Szenes Iván – akit nem lehet elfelejteni
Slágerszövegeinek se szeri, se száma. Ő ugyan csak százat vallott be, gyengébb pillanataiban százhúszat. de tudjuk, minden második magyar slágerszöveg szerzője ő volt. De nemcsak önálló életre kelt slágerszövegeket gyártott szinte szakmányban, amit ma is fütyülnének a fuvaroslegények, ha még lennének, de színpadi bemutatóinak a száma is megközelíti az ötszázat.
Imádok férjhez menni, Potyautas, Kaviár, Kaktusz virága vagy a filmjei: Tanulmány a nőkről, Napfény a jégen, Fuss, hogy utolérjenek – nos, sorolhatnánk az írás végéig a halhatatlan slágerek címeit. De azt már kevesen tudják, hogy a száz éve született Szenes Iván asszimilált felvidéki zsidó családból származott, amelyben az anyatejjel szívhatta magában a slágerszerzést, hiszen édesapja, Szenes Andor, annak unokatestvére Béla szintén ontotta a slágereket, míg másod-unokatestvérét, Hannát nemzeti hősként tartják számon Izraelben.
Pár éve késő este szitáló esőben ballagtunk szállásunkra barátommal a VIII. kerület egyik elhagyatott utcájában. Őszi lomtalanítás volt, tele kidobált bútorokkal, sok-sok ócska kacattal, s az egyik kidobott ágyon pár könyv is hevert. Köztük egy ugyancsak vaskos kötet, amelynek címlapján csak ennyi állt: Szenes Hanna.
A név nem mondott semmit, de a könyvet megsajnáltam, s a hónom alá csaptam. Gondoltam, elfér a többi között. A kötet a címlapon szereplő hölgy naplóját, levelezését és szépirodalmi kísérleteit (versei mellett két drámáját) tartalmazta. Odahaza aztán megnéztem a világhálón, ki is volt ez a nyilasok által kivégzett, majd Izraelben újratemetett, s a mai napig nemzeti hősként ünnepelt lány. Így derült ki, hogy a Szenes család apai ága a Felvidék északi részéből asszimilált zsidó családként, Schlesinger néven költözött Budapestre, ahol többen is a színház közelében vertek végleges tanyát meglehetősen szűkre szabott életükben.
„Harminchárom éves volt. Mosolygó és szerencsés író. Nyilván boldog is, akár a pesti sétatereken játszó gyerekek, akiknek igénytelen kedvességét, naiv derűjét férfifejjel is megőrizte. Fiatalon és szinte egy-csapásra sikerült neki minden, amit akart.
És mit akart? Bevallottan: szórakoztatni, mulatni és mulattatni. Vidám írásokkal kezdte – apró, tréfás karcolatokkal, ártatlan, senkit sem sértő ötletekkel, naptól-napig élő újság-krokikkal –, vidám regényekkel (A kristóftéri Kolumbusz, A meztelen táncosnő, A tizenegyedik parancsolat) folytatta, és vidám színdarabokkal (A buta ember, A gazdag lány, Az alvó férj) ért a siker csúcsára.
– írja róla a Nyugatban megjelent nekrológjában Kárpáti Aurél. Őt még nem a nyilasok, hanem gyógyíthatatlan betegség vitte el. Apja, Schlesinger Joachim/Henrik ékszerész Felsőozorról (Horné Ozorovce) származott el (az aprócska település ma Bán – Bánovce nad Brebravou része), míg anyja, Steinitz Róza Vágújhelyről származott. Ugye emlékeznek, itt született Básti Lajos és Szirmai Albert édesanyja is.
A Pesti Hírlapban közzétett Vidám írásait Szenes ember álnév alatt jegyezte, de a Szenes ember című nevezetes kabaréjelenetet, amelyet Latabár Kálmán és Szenes Iván felesége, Kornay Mariann vitt sikerre, Iván édesapja, Szenes Andor írta. Végül is családban maradt. Szenes Béla Szőke Szakáll kabaréjában mutatkozott be, később számos pesti kabaré sokat dolgoztatott szerzője volt, így dolgozott a Modern Színpadnak, a Bethlen téri Színpadnak, a Vidám Színpadnak, a Fővárosi és az Omnia kabaréknak is. De ő fordította le először Csehov A kérő című darabját is, amelyet a Medgyasszay Színház mutatott be.
Alig hatéves, amikor édesapja meghal. „Hinni akarom, hogy helyes, amit tettem és tenni fogok. A többit elmondja majd az idő” – ezekkel a sorokkal zárja a naplóját, mielőtt a nyilasok 23 évesen agyonlövik a Margit körúti fegyházban 1944 novemberében.
