2025. szeptember 21., 16:12

Sújtás helyett a kezedet nyújtsd - interjú Péter Szabó Szilviával

A Nox együttes szép hangú énekesnőjével, Péter Szabó Szilviával a Castellum Festival Nox koncertje előtt találkoztunk. A tallósi Esterházy-kastély egyik ódon termében ültünk egymás mellett, és a tervezett félórás interjú helyett közel két órán át beszélgettünk. Szilvi nyitott szívvel és egy bájos mozdulattal tetette félre velem az előre elkészített, hivatalos kérdések sorozatát – mint mondta, ha egymásra hangolódunk és gondolatban összekapcsolódunk, úgyis bármiről nyíltan tudunk beszélgetni.

Fotó: Archív

Egy nagy Nox családként érkeztetek meg a Felvidékre, Tallósra koncertezni. Kiváló a hangulat a kulisszák mögött, veletek jöttek a gyerekeitek, hoztátok a család kedvenc kutyusait is. Jönnek-mennek a táncosok, zenészek, fotósok. Mindig ilyen lendülettel érkeztek?

Mindenhova ugyanazt a magas színvonalat akarjuk vinni, de én a határon túli koncerteket különösen várom. Valahogy a felvidéki, kárpátaljai vagy az erdélyi zenélésnek, koncertnek egy picit más lelkülete van. Nem is tudom igazából megmagyarázni, hogy mi ez a hangulat, de máshogy jó, mint otthon.

Most futott ide hozzánk a kislányotok, Emma, épp a tallósi kastély berkeit barangolják be a barátnőjével. Énekesnői „szereped” mellett családanya is vagy. Hogy telnek nálatok az iskolás hétköznapok?

Felkészültünk a sulira, a nagylány a szünidő utolsó heteit az anyukámnál töltötte, a mamánál nyaralt. Épp a tallósi koncertünk előtt egy nappal hoztuk őt haza, és hát nem volt kérdés, hogy jön velünk, mert iszonyúan hiányzott, és vele akartam lenni. Ilyenkor muszáj a kutyákat is hozni, mert ilyen sokáig nem lehetnek egyedül. Az iskolaidő gyakorlatilag ugyanúgy telik nálunk is, mint minden családos, gyermekes embernél. Próbálom hatékonyan beosztani az időmet, egyeztetni a párommal, hogy mindenhova időben odaérjünk. Innentől már kicsit „húzósabb” a helyzet. Egy előadóművész élete elég gyorsan ki tud fordulni a rendes kerékvágásból. Úgyhogy ebből a szempontból én nem annyira szeretem az iskolai időszakot.

Huszonhárom éve vagyok ezen a pályán, és eléggé „éjszakai” emberré váltam – hajnali egy előtt például nem is nagyon tudok elaludni. Reggel pedig csörög az óra, mert menni kell az iskolába. Ráadásul szeptembertől elindul a tematikus turnénk is, ami a „Csendes” elnevezést kapta. Kicsit áthangszerelve a dalokat egy különleges világot teremtünk, akusztikus jellegű, álomszép koncerteket varázsolunk a színpadra. Többnyire színházakban vagy koncerttermekben, nagyestélyi kosztümökben állunk fel. Az ilyen jellegű koncerteknek mindig nagy sikere van. A turnéállomások hétköznapra vannak beütemezve – közben a gyermek iskolába jár – azt még nem tudom, hogyan, de biztosan megoldjuk valahogy ezt az időszakot is."

Biztosan. A „Nox gyerekek” már ebbe a körforgásba születtek bele. Nőként, anyaként sokszor találkozunk azzal, hogy egy gyermek jövetele teljesen átírja az életutunkat – összetetté, bonyolultabbá válik a karrierépítés, divatos szóval kifejezve – a női önmegvalósítás.

