2020. október 1., 11:30

Szűcs Róbert operaénekes emlékére

Alig két hónappal 78. születésnapja előtt, szeptember 28-án adta vissza lelkét teremtőjének a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház jeles szólistája, Szűcs Róbert, aki az operairodalom több mint hetven szerepét énekelte el több mint négy évtizedes pályája során, köztük nem egy szlovák opera ősbemutatójában is szerepelt.

Szűcs Róbert családja Érsekújvárból származott, de mivel édesapját a munkája Budapestre szólította, ő is ott született 1942 november 24-én. Családja később visszatért a szülőföldre, 1964-ben már Pozsonyban fejezte a konzervatóriumi tanulmányait, mégpedig hegedű szakon.

Párhuzamosan operaéneklést is tanult Ida Černeckánál, majd a Művészeti Főiskolán Imrich Godin osztályában végzett. Már egyetemi évei alatt a Lúčnica szólistájaként lépett fel, s 1968-ban lett a Szlovák Nemzeti Színház baritonistája, ahol egészen 2000-ig volt társulati tag.

szűcs róbert

Még főiskolásként mutatkozott be Fiorillo szerepében Rossini A sevillai borbély c. vígoperájában, s a több mint négy évtized alatt több mint hetven szerepben mutatkozott be.

1971-ben nagy sikerrel alakította Mozart Figaro házassága c. klasszikusában Almaviva grófot, ugyanebben az évben énekelte el először Guglielmo szerepét a Cosi fan tutte c. Mozart-műben, amelyet 1982-ben ismét elővettek a számára. 1972-ben találkozott először Eugen Anyegin szerepével Csajkovszkij operájában, egy évvel később Donizetti vígoperájában, a Don Pasquale-ban Malatesta doktor szerepét bízták rá. Verdi több operájában is fontos szerepet kapott, így 1974-ben Luna gróf lehetett A trubadúrban, ezt követte a következő évben a Traviatában  Georges Germont, 1978-ban az Aidában Amonasro, míg 1981-ben Rodrigo a Don Carlosban.

Több kortárs szlovák opera sikerre vivésében van jelentős szerepe,

főleg Ján Cikker (Jánošik, Feltámadás, Ítélet, A rovarok életéből) és Eugen Suchoň (Svätopluk, Örvény) darabjaiban kapott kulcsszerepet, de Juraj Beneš Vendégség és Tibor Frešo Martin és a nap c. gyerekoperája sem jöhetett volna létre a közreműködése nélkül.

Több alkalommal lépett fel külföldi operaszínházak színpadán is,

1969-70-ben a trieri Városi Színház tagja volt, de a skóciai Edinburgh-ban, a híres operafesztiválon Borogyin Igor herceg c. operájának címszerepét is elénekelhette. Fellépett a volt Szovjetunióban, Bulgáriában, Ausztriában, Németországban, Franciaországban és Angliában is.    

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.