Családja körében ő az, aki egy pillanatra sem felejti el, hogy zsidónak született, kiskora óta ápolja a hagyományokat, tanulmányt ír a magyar irodalom zsidó kötődéseiről, verseit is felváltva héberül és magyarul írja.
Rövid élete kész kaland. Egy református középiskolában, a mai Baár-Madas Református Gimnáziumban érettségizett, de mivel a zsidó törvények miatt a Magyar Királyságban már nem érvényesülhetett, 1939 szeptemberében (ekkor robbant ki a második világégés) kivándorol Palesztinába. Csatlakozik a zsidó fegyveres védelmi szervezethez, a Haganához, s egyike volt annak a 17 magyar zsidónak, akit a brit mandátum területén az angol hadsereg kiképzett, hogy Jugoszláviába ejtőernyővel ledobva őket megkíséreljék megakadályozni a magyar zsidók deportálását. 1944 márciusában értek földet, de csak májusban lépték át a magyar határt.
Szenes Hannát egy csendőrjárőr elfogta, a Margit körúti fogházba került, kínozták, majd amikor a nyilasok október közepén átvették a hatalmat, minden tárgyalás és ítélet nélkül a fogház udvarán agyonlőtték.
Hamvait 1950-ben Izraelbe szállították, s a jeruzsálemi Herzl-hegyen temették el.
A mai napig nemzeti hősként ünneplik, sorsa és helytállása tananyag és az ottani érettségin is tétel. Műveit húsznál több nyelvre fordították le és ötven országban adták ki.
Egy – kettő – három…
nyolc a hossza,
Két lépéssel mérem a szélet…
Kérdőjelként lebeg az Élet.
Egy – kettő – három…
tán egy hét is,
Vagy a hó vége még itt talál,
De fejem felett a Halál.
Huszonhárom lennék
most júliusban…
Merész játékban számra tettem,
A kocka perdült. – Vesztettem.
Szenes Béla unokatestvérének, Andornak szintén nem szánt hosszú földi életet a sors. 35 éves, amikor tüdőbaja elviszi. Fia, Iván akkor 11 éves. Édesapja Szenes Zsigmond szintén Felsőozorról került Budapestre orvosként, míg felesége Kroó Mária, Munkácsról származott el. Ahogy unokatestvére, Béla, ő is becsülettel elvégzi a jogot, de vele hasonlatosan, ő is eljegyzi magát a könnyű műfajjal.
Újságíró lesz, a Színház és Divat, majd a Színházi Élet belső munkatársa lesz, sanzonokat, magyar nótákat, kabarétréfákat ír, magyarra fordítja Kálmán Imre és Lehár Ferenc operettjeit, de olyan Eisemann Mihály operetteknek is társszerzője, mint a Fekete Péter vagy az Egy csók és más semmi. Slágereit ma is sokan dúdoljuk anélkül, hogy tudnánk a szerzőjük nevét: Ma Önről álmodtam megint, Maga rég nem lesz a világon, Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát, Kombiné, Már megettem a kenyerem javát, Ma éjjel szabad vagyok – és sokáig folytathatnánk. Volt tehát kitől örökölnie Ivánnak a tehetségét. Szenes Béla tisztában volt azzal, hogy ennyi volt az élet, még a sírversét is megírta:
Tudom, hogy elmegyek
itt nem használ a kérés
az úton nincs megállás
és nincsen visszatérés
Nagy a kísértés, hogy én is dalban írjam meg Szenes Iván életrajzát is, hisz bőven van miből válogatni. Talán csak Romhányi József hányta úgy a rímeket, mint Szenes Iván a dalszövegeket. Egy 2000-es kimutatás szerint Magyarország legtöbbet játszott szerzője. Bizonyára ezt olvasván most az ún. modern költészet hívei fanyalognak, hogy kerül a csizma az asztalra, amikor Kossuth-díjas költők versei 300-400 példányban jelennek meg.
Jó lenne már kibékülniük azzal, hogy a slágernek, a magyar nótának, ahogy a kabarénak is megvan az őt megillető helye az irodalom színes palettáján,
s bizony egy G. Dénes György, Bradányi Iván, Bródy János, Sztevanovity Dusán vagy Szenes Iván slágernek is ott van a helye Nádasdy Ádám, Petri György vagy mondjuk, Kántor Péter költészete mellett. Ha annak idején Ady Endre, Kosztolányi Dezső vagy Karinthy Frigyes nem szégyellte Heltai Jenőt, Szenes Andort és társait, sőt boldogan szerepeltek maguk is a könnyedebb műfajban, akkor talán ma sem kellene áthidalhatatlan akadályokat gördítenünk az irodalom különböző egyes műfajai és képviselői között.
