2018. október 4., 17:13

Zengett a dal Szent Mihály napján

Zengett a dal a losonci református templom fenséges hálóboltozata alatt szeptember végén. A Csemadok Losonci Alapszervezete és a kebelében működő Serly Kamarakórus ismét meghívta a nógrádi régió énekkarait, hogy együtt, természetesen dalokkal ünnepeljék meg közelgő, október elsejei Zene Világnapját.

losonc - Zengjen a dal
Galéria
+4 kép a galériában

A Zengjen a dal címmel, a református templomban második alkalommal megrendezett találkozót Demecs Andrea Csemadok elnök nyitotta meg, hangsúlyozva azt az örvendetes tényt, hogy a losoncival egyidejűleg Fülekpüspökiben és Tornalján is kórustalálkozó zajlik. Házigazdaként Miklós István református lelkész a 95. zsoltárt idézve köszöntötte a részvevőket és a közönséget: „jertek örvendjünk mindnyájan az Úrban, mi kősziklánkban. Vigadozzunk szép énekekkel…”.   A műsort Gál Ildikó, a Pedagógiai és Szociális Akadémia tanára, a losonci Serly Kamarakórus karnagya vezette.

A két helybeli és négy vendégkórus előadásában különböző műfajú dalok hangzottak el, túlsúlyban a klasszikus kórusművek, egyházi énekek voltak. A találkozó alaphangját az elsőként szereplő Galáris csoport adta meg a Boldogasszony Anyánk eléneklésével. A helyi Kármán József Alapiskola és a Füleki Gimnázium tanulóiból alakult éneklőcsoport hat tagja Varga Lia vezetésének köszönhetően máris sikeres szerepléseket tudhat maga mögött.

A losonci Serly Kamarakórus a XXI. század első évében alakult, és 2002-ben vette fel a Serly nevet a Losoncon született jeles zenészek, Serly Lajos és fia Tibor emlékére. A kilenctagú női kar Csemadok-műsorokon kívül a Szabó Gyula Emlékház és a város rendezvényein is szerepel.

A határ menti Ragyolc község az Észak-nógrádi magyarság erős bástyája, az itteni Csemadok alapszervezet és a Művelődési Központ mellett működő Jázmin Női Kar Tóth Ágnes és Mag Mária vezetésével 1996-óta jelen van a régió kulturális életében. Repertoárjuk a népdaloktól a népszerű angol nyelvű dalokig terjed.

„Végre férfi hangokat is hallunk”– ezekkel a szavakkal vezette be a füleki Férfi Kamarakórus fellépését a műsorvezető. A nagymúltú füleki Pro Kultúra férfikar tagjaiból nyolc éve alakult hattagú kamarakórus Tóth Tibor mérnök vezetésével leggyakrabban magyarság-dalokat ad elő. Losonci műsorblokkjukat is a népszerű Krasznahorka büszke vára kezdetű  dallal indították.

A történelmi Nógrád megye déli részét az idén tízéves salgótarjáni Cantabile Kórus képviselte. A Radnai Zsuzsanna vezette hat pedagógus hölgy produkcióját rendkívül kifinomult, tiszta előadásmód jellemezte.

A találkozó legnagyobb múltú részvevője a 40 évvel ezelőtt alakult, számos díjjal, a Kodály Napokon elért ezüst és arany minősítéssel büszkélkedő füleki Melódia Női Kar volt, amely határon túl is öregbíti Észak-Nógrád hírnevét. A 22 tagú kórus igényes műsorában egyházi és világi, magyar és egyetemes kórusműveket szólaltat meg. A Melódia karnagya, Makainé Simon Katalin az idén elnyerte Fülek Város Díját.

A dalostalálkozó záróakkordjaként, immár hagyományosan felhangzott a Csitári hegyek alatt kezdetű népdal a 63 részvevő előadásában, amit a  szép számú, hálás közönség nagy tapssal jutalmazott. Ezt követően a meghívó Csemadok alapszervezet vendégül látta az énekkarokat a Kármán József Alapiskola Ráday termében.

A kórustalálkozó az Őszi Kulturális Napok nyitórendezvénye volt Losoncon. A dalok és az irodalom kedvelői hamarosan a losonci zsinagógában találkozhatnak, ahol október végén kerül megrendezésre a Verséneklő Együttesek Fesztiválja.

losonc - Zengjen a dal
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.