2022. április 17., 15:05

Zene, szívvel-lélekkel

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Máté László pelsőci pedagógus, karmester a Rozsnyói járásban végzett közösségépítő, hagyomány- és identitásőrző zenepedagógusi, karvezetői tevékenysége elismeréseként. A díjazottal beszélgettünk.

Máté László és hangszere
Fotó: A szerző felvételei
Máté László és zongoránál

Önmagában már az elismerés, amikor az emberek megszeretik azt, amit én szeretnék velük megszerettetni: a zenét, a dalt, mondta a díj átvétele után Máté László. 

 A zene gyermekkorától hozzátartozik az életéhez. Mikor jött létre ez a kapocs? 

Azt hiszem, a szüleimtől kaptam a tehetséget, a zenei alapot, amire aztán építettem. Kisiskolás koromban mindig szólót énekeltem, a pedagógiai iskolában már tudatosan (és kötelezően) foglalkoztunk a zenével – én annak idején hegedűs voltam, ma már leginkább zongorán játszom –, a főiskolán pedig a magyar irodalom mellett a zenei nevelés szakot választottam. Tanárként, egész iskolai működésem alatt kis énekkarom volt, aztán felnőtt énekkarral is foglalkoztam. A ‘60-as években a Csemadok központi bizottsága megkért, hogy vállaljam el a Rozsnyói Munkásdalárda karmesteri posztját. Később Pelsőcön alakítottam vegyes kart Sajó völgye néven, közel húsz évig dolgoztam velük, azt hiszem, szép eredménnyel. Ezt követően tíz éven át vezettem egyházi énekkart Gömörhorkán, majd Pelsőcön megalakítottam a Sajó Hangja énekkart, ezt vezetem a mai napig. Emellett kántor is vagyok, egyrészt szülőfalumban, Páskaházán, másrészt Pelsőcön, ahol évek óta lakom és dolgozom.

Arról se feledkezzünk meg, hogy a pelsőci iskola önnek köszönheti önállóvá válását.

1989-ben lehetőség volt arra, hogy a két tagozatot kettéválasszuk, legyen önálló magyar és szlovák iskola. Ez ellen a szlovák tagozatnak sem volt kifogása, hisz nagy iskola voltunk, 16-18 községből jártak ide a gyerekek. A környéken sok iskola szeretett volna önállósulni, de ez csak egynek sikerült, a pelsőcinek. 1990 szeptemberében megnyílt az önálló magyar iskola, amelynek én lettem az igazgatója 1997-ig, nyugdíjba vonulásomig.

Megvan még az emberekben az érdeklődés, az igény a zene iránt?

Tudjuk, hogy a fiatalok nem nagyon ragaszkodnak a klasszikus zenéhez, énekkart működtetni is nagyon nehéz. Nálunk alig lehet például énekelni hallani az embereket. Ezen csak az iskola tud segíteni. A pedagógiai főiskolák magasabb szintre emelhetnék a zenei nevelést, valódi zenészeket képezhetnének és küldhetnének az iskolákba, így talán jobban meg tudnák szerettetni a zenét a gyerekekkel. 

A zene szeretete a szülőktől jött. A hagyomány folytatódik, hisz fia, Péter is elismert zenész, kiváló zongorista, és nem mellesleg tanár is.

Igen, folytatódik, csak egy kicsit magasabb szinten. Ő a rozsnyói zeneiskola és a kassai konzervatórium után a prágai zeneművészeti akadémián végzett, azóta a nagyvilágban nagyon sok koncerten játszott, nemzetközi zongoraversenyek díjazottja lett. Izlandon él, a reykjavíki zeneművészeti főiskola zongora tanszékének vezetője. Félig-meddig a kisebbik unokám is folytatja a hagyományt, bár ő nem zenész, hanem hangmérnök. Ő is segédkezett a nemrég átadott budapesti Magyar Zene Háza munkálatainál, a hang- és akusztikai méréseknél.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.