most vagy soha – akciódús magyarság-film a porondon
A magyar szabadságharc 175. évfordulóján került bemutatásra a Most vagy soha! című magyar történelmi kalandfilm. A március 15-ei megemlékezéseket megelőzően Galántán néztük meg a filmet, ahol a nagyközönség előtt a régióbeli iskolásoknak vetítették le azt elsőként. Az ifjaknak tetszett a kalandos, akciójelenetekkel dúsított filmszínházi alkotás. A magyar filmtörténet legdrágább filmjéről van szó. Kissé visszás hatást keltő, hogy míg a forradalmi ifjak gyakorlatilag egy karcolás nélkül megússzák a verekedős jeleneteket, Szendrey Júliát az ájulásig veri a filmbeli főgonosz.
A Most vagy soha című magyar film forgatási költségei közel több mint hat milliárd forintra rúgnak, ezzel a magyar filmtörténet legdrágább alkotásáról van szó.
A siker borítékolható lenne, ennek ellenére a filmkritikusok egyelőre nem jó véleménnyel vannak a filmről, amelyben a reformkori eseményeket olyan akciójelenetek kísérik, melyeket Bud Spencer is megirigyelhetne.
Rákay Philip és Szente Vajk filmjét még nem sokan láthatták, az IMDB-oldalon cikkünk írásának idején leginkább egycsillagos értékelések érkeznek az alkotásra.
Nem vagyok filmkritikus, nem is célom az alkotást minősíteni, leginkább saját tapasztalások szerepelnek majd az írásomban. A film legnagyobb erénye egyértelműen a látvány és az érzelmekre kifejtett hatás.
A magyar szíveket megdobogtatja az a filmvászonról lesugárzó erő, amely a közösségi összetartás erejét a forradalmi hangulatot kívánja elérni. A szereplők gárdája jól összeválogatottnak tűnik.
A főszereplő Berettyán Nándor külsőre valóban hasonlít a Petőfi karakter-ábrázolásokra, talán sokan így képzelik el Petőfit. A női szívek elrablója a filmvásznon egyértelműen Fehér Tibor, aki Vasvári Pál személyét alakítja, egy tipikus szoknyabolond márciusi ifjú karaktert megformálva. A film főgonosza egy fiktív figura, Farkasch, aki a pesti „mocskos” alvilági figurákat uszítja rá a forradalmárokra. A film végén már alig várjuk, hogy a figura eltűnjön, kissé idegesítő „Terminátor-szerű” jellem, akinek szerepe leginkább az, hogy verekedőssé, akciódússá tegye a forradalmi eseményeket, céljait és motivációját nem igazán érteni. A mesei archetípusokra ráépítve a gonosz figura végül pórul jár, sajátjai fordulnak ellene, a forradalmi események, és Szendrey Júlia hatására a „helyi maffia” is jó útra tér.
A márciusi ifjak csapata jól mutat együtt a filmvásznon, a fiatalok számára szerethető „bagázs”-ról van szó, azonosulni tudnak a karakterekkel.
A filmben nagy hangsúlyt kapnak a magyar követelések, a 12 pont és a Nemzeti dal. Talán felnőtt, történelmet ismerő szemmel ennek nincs fordulatos jelentősége, mégis elmondható, a filmet néző diákok fülébe bizton belemászik a vers tartalma és a mit kíván a magyar nemzet lista. Saját diákjaim, akikkel együtt néztem a filmet legalábbis úgy nyilatkoztak, a közelgő március 15-ei műsoron már biztosan nem lesz baki a 12 pont felsorolásában, hiszen a film során megértették és sokszor hallották a követeléseket. Ily módon kijelenthető – az oktató hatás megérkezik a filmből.
A történelmi tények ismeretében nyilván felfedezhető a film történéseit jelentős mértékben átszövő fikciós szál, amely nem biztos, hogy jót tesz a sztorinak. Szembetűnő, hogy a Szendrey Júliát alakító Mosolygó Sára kapja a legtöbb pofont.
A film első harmadában Szendrey Júlia bejelenti Petőfinek, hogy házasságukat már gyermekáldás kíséri, éppen ezért válik visszatetszővé, mikor a nő sem a magzatát, sem önmagát nem kímélő módon nekimegy a film főgonoszának és akciódús verekedős jelenetbe bonyolódik. Míg az akciójeleneteket a főszereplő, jóképű márciusi forradalmárok egy karcolás nélkül ússzák meg – pár pofon azért Vasvárinak is kiosztanak – addig a „kedves”-t alaposan helybenhagyják. Míg Petőfi a nép előtt, boldogan lebegteti a helytartótanács által aláírt magyar követeléseket, egy szomszédos épületben a kedves felesége éppen az ő életének megmentéséért küzd, kissé kiherélve a forradalmárok férfias lendületét. Sándor szavakkal, Júlia ököllel küzd.
A Most vagy soha film parlagon hagyja a reformkori történelem legfontosabb állomásait – gyakorlatilag a március 15-ei eseményeket dolgozza fel, fikcióval alaposan megtűzdelve. Történelmi hűségre nem hajaz, helyenként a történelmi összefüggések is sántítanak – inkább egy átlagtömeg ízlést kiszolgáló alkotásról van szó.
