2020. február 29., 14:52

Léva után Zselízen vetítették a Kóbort

Ferkó Zoltán egyre népszerűbb dokumentumfilmjével 2020 februárjában a felvidéki nézőközönség is megismerkedhetett. A Kóbor nevű erdélyi településről szóló filmet a lévai Reviczky Ház után a zselízi Alapiskolában vetítették le.

Galéria
+1 kép a galériában
a lévai vetítés közönségének egy része
Fotó: Reviczky Társulás Léva

Ferkó Zoltán a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként 2017 és 2018 folyamán kilenc hónapot töltött a Brassó megyei faluban, Kóboron. A ma már szórványvidéken elterülő település száz esztendővel ezelőtt színmagyar volt, a maga ezer fős lakosságával.

A dél-erdélyi Kóbort ma már csupán kétszázan, leginkább ötvenöt év fölöttiek lakják, s közülük is csupán az egyharmad magyar.

Az ott szerzett élmények hatására készítette el a közel félórás dokumentumfilmet, amelyet - a VI. Debreceni Székely Napon tartott 2019. szeptemberi ősbemutatója óta - nem csupán a Kárpát-medencében, hanem a világ számos, magyarok által is lakott részén bemutattak már. A Kóbor film eddigi legnagyobb szakmai sikerét az jelentette, hogy az egész világról érkezett sok száz pályamű közül kiválasztották, s egy olasz, egy francia, valamint egy portugál produkció mellett negyedik európai filmként bekerült az amerikai Ogeechee történelmi film fesztivál műsorába.

2020. február 13-án a lévai Reviczky Házban volt a Kóbor felvidéki premierje. A Reviczky Társulás ifjúsági szakosztályának szervezésében megvalósított vetítés kezdeményezője a Petőfi Sándor Program Léván munkálkodó ösztöndíjasa, Martin Vivien volt. Február során a zselízi alapiskola végzős tanulói is megismerhették az erdélyi szórványmagyarság történetét a kóboriak sorsán keresztül. A diákok érdeklődve nézték végig a filmet, ami után egy érdekes eszmecsere is kialakult a látottak hatására.

„A filmet egyelőre nem szeretném feltölteni a közösségi oldalakra és a videómegosztó portálokra, inkább azt látnám célszerűnek, ha valódi élő közönségként egy párbeszéd alakulna ki egymással, akár a film készítőivel, de leginkább a ma is ott élő idős kóbori magyarokkal. Ha valaki felkeres a közösségi oldalon vagy e-mailben, egy pillanat műve, hogy megosszam vele a filmet, ami így máris nézhetővé, vetíthetővé válik" – árulta el a rendező a 2019 szeptemberében megtartott ősbemutató előtt a Kolozsvári Rádiónak.

Kóbor sorsában, mint cseppben a tenger, megmutatkozik a határon kívüli szórványlétbe kényszerült magyarság immár egy évszázados küzdelme a megmaradásért. De nem csak erről szól ez a film. Kitörési pontokat keresünk ott, ahol sokak szerint már nincs visszaút"

– hirdeti a film készítője, aki olyan közösségek, kulturális egyesületek, iskolák, osztályok, gyülekezetek és baráti társaságok jelentkezését várja, amelyek szívesen bemutatnák a filmet.

Érdeklődni lehet a film készítőjénél emailben (ferko.zoltan@gmail.com) vagy telefonon (+36 70 771 9767).

A dokumentumfilm előzetese ide kattintva tekinthető meg.

Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.