2019. június 12., 14:15

Száz torokból zengett az ének Pelsőcön

Ötödik alkalommal rendezték meg a Samu Kati Énekestalálkozót Pelsőcön, ahol énekkarok találkozójával emlékeznek meg tanítványai, barátai és tisztelői a 2014-ben elhunyt Samu Katalin karmester, zongoratanár munkásságáról. A Pelsőci Női Kar egykori vezetője, a természettől abszolút hallással megáldott Samu Katalin egész életét a magyar kultúrának szentelte, zenepedagógusként sok fiatal tehetséget indított útjára.

Samu Kati énekestalálkozó
Galéria
+6 kép a galériában
Fotó: Majoros Jácint

„A Samu Kati Énekestalálkozó egy rendhagyó énekestalálkozó szeretne lenni, ami azt jelenti, hogy kicsit szerettünk volna kilépni abból a megszokott kórustalálkozós közegből, ahol a kórusok beülnek a közönségbe, váltják egymást a színpadon, aztán megtapsolják egymást és ennyi. Minden éven próbálunk tenni valamit azért, hogy az ilyen alkalmaknak a látogatottságát egy kicsit növeljük, vagy egy kicsit szélesítsük ezt a kört” – tudtuk meg Tömöl Gabriella, karnagytól, énektanártól, a pelsőci Korona Énekegyüttes vezetőjétől.

Fotó:  Majoros Jácint

Hozzátette azt is, ennek az évnek az a különlegessége a pelsőci alapiskola diákjainak a fellépése, amivel sikerült megszólítani az ő szüleiket, rokonaikat, ismerőseiket is, akik a kis koncertet hallgatva talán kicsit közelebb kerültek a műfajhoz.

Az öt éve tartó énekestalálkozó évről évre változik, újabb és újabb ötletekkel állnak elő a szervezők.

Az idén a fellépők között szerepelt a pelsőci  Sajó Hangja Vegyeskar, a helyi  Dénes György Alapiskola éneklőcsoportjai, a szintén pelsőci  Korona Énekegyüttes, valamint az izlandi Kopavogur-i vegyeskar, akik éppen egy Közép-európai turnén vesznek részt.

Fotó:  Majoros Jácint

Az izlandi vegyeskar a község és a Korona Énekegyüttes meghívásának tett eleget. Karmesterük Máté Lenke, a Pelsőcről elszármazott Máté Péter, ma már Izlandon élő zongorista felesége, aki csehül nyilatkozott.

„Először is meg kell, hogy köszönjem a szervezőknek, akik ezt a mai délutánt létrehozták, mivel számunkra ez nagy megtiszteltetés. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mivel több embert is ismerek itt, Pelsőcön és óriási lehetőség volt számunkra, hogy itt is bemutathassuk azt, ami mi Péterrel odahaza, Izlandon csinálunk. Azt hiszem, az egész vegyeskar nevében mondhatom, hogy számunkra óriási élmény ez a mai fellépés is” – mondta.

Fotó:  Majoros Jácint

A kórustalálkozó végén megkoszorúzták a község művelődési háza falán elhelyezett márványtáblát, amely Samu Katalinnak állít emlékét.

Samu Kati énekestalálkozó
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.