Egy idősebb zenész kolléga fogalmazta meg a tavalyi turnénk során, hogy a gyerek a rock and rollban nő fel, és úgy mozog a backstageben, mintha oda született volna. Egyébként oda is születtek, és szerintem nagyon is élvezik. Én úgy tapasztalom, hogy legyen szó bárkiről, aki a családba érkezik, akár egy gyerek, vagy akár egy kiskutya, minden körülmények között képes alkalmazkodni ahhoz a környezethez, ahhoz a családi mintához, normához, amit készen kap. Gyakorlatilag én „megvalósítottam magam” már a kislányom születése előtt is. A szűz csillagjegy szülötte vagyok – ez magában hordozza a precizitást – mindent elterveztem: mikor kell megfogannia a gyermeknek, mikor kell megszületnie, hogy a holt szezonban otthon maradhassak vele, és pontosan így is történt minden. Emma november végén született, a téli időszakban pedig sokkal kevesebb a koncertünk. Féléves volt, amikor úgy szépen óvatosan elkezdtünk visszatérni a színpadra.

A mi szakmánkban nagyon fontos, hogy ne maradjon ki túl sok idő, mert iszonyú gyorsan jönnek az új előadók, muszáj, hogy az ember jelen legyen ebben a körforgásban. Hála istennek, nekünk sikerült egészségesen és kényelmesen megszervezni az életünket, ami biztonságot nyújt a gyerekünknek is. Régebben csak egy-két Pest közeli koncertre jött velünk, de most már kilencéves, harmadikos, és éli a rock and roll életet. A koncertnapokat jól be tudjuk iktatni az ő kis életébe is."

Kárpát-medence-szerte ismert, népszerű ember vagy. A gyermeketek is ebben nő fel, de nyilván vigyázni kell az ő gyermeki lelkének tisztaságára.

Nekem sokkal többet kellett beszélgetnem vele szülőként arról, hogy az iskolában hogyan kezelje azt, hogy ki az anyukája. Végtelenül büszke rám, de mindig mondom neki, hogy „te Völgyesi Emma vagy, nem a Péter Szabó Szilvinek a lánya”. Te Völgyesi Emma vagy, aki egy önálló személyiség, és szeressenek azért, aki vagy. Mondtam is neki, ne nagyon emlegesse, hogy az én lányom. Azt akarom, hogy önmagáért szeressék, ne azért akarjon valaki a barátnője lenni, mert híres emberek a szülei, akik körül ismert emberek forognak. Emma ezt már szépen tudja kezelni, és beillesztette a kis életébe, én pedig ennek nagyon örülök.

Az élet egy nagy hullámvasút. Egyszer fent, egyszer lent. Bizonyára a te életedben is voltak törések, hullámvölgyek, amelyek formáltak.

Nagyon sok volt, és mind kellett ahhoz, hogy ma az legyek, aki vagyok, és azt adjam a színpadról, amit adni tudok. Remélem, ezt érezni fogod te is, amikor a koncertünket végignézed. Hála istennek nagyon-nagyon jó emberek vannak körülöttünk. Én úgy gondolom, hogy végtelenül fontos az, hogy kik vesznek körül, kikkel dolgozol, kik a barátaid. Most már egy olyan csapat állt össze, amely úgy működik, mint egy hatalmas család, hiszen vagyunk vagy ötvenen. Minden koncert után mindenkitől elköszönök, mindenkinek megköszönöm a munkáját, hálás vagyok érte, hogy itt vannak, velünk vannak. A visszacsatolásokból is azt látom, hogy érzik az emberek azt a szeretetet, ami belőlünk, mint csapatból árad a színpadról. Úgy szoktam mondani, hogy ez a mostani, az életemnek már a második felvonása.

Az első felvonás után mentem el külföldre. Az egy roppant különös időszak volt. Nagy volt bennem a kettősség, mert a közönség és a színpad szeretett, a magánéletemben pedig ennek az ellenkezője volt. Majd megismertem a páromat, Völgyesi Gyurit, és újra elkezdtük. 2022-ben visszaállt a Nox a színpadra, de teljesen máshogy működik, mint addig. Szabad vagyok a színpadon, és imádom, hogy azt adhatok, amit csak akarok. Ez annyira csodálatos érzés, imádom! Én attól vagyok szabad és boldog, hogy azt csinálom, amit szeretek."

Ha az ember a régebbi Nox zenéket hallgatja, rájön, hogy akkor tényleg több volt kicsit a folk, a népiesség a hangodban. Mára „világiasabbá” váltál a zenében is.

