Rácz Csaba: Nyitott füllel és szívvel kell hallgatni a fülbemászó csellómuzsikát
Bár Rácz Csaba csellóművész immár húsz éve a Szlovák Filharmónia tagjaként Pozsonyban él, a „földijei“ ma is komáromi tehetségként tartják őt számon, hiszen egy nagymúltú helyi református zenészcsalád sarja. Az édesapja, Rácz László a művészeti alapiskola 1989-ben elhunyt tehetséges csellótanára volt, aki az utódaira is átörökítette a zenélés szeretetét. A X. Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj közönségdíjasa a párjával együtt éppen a díjátadó gála napján ünnepelte a 17. házassági évfordulóját, s eközben készségesen nyilatkozott nekünk.
A közönségdíj átvételekor milyen érzések, gondolatok kerítettek a hatalmukba?
Én már annak is örülök, hogy azt csinálhatom, amit szeretek és amihez értek, vagyis zenélek. Mivel a játékommal érzéseket is közvetítek, és vélhetően hatok a hallgatóságomra, ezért ezt egy egész életen át végzendő szolgálatnak tekintem. Mindezért nem várok el, és eddig nem is kaptam díjakat, sőt, számomra a csellóművész megnevezés helyett is természetesebben hangzik, ha zenésznek neveznek. Emiatt már a Harmónia-díjra való jelölést, és a média személyem iránti fokozott érdeklődését is nagy megtiszteltetésként, kellő szakmai alázattal fogadom. Persze, annak ellenére jóleső érzéssel tölt el a Harmónia-közönségdíj átvétele, hogy már a gyermekkorom óta nem a jutalmazásért zenélek.
Téged, a játékodat és - vagy a csellózenét szereti ennyire a közönség, hogy az online szavazás során a legtöbb szavazatot kaptad?
Talán ez a díj részben az életkoromnak is köszönhető, hiszen 43 évesen már kiterjedt baráti – ismeretségi köröm van. Sokan aktívan voksoltak rám, amit a szeretetük jeleként értékelek. Az is örvendetes, hogy például ilyen szavazással minden évben felpezsdül a felvidéki magyar közösségünk élete, s fókuszba kerülnek a zenei eredményeink. Úgy vélem, hogy e díjazás lényege az: a kuratórium döntése nyomán egyre többen észreveszik a ranglétrán éveken-évtizedeken át egyre feljebb jutó hazai zenészeket, értékelik a teljesítményü(n)ket. Az idén a miénket, a következő években pedig a többiekét, akik a tehetségükkel és a hosszadalmas, szorgos munkájukkal szintén kiérdemlik az elismerést. Eközben azt is remélem, hogy a csellómuzsika a tájainkon egyre közkedveletbbé válik...
A Szlovák Filharmónia tagjaként milyen további zenei terveid megvalósítására jut időd? E pandémiával és háborúval mételyezett, bizonytalan időszakban egyáltalán érdemes terveket szövögetni?
E nehéz időszakban is folyamatosan kell tervezgetni még akkor is, ha a váratlan történések időnként meghiúsítják a terveinket. Tervezés – ötletelgetés nélkül ugyanis semmi sem születik meg. A filharmóniabeli munkám után, többnyire a hétvégeken igyekszem minél több időt fordítani a kamarazenére. Remélhetőleg a református egyháznál is egyre hatékonyabban tudok majd munkálkodni. Kezdetektől részt vettem az Édes Árpád református lelkipásztor, egyházzenész által szervezett FIRESZ kórus munkájában, melyet eleinte Ág Tibor, majd Berkesi Sándor, később Süll Kinga karnagy vezetett. Ez idő tájt pedig részt veszek Süll Kinga egyházzenész-kórusvezető Sola schola elnevezésű kezdeményezésében is. Ennek az a lényege, hogy az újonnan elkészült református énekeskönyvben található új és a korábbitól eltérő köntösbe bújtatott, régebbi énekeket Felvidék-szerte megismertessük a gyülekezetekkel. A zenészcsapatunkat összefogó Kinga és Császár Abigél ül a billyentyűknél, Sipos Dávid szaxofonozik, Gál Julcsi énekel, én pedig csellózom. Már folynak a próbáink, s az ősz folyamán több helyen jelen leszünk a vasárnapi istentiszteleteken. Azt, hogy hol éppen mikor, előre kihirdetik majd az érintett templomokban. Hívő emberként ez a szívemnek nagyon kedves szolgálat, mert a kis pódiumon közelebb kerülhetünk a gyülekezeti tagokhoz.
A felvidéki kuriózmnak számító Rácz Cello Quartett a közeljövőben hol mindenütt lesz látható-hallható?
Köztudott, hogy Zoltán bátyámmal és az ő gyermekeivel: Rékával és Leventével korábban egy missziós koncertre álltunk össze, s annak sikerén felbuzdulva döntöttünk a közös folytatás mellett. Mindnyájan végeztünk zeneművészeti tanulmányokat, de aztán szétszéledtünk. Zoltán Őriszentpéteren lakik, miközben Kínától Nagy-Britanniáig sokfelé koncertezik, Réka Győrben, Levente pedig Pozsonyban tanult. A Komáromban élő Márta nővérünk a quartett „szervező mindenese“, a lelkészként szolgáló Tibor testvérüknek pedig a Gerecsei Szórványmisszióban történt első közös fellépésüket köszönhetjük. A családi kvartettünkkel öt idényen át játszottunk, mutattunk be mindig más-más műsort. Az egyes zeneműveket a barokktól egészen a kortárs zenéig terjedő időszakból válogattuk ki. Most éppen újítást tervezünk a hazai Csiba Julcsi népdalénekessel és a magyarországi Pethő Marcell zeneszerző-csellistával. Julcsitól több kedvenc népdala felsorolását kértük, a zeneszerzőt pedig felkértük arra, hogy azokat formálja-szabja a kvartettünkre. Azon dolgozunk, hogy ez az új produkciónk mielőbb közönség elé kerüljön. A Kultminor anyagi támogatásának köszönhetően klasszikus zenészként más téren is bizonyíthatjuk a kreativitásunkat – örömködhetünk abban bízva, hogy Felvidék-szerte több helyszínen szerzünk örömöt a hallgatóságunknak is. Továbbra is hirdetni szeretnénk, hogy a komoly-, illetve a fülbemászó csellózenétől nem kell ódzkodni, csak nyitott füllel és szívvel kell azt hallgatni.
Tervekből, feladatokból tehát továbbra sincs hiány. Végül mit üzensz az olvasóinknak?
Az elmondottakon kívül együttműködöm több bel- és külföldi neves zenekarral, és minden szép feladatot szívesen vállalok, ha az időm engedi. Ezúton is mindenkinek nagyon köszönöm a rám leadott szavazatokat, amivel hozzájárultak ahhoz, hogy közönségdíjas lettem! A boldogságomat fokozza, hogy a nejemmel együtt éppen a díjátadó gála napján ünnepeltük a 17. házassági évfordulónkat, amit ez a díj még emlékezetesebbé tett! Találkozzunk jövőre a XI. Harmónia-díjátadón!
