Végzős diákok hangversenye és kiállítása a Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola párkányi hangversenytermében
„Derekasan helytálltatok, sosem lesztek már szürke emberek. Függetlenül attól, hogy a zenét vagy a grafikát választjátok-e hivatásul, vagy csak a saját örömötökre veszitek kezetekbe a hangszert vagy az ecsetet a kitartás, a gyakorlás, a próbatételek megedzettek mindannyiótokat. Most pedig számot adhattok tudásotokról, tehetségetekről" – mondta el megnyitójában Papp Katalin igazgató asszony.
A 12 végzős diákot külön-külön bemutatták tanáraik, visszaidézve az nyolc év emlékeit. Dóráról néha azt gondolta tanára, biztosan feladja, mára az egyik legjobb zongorista. Paulínka több műtét után is kitartott, Mátyás már zenekarban is játszik.
Gocníková Barbara képzőművész tanár hangsúlyozta, a végzős diákok itt kiállított alkotásai nem teljesen önkifejezők, mivel ebben a korban a technikáé a főszerep. Az iskola a látásunkat, vizuális érzéküket élesítette, hogy a technika később ne álljon az önkifejezés útjába.
A vastapsos zenei produkciók után az igazgatónő megköszönte a végzősöknek és a szülőknek, hogy kitartottak. Nagy útravalót kaptak, hiszen a művészetek által érzékenyebbek lettek a világ dolgai iránt, megtanultak kitartani, nem feladni.
A muzslai székhelyű iskola nagy előnye, hogy nem csak a székhelyen, de további négy településen – Párkányban, Szőgyénben, Köbölkúton és Kéménden is vannak kihelyezett tagozatok,
ahol a diákok a saját megszokott környezetükben, utazás nélkül sajátíthatják el az általuk választott szakok valamelyikét.
Végezetül az iskola székhelyének polgármestere Farkas Iván ismertette, néhány héttel ezelőtt úgy döntött Nyitra megye önkormányzata, hogy a következő tanévtől a Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola már a középiskolás korúak számára is tudja biztosítani e nemes szolgáltatást, mellyel a párkányi régió számára egy fontos küldetést végeznek.
A képgalériát nyitva pillanthatunk az ünnepbe.