A Baska magyarul beszél annak a több tízezer magyarnak is emléket állít, akit 1945 után kitelepítettek Csehszlovákiából.
Tanúságtételként egy dokumentumfilmben vállalt szerepet, amit Ferenc pápa látogatásának egyik kiemelt helyszínén készített a közmédia.
Egy rendkívüli asszony története.
Egy személyben volt költő, regényíró, festő és dizájner.
A szerzőpáros az idén három olyan kisfilmmel indult a versenyen, amelyek a 20. század első felében megtörtént kegyetlenségeket mutatják.
A dokumentumfilmben korabeli szemtanúk idézik fel az október 23-i eseményeket és az azokat követő történéseket.
A fiatalon elhunyt énekesnőnek állítanak emléket.
Az első lépés című dokumentumfilmben a Független Magyar Kezdeményezés megalakulását, az ahhoz vezető utat mutatják be.
Az elmúlt évek legjobb történelmi témájú filmjei közé választották a Meghalni Ukrajnáért című magyar dokumentumfilmet Horvátországban.
Idén először szállnak versenybe egész estés dokumentumfilmek a CineDocs nevű új szekcióban a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál dokumentumfilmes versenyprogramjában.
A 25 fős nemzetközi zsűri tíz elismert külföldi szakemberből, valamint a magyar művészeti élet, közélet és sajtó ismert szereplőiből áll.
Ő tudta, mikor kell váltania.