Szenes Ivánnak látszólag könnyű dolga volt, hiszen slágerek között nőtt fel, ahol nemcsak a fürdőszobában dúdolták a jobbnál jobb Szenes-slágereket, de a maga kivételes tehetsége tette naggyá. Pár éves hivatalnokoskodás után egész életét színházban töltötte (Vidám Színpad, József Attila Színház, Győr), s ontotta a slágereket és szövegkönyveket. A kezdetek kezdetén még a később irodalmi Nobel-díjig jutó Kertész Imrével (Sorstalanság) is dolgozott,
de az igazi kiugrásra 1964-ben a József Attila Színházban került sor, ahol az Imádok férjhez menni című angol bohózat zenés változata kirobbanó sikert aratott Bodrogi Gyulával, Darvas Ivánnal és Váradi Hédivel.
Jó húsz évvel később az akkor már Bodrogi igazgatta Vidám Színpadon felújítják, Váradi Hédi egykori legendás szerepébe Voith Ági ugrott be (mindkét változat fenn van a világhálón). A darab azóta számtalan bemutatót ért meg, a kétezres évek a kassai Thália is bemutatta Korognai Károly rendezésében, a három főszerepet Tóbisz Titusz, Dudás Péter és Rák Viktória alakította.
A József Attilában ugyancsak Nádas Gáborral követi el a Mona Marie mosolya és a Kaktusz virága című darabokat is, majd Fényes Szabolccsal a Csiky Gergely színműve alapján készült Kaviárt, amelyben Bodrogi ugyancsak Voith Ágival bolondozik.
A kényes budapesti közönség tódul az akkor még külvárosinak számító teátrumba.
De dolgozik sok más társulatban sok más jeles zeneszerzővel, így Malek Miklóssal, Aldobolyi Nagy Györggyel, Lendvay Kamillóval, Bródy Tamással, Lajtai Lajossal, Bágya Andrással, Behár Györggyel. Első filmje az Állami áruház, ezt követi a 2x2 néha 5, amelyet Zenthe Ferenc és Ferrari Violetta visznek sikerre (énekhangjuk Vámosi János és Vass Éva), majd az első „1956-os” film, az Éjfélkor Gábor Miklóssal és Ruttkai Évával. S jönnek a Keleti Márton-csacskaságok, a Tanulmány a nőkről (Szeretni bolondulásig) vagy Pécsi Sándor utolsó filmje, a Fuss, hogy utolérjenek (Félteni kell, Gyerekkori álmok), ahogy ő követte el a Vuk (zene Wolf Péter) dalszövegeit is.
De sokat dolgozott együtt Hofi Gézával, Koós Jánossal, Kovács Katival, ahogy a kezdetek kezdetén több dalszöveget írt Karády Katalinnak is
(Álltam a hídon, Ilyennek képzeltelek mindig), sőt ő írta az Amerikából súlyos betegen hazatért Jávor Pálnak az Egy tisztes őszes halánték című örökzöldet is.
Illene szólni még a díjairól is, ahogy már sejtik, nem Kossuth-díjas. De legalább érdemes művész és Józsefváros is díszpolgárává választotta. Posztumusz. Apjával ellentétben szerencsére nagyon szép kort élt meg (86 évet), tér viseli a nevét lakóhelyén, a Józsefvárosban, ahol lányának és sok hívének (Bodrogi Gyula) köszönhetően évente emlékműsorral tisztelegnek előtte.
Ezt teszi most a köztévé is, mától kezdve egész évben műsoron lesznek az általa jegyzett filmek, színházi előadások, műsorok.
Zárjuk hát ezt az írást is egy Szenes Iván-dalszöveggel, amelyet bizonyára nagyon sokan előveszünk zaklatottabb napjainkban:
Mintha sohase hagynád abba, úgy kell élni,
A holnapokkal bátran szembenézni,
S égni, égni, teljes lánggal égni,
Úgy kell bízni, hinni, tűrni és remélni,
Az élettől a szépet számon kérni,
A rossz időt a jóra felcserélni,
A csillagot az ujjaddal elérni,
Mintha sohase hagynád abba, úgy kell élni.
Hogyha szól az estharang,
Mondd te is, giling-galang!
Mondd vidáman, giling-galang!
Hogyha szól az estharang.
Mintha sohase hagynád abba, úgy kell élni,
Úgy kell bízni, hinni, tűrni és remélni,
A holnapokkal bátran szembenézni,
S égni, égni, teljes lánggal égni,
Az élettől a szépet számon kérni,
A rossz időt a jóra felcserélni,
A csillagot az ujjaddal elérni,
Mintha sohase hagynád abba,
Mintha sohase hagynád abba,
Mintha sohase hagynád abba,
Úgy kell élni!