Abszolút. De az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a zenei trendek is nagyon sokat változtak. Fontos követni ezeket, így új rajongókat, új hallgatókat is meg tudunk szólítani. De továbbra is ott vannak a népi hangszerek, ott van az az íz. Úgy gondolom, maga a lényem az, ami ezt a stílust és hangzást olyannál formálja, amilyen. Viszont tény, hogy sokkal „rom-komosabbak” a zenéink, mint régen. Annak érdekében, hogy tudjunk mást és többet adni, úgy kell megújulnunk, hogy az önazonosságunk és az eredeti stílus-lényünk megmaradjon. A szövegeknek továbbra is hitet, reményt kell sugározniuk, hogy tényleg bárki tudjon kapcsolódni azokkal a dolgokkal, amit próbálunk üzenni a színpadról a zenénkkel. Nagyon nagy a felelőssége annak, aki színpadra áll. Sokan nem is tudatosítják, hogy mennyire.

Az, ami a világban történik, megváltoztatja az embereket, a gondolkodásmódjukat. Megtapasztaltuk, hogy a Covid következtében valami nagyon elromlott. Az én misszióm felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a politikamentességet megtartva önmagukat felvállalva éljék az életüket. Szeressék önmagukat, és kényelemből ne maradjanak benne a „nem jó” élethelyzetekben. Mert túl rövid az élet ahhoz, hogy ne értékeld azt, aki lettél, aki vagy. Mert Isten mindenkit a maga képére formált, és mindenkinek annyit akar adni, amennyire csak vágyunk.

Csak gyakran nem engedjük meg magunknak a vágyaink teljesülését a félelmeink, a hitetlenségünk miatt. Azt akarom üzenni az embereknek, hogy mosolyogjanak saját magukra a tükörben, és mondják ki: szeretlek. Ha ez már nincs meg, akkor ki kell nyitni az ajtót, és ki kell lépni rajta.

Te már tudsz mosolyogni saját magadra ebben a tükörben? Meg tudod veregetni a saját válladat, és elmondani: ma jó voltál!?

Úgy mondanám, hogy jó úton vagyok, de sokat kell még dolgoznom magamon. Ehhez van is szakmai segítségem. A családom csodálatos, imádom a páromat, most már tizenkettedik éve vagyunk együtt, és még mindig gyakran rácsodálkozom, mennyire szeretem, milyen jó a kislányunkkal együtt hármasban. Végtelenül hálás vagyok értük, nagyon-nagyon sokat kapok tőlük, amit fel is tudok vinni a színpadra.

Az életem nagyon szép minden problémájával együtt. A problémákat pedig megpróbálom helyükön kezelni, és úgy megoldani őket, hogy egyszer úgy ébredhessek fel, hogy tényleg minden a helyén van. Nem tudom, fel lehet-e egyszer így ébredni, de nagyon bízom benne. Igazából én azt hiszem, az a kulcs, hogy el tudod fogadni a legrosszabbat is, ami történt.

Fotó: Archív

Meg el tudod engedni, és megbocsájtani – elsősorban önmagadnak.

Igen, az elengedés, megbocsájtás... Az nagyon nehéz. Nekem ide van tetoválva a kezemre, hogy a lánynak, aki egykor voltam, megbocsájtok.

Nem tudom nem észrevenni: van egy 11:11 felirat tetoválva a karodra.

A 11:11 angyalszám. Valahogy nekem állandóan megjelenik – az órára is mindig rá tudok nézni pont ebben az időben. Kicsit olyan, mintha az égiek azt üzennék: itt vagyok, ne félj, nem lesz semmi baj.

Mikor érezted először, hogy színpadi ember leszel?

Igazából egész életemben éreztem, pici koromtól kezdve, hogy nekem énekelni kell. Gyerekként állandóan rosszul voltam az autóban. Olyankor anyukám mindig énekeltetett, mert attól egyenletessé válik a légzés, és nem arra figyelsz, hogy rosszul vagy. Sok zenét hallgattunk, és a szüleim mindig figyelték, ki tudom-e énekelni a nehezebb, magasabb hangokat. És mindig kijött. Egyébként autodidakta módon kezdtem énekelni. A barátnőim is mindig énekeltettek, örültek a hangomnak, és tudtuk, hogy ezzel a színpadon kell valamit csinálni. Az éneklés az, ami mindent megoldott és mindent ki tudtam fejezni vele.

