Párkány

Párkány a Duna északi partján, az Esztergomi Duna-völgy kistájon, a Garam torkolatánál, a Helembai-hegység (Burda) lábánál fekszik, Esztergommal átellenben (mellyel 1895 óta híd köti össze), Komáromtól 48 km-re keletre, Érsekújvártól 50 km-re délkeletre, Lévától 55 km-re délre, Budapesttől 52 km-re északnyugatra. Fontos forgalmi csomópont, 1850 óta a Pozsonyt Budapesttel összekötő vasúti fővonal egyik állomása, 1885 óta vasút köti össze Lévával is, a 63-as főút Komárommal, az 509-es Bajcson keresztül Érsekújvárral, a 76-os út Garamszentbenedekkel (72 km), az 564-es út pedig Deménd (43 km) és Léva felé teremt összeköttetést. Nyugatról Ebed, északnyugatról Nána, északkeletről Garamkövesd, délről pedig Esztergom határolja. Déli határát (mely egyben államhatár is Szlovákia és Magyarország között) a Duna középvonala alkotja, nyugati határát pedig a papírgyárba vezető vasúti szárnyvonal, északi határa a Pozsony-Budapest vasútvonallal párhuzamosan, attól 50 méterre délre húzódik.

A Nyitrai kerülethez és az Érsekújvári járáshoz tartozó város. 1871-ig mezővárosként, majd 1920-ig nagyközségként Esztergom vármegye Párkányi járásához tartozott, 1909-től 1960-ig járásszékhely volt. Csehszlovákiához csatolása után a járás megszüntetéséig a Párkányi járás székhelye volt, majd 1960-tól az Érsekújvári járáshoz csatolták, egyben városi rangot kapott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz és nagyközségként Esztergom vármegye Párkányi járásának székhelye lett. Területe 1921-hez képest 1,26 km²-el (8,6 %) csökkent (14,70 km²-ről 13,44 km²-re), miután 1949 után határának északkeleti részét Nánához csatolták. 1960-1990 között Nána, 1976-1999 között pedig Ebed községek is Párkányhoz tartoztak.

1910-ben 3079, 1921-ben 3481, 1939-ben pedig 3645, túlnyomórészt magyar nemzetiségű és római katolikus vallású lakosa volt. A szlovákok aránya 1921-ben 7,3 % volt. A magyar lakosság egy részének kitelepítése 1945 után, valamint az iparosítással és városodással járó ugrásszerűen növekvő lakosságszám (1939-1991 között több mint háromszorosára ugrott) a szlovákok aránya 1991-re a lakosság 1/4-ére nőtt (24,8 %). 1991-ben Ebeddel együtt 13 347, anélkül 12 146 lakosa volt, 1991-2011 között népességének egytizedét elveszítette (10,1 %-os csökkenés, 12 146 főről 10 919-re). 2011-ben a lakosság 60,7 %-a vallotta magát magyar, 26,8 %-a pedig szlovák nemzetiségűnek, de magas volt a nemzetiségükről nem nyilatkozók aránya (11 %) is. A roma etnikumhoz tartozó lakosság aránya 1,8 %. 1944 előtt népes zsidó közösség (1921-ben az izraelita vallásúak a lakosság 9,7 %-át alkották) is élt a városban. Ma a lakosság többsége (64,7 %) római katolikus vallású, a reformátusok aránya 4,5 %.

A hely kiváló fekvése okán már az őskorban benépesült. Ezt bizonyítja a párkányi papírgyár területén feltárt hatalmas kiterjedésű újkőkori település is. A római korban Anavum néven a Limes egyik hídfője volt e helyen. Marcus Aurelius császár ezen a tájon – a Garam mellett – írta Elmélkedések című első könyvét a kvádok ellen vívott háború idején. A garamszentbenedeki apátság 1075-ből származó – I. Géza király által kiadott – alapítólevele az első középkori írásos emlék, amely a helyet "Kakath" néven említette. Ekkor néhány révész és halász lakta az átkelőhelyet. 1189-ben a Német-római Birodalom császára – Barbarossa Frigyes – vert tábort Kakathon, útjában a Szentföld felé. 1337-ben Csanád esztergomi érsek a falu tizedének negyedét (a pap részének kivételével) az esztergomi Szent György mártír prépostságnak adományozta. A középkori Kakath falu területén a török 1546-ban emelt várat, a császári hadak először 1595-ben foglalták el, de a török 1605-ben visszafoglalta. 1662. augusztus 7-én határában támadta meg Forgách Ádám érsekújvári kapitány az ellene induló török előhadat, de súlyos vereséget szenvedett. 1683. október 9-én a párkányi csata során Sobieski lengyel serege szabadította fel, a várat lerombolták, nyoma sem maradt. Helyi hagyomány szerint 1546-tól, tehát a török hódoltság kezdetétől tartanak vásárokat. Vásártartási kiváltságlevelet 1724-ben kapott a település III. Károly királytól, amely évi négy országos vásár (Szent György, Szent Bertalan, Szent Simon és Júda valamint Szent Luca napjain) megtartását engedélyezte Párkányban. A századok múltával ezekből csupán a híres Simon-Júda napi vásárok maradtak fenn egészen napjainkig. 1850-ben átadták rendeltetésének a Magyar Középponti Vasút Vác-pozsonyi szakaszát, amely Párkányon haladt keresztül, majd 1885-ben annak innen elágazó szárnyvonalait Léva és Ipolyság felé. Az 1895-ben átadott Mária Valéria híd által Párkány igazi nagy forgalmú közlekedési csomóponttá vált. A híd változást hozott a város életébe, az Esztergommal való elemi egymásra utaltság nyitott számtalan lehetőséget mindkét város és környéke számára. 1919 nyarán a cseh legionisták elfoglalták a várost a Tanácsköztársaságtól, ekkor felrobbantották a Duna-híd párkányi ívét, melyet a 20-as években állítottak helyre. 1920-ban Csehszlovákiához csatolták, 1938-45 között visszakerült Magyarországhoz. 1944. december 26-án a visszavonuló német csapatok felrobbantották a Duna-hidat. Magyar lakosainak egy részét a második világháború után áttelepítették Magyarországra, helyükre magyarországi szlovákok települtek. 1948-ban hatósági úton a Štúrovo szlovák nevet állapították meg a korábban használt Parkan helyett. 1960-ban várossá nyilvánították, egyben elvesztette járási székhely rangját. A város az 1960-70-es években gyors ütemben iparosodott és városiasodott, határában épült fel az ország egyik legfontosabb papírgyára, de élelmiszer-, textil- és gépipart is telepítettek ide. 2001-ben átadták az újjáépített Mária Valéria-hidat a forgalomnak.

Párkány fontos ipari (papír- és cellulózgyár), idegenforgalmi (itt található Szlovákia egyik legnagyobb termálfürdője a Vadas), közlekedési és közigazgatási (járási hivatal kirendeltsége, számos intézmény és hivatal) központ. Oktatási központ is, magyar tanítási nyelvű alapiskolával (Ady Endre Alapiskola), kétnyelvű gimnáziummal, kereskedelmi akadémiával és szakközépiskolával. Szent Imrének szentelt római katolikus temploma 1701-ben, a kálvária pedig 1766-ban épült késő barokk stílusban. Az Esztergom ostrománál elhunyt Balassi Bálint emlékére 1986 óta évente megrendezik a Balassi Bálint Kulturális Napokat. Országosan ismert a hagyományos Simon-Júda őszi vásár. Sobieski János lovasszobrát 2008-ban avatták fel.