Ötven éve halt meg Vujicsics Tihamér zeneszerző

1929. február 23-án született Pomázon. A budai szerb görögkeleti püspökség vikáriusának fia a magyar és a szerb kultúra együttes vonzásában nőtt fel. Tengerészkapitány akart lenni, de korán megmutatkozó zenei tehetsége más vizekre sodorta. Magánúton kezdett zongorát tanulni, majd amikor Magyarország 1944-es német megszállása után édesanyjával és öccsével, Vujicsics Sztoján későbbi íróval, műfordítóval a bombázások elől a bácskai Hercegszántóra, a nagyszülőkhöz mentek, megtanult furulyázni, hegedülni, tamburázni és harmonikázni. Már ekkor elkezdett népzenét gyűjteni, az első dallamokat nagyanyjától jegyezte le.

A Zeneakadémia zeneszerző és karmester szakára 1948-ban vették fel, népzenét Kodály Zoltánnál hallgatott, mígnem a mester felmentette óráinak látogatásától, mondván:

A Zeneakadémiáról származása miatt 1949-ben eltávolították, tanulmányait a konzervatóriumban folytathatta. Kodály ekkor is nyomon követte sorsát, ő szerzett neki zongorát. Vujicsics végül tíz nyelven beszélő, európai műveltségű zeneszerző és virtuóz előadó lett.

Sokoldalú tehetség volt, több hangszeren játszott. Bartók és Kodály nyomdokain haladva fő hivatásának tekintette az összehasonlító népzenekutatást, tervszerűen gyűjtötte a délszláv zenei és folklórhagyományokat. Szerb és horvát falvakat járva, kitűnő memóriával, bartóki pontossággal jegyezte le az ott hallott dallamokat. Személyében testesítette meg azt a bartóki-kodályi gondolatot, hogy Közép-Európa népei, ha más-más dialektussal is, de lényegében egy zenei nyelven beszélnek. Az 1955-ben megrendezett első Országos Nemzetiségi Fesztiválon ő vezényelte három nemzetiség, a délszlávok, a németek és a szlovákok közös kórusát.

Ő volt az első, aki átfogó, tudományos vizsgálat tárgyává tette a magyarországi délszláv zenei kultúrát, és kezdettől fogva foglalkoztatták a magyar-balkáni, magyar-keleti zenei kapcsolatok, főként a motívumvándorlások. Kiváló ismerője lett a balkáni zenének, amely hatást gyakorolt saját műveire is, különösen kórusműveire, például a Ráckevei balladára. Az Állami Népi Együttes mutatta be Palóc fantázia, Kalotaszegi concerto és Drágszéli táncok című művét. Az 1950-es évek második felében születtek táncballadái: Makar Csudra, Kádár Kata, Csodafurulyás juhász.

Az arab népek zenéje is érdekelte, és egyházi anyagot is gyűjtött itthon és külföldön egyaránt. Több tanulmánya jelent meg az európai népek zenéjéről, a bizánci muzsika történetéről. Az 1970-es évek elején csatlakozott az intézményesített népzenekutatás Magyar Tudományos Akadémián működő csoportjához. Kutatói munkásságának dokumentuma halála után, 1978-ban jelent meg A magyarországi délszlávok zenei hagyományai címmel, ennek második, kritikai kiadása nemzetközi együttműködés keretében 2020-ban látott napvilágot.

Munkaviszonyban csak rövid ideig állt: dolgozott az Állami Népi Együttesnél, a hatvanas években a Magyar Jégrevü, majd a Mikroszkóp Színpad zenei vezetője volt. Már megírta nagyzenekari műveit, amikor egy Rádiókabaréban kirobbanó sikerrel adta elő parafrázisait Az árgyélus kismadár című népdalra, ami egy csapásra ismertté tette nevét. A béke arca című remek paródiája három tétel beatzenére, dzsesszzenekarra és a Zeneakadémia új orgonájára. Hatalