2019. szeptember 12., 08:09

Meghalni Ukrajnáért – megelevenedő történelem

Az elmúlt évek legjobb történelmi témájú filmjei közé választották a Meghalni Ukrajnáért című magyar dokumentumfilmet Horvátországban, így a Rijekai Történelmi Film Fesztiválon versenyezhet a fődíjért.

Meghalni Ukrajnáért
Fotó: Archívum
Csarnai Attila filmje három magyar nemzetiségű áldozat családján keresztül mutatja be, hogy érintette a kárpátaljaiakat a 2014-ben kirobbant kelet-ukrajnai háború.

Az alkotók kiadtak egy közleményt, mely szerint a versenyre 38 ország 140 produkcióját nevezték be, ezek közül válogatta ki a zsűri a 35 legjobbat, melyeket be is mutatnak a szerdától szombatig tartó fesztiválon.

 A magyar alkotások közül a Meghalni Ukrajnáért az egyetlen film, amely levetítésre kerül.

A film bemutatója 2017-ben volt az Uránia Filmszínházban, majd ezt követően a tévében is többször leadták. 2018-ban ötven dokumentumfilm közül választották bronzérmesnek a Hét Domb filmfesztiválon, majd szintén ebben az évben a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon is levetítették. Idén februárban is eljutott egy fesztiválra a film: a georgiai Ogeechee Történelmi Film Fesztiválon mutatták be, ahol a legjobb külföldi, történelmi témájú dokumentumfilmek közé válogatták. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.