2022. november 20., 16:15

Taroltak a felvidéki versenyzők a Nemzetközi Kodály Zoltán Hegedűversenyen

A hegedű nem zeng magában, csak ha értelem szólaltatja meg – olvashatóak Gárdonyi Géza bölcs szavai azzal a muzsikával kapcsolatban, amely a legszebben tép bele a szívekbe. Szépen csengő hegedűszót hallhattak a huszonegyedik Nemzetközi Kodály Zoltán Hegedűverseny gáláján résztvevők. A művészeti fesztiválon magyarországi és felvidéki gyermek és ifjú hegedűművészek léptek a színpadra Galántán.

Nemzetközi Kodály Zoltán Hegedűverseny
Galéria
+8 kép a galériában
Kóša Sámuel, Zselíz
Fotó: Szomolai Andrea

Huszonegy éve rendezi meg a Csemadok Galántai Területi Választmánya, Városi Szervezete a Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyt, amelynek ezúttal is a galántai Városi Művelődési Központ adott otthont. A november 17-19. között lezajló rendezvény gálaestjén azok a fiatal hegedűművészek léptek fel, akik a verseny folyamán a szakmai zsűri előtt teljesítettek, összemérték művészi tudásszintjüket.

A gálaesten sor került a hegedűverseny díjainak kiosztására is. A versenyzők az idén a szokásos négy kategória helyett csak háromban versenyeztek, az első kategória versenyző hiányában nem nyílt meg.

A nemzetközi versenyen javarészt magyarországi és szlovákiai fiatal hegedűművész-palánták léptek fel, hogy virtuózokat megszégyenítő játéktechnikájukkal meggyőzzék a szakmai zsűrit. Mézes Rudolf, a Csemadok Nyugat-Szlovákiai regionális alelnöke, a hegedűverseny mindenkori főszervezője elárulta,  rekordlétszámú versenyző jelentkezett az idén, még a koronavírus előtti években sem voltak ennyien. Ez azt jelenti, hogy

több, mint húsz versenyző érkezett Galántára, hogy bizonyítson a hegedűjátékával és nyújtson élményekben gazdag, szép estét a nézőknek a gálaest során. Szép számmal érkeztek ifjú versenyzők a Felvidékről is: Somorja, Zselíz, Vágsellye, Gúta is képviseltette magát fiatal hegedűművészek bemutatkozásával.

Keszeli Denisa Gútáról érkezett, Kodály Zoltán Epigrammák darabjából játszott a gálaesten. A negyedik kategóriában szerzett aranyminősítéssel első helyet teljesítményével. A pozsonyi állami konzervatóriumban szeretné folytatni tanulmányait. Hangszeres kísérője a nagyszerű orgonista, zongoraművész Nagy István volt.

Nemzetközi Kodály Zoltán Hegedűverseny
Keszeli Denisa
Fotó:  Szomolai Andrea

A harmadik kategóriában versenyző zselízi Kóša Sámuelnek sokáig tapsoltak a nézők, virtuóz hegedűjátéka olyan mély érzelmeket és léleksimogató zenét adott a hallgatóknak, amelyet egyhamar biztosan ne felejtenek el. Az aranyminősített első helyet szerző művész Victor Monti Csárdását játszotta mély érzelmi átéléssel, hangszeres kísérője Banda Eugen volt.

A Somorjáról érkező Bódiš Antal Bach első hegedűversenyének első tételét húzta el hangszerén. A negyedik kategóriában aranyminősítéssel nyert második helyet, 2016 óta tanul hegedülni.

Mézes Rudolf szerint nagyon fontos az, hogy a kis művészek érezzék azt, van egy hely, egy verseny, ahol biztonságban bontogathatják a szárnyaikat, miközben szakértő zsűri figyeli és értékeli a teljesítményüket, motiváló módon. Ezt jelenti a galántai Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűverseny.

Az idén különleges vendéget köszöntöttek a gálaest nagyszínpadán. A Lavotta János Kamarazenekar tagjainak, Dombóvári Jánosnak és Novák Tóth Györgyinek hegedűjátékáról még sokáig fognak zengeni a mátyusföldi Galántán.

Nemzetközi Kodály Zoltán Hegedűverseny
A Lavotta János Kamarazenekar tagjainak műsora
Fotó:  Szomolai Andrea

Galánta novemberben és decemberben Kodály Zoltán születésének 140. évfordulóját ünnepli. Ennek részeként sor került egy különleges Lavotta János emlékkoncertre az Esterházy kastély északi tornyában.

 

Nemzetközi Kodály Zoltán Hegedűverseny
Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.