Gyerekként is a színpadon éreztem magam igazán szabadnak, ahol én irányítottam. Ezt sehol máshol nem éreztem, de ma már ez is másként van. A Covidnak volt egy hozadéka számomra, elkezdtem festeni. Abban is szabadnak érzem magam. De voltam én már színjátszós, Ki mit tud?-os, táncos, furulyás – csak adhassak valamit az embereknek."

Zenét hallgatva festesz?

Nem. Ott csendnek kell lennie. Teljesen a vászonra figyelek. Annyira vicces, amikor néha zavar az állvány, akkor leteszem a földre a vásznat, és négykézláb csúszok-mászok körülötte. Festés közben valami teljesen más jön ki belőlem, mint a színpadon. Most elkezdtem festeni egy nagyon érdekes sorozatot, amelynek az első részét már kiállították. A második képet októberben viszem a Kincsvadászokba. Kíváncsi vagyok, mit mondanak majd rá.

Beköszöntött az életünkbe, és lassan sok szektort uralni is kezd a mesterséges intelligencia. Ez mennyire érinti a zenészeket?

Tévedés azt hinni, hogy nem fog konkurálni a zenészeknek, de tény, hogy a mesterséges intelligencia máshogy ír zenét, mint az emberi gondolat. Én azonnal hallom, ha valami AI alkotás. Meglepő, de nagyon sok dal pörög például a TikTok-on, amelyről én szakmabeliként hallom, hogy mű, de az emberek nem hallják, és meg vannak őrülve érte. Nem tartom annyira jó dolognak, hogy így beletenyerelhet az emberek életébe, szakmájába a mesterséges intelligencia. Valamilyen szinten lehet motiválódni belőle, elindíthat egy-egy gondolatmenetet – de azt csak abban a formában tudom elfogadni, ha aztán jön egy zeneszerző és emberivé formálja. Sajnos azonban, elkerülhetetlen a terjeszkedése.

Te milyen zenéket szeretsz?

Emma kedvence most Azariah, tehát őt most sokat hallgatjuk. Ő is olyan innovátor, mint anno a Nox volt, hiszen előttünk senki sem csinálta azt a stíluszenét. Nekem is volt tiniként olyan időszakom, amikor nagy Nirvana rajongó voltam, főleg akkortájt, amikor meghalt Kurt Cobain. Nagyon-nagyon éltem a fekete haj meg a fekete minden korszakot. De én mindent szeretek, amiben minőségi zene van, és szól valamiről, értelme van.

A magyar előadók közül is nagyon szeretem azokat, akik tényleg mondanak valamit, akik tényleg nem azt csinálják, hogy na, akkor felülünk egy trendre, és meglovagoljuk, hanem maradandót alkotnak.

A kislányotok is énekel?

A mai napig azt mondja, én vagyok a kedvenc előadója, és onnan lehet tudni, jól érzi magát, hogy énekelni és ugrálni kezd a tükör előtt. Ha barbie-zik, akkor is énekel – legtöbbször Noxot. Nagyon szeret táncolni, főleg ilyen kortárs koreográfiákat, de ügyesen szertornázik is. Nagyon különleges, okos kislány egyébként, de tudom, hogy lesz még feladatom vele kapcsolatban, bár ő sokkal erősebb, mint én.

Péter Szabó Szilvia énekesnő, a Nox együttes frontembere. Autodidakta módon tanult énekelni. A NOX-szal több zenei díjat nyert, arany- és platinalemezeket tudhat a magáénak. 2005-ben együttesével ő képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. 2009 végén elköltözött Ausztráliába, 2011-ben áttette a székhelyét Angliába. Revolution című szólólemeze 2013-ban jelent meg, majd hazaköltözött, és visszatért a magyar könnyűzenei életbe szóló előadóként. 2021-ben részt vett az Álomutazó című mesemusical előadásában is. 13 év elteltével, 2022-ben a Nox együttes telt házas, a Budapest Sportarénában tartott koncerten tért vissza. A visszatérés alkalmából új lemez is készült, Főnix címmel.

Megjelent a Magyar7 2025/36. számában.

Megosztás

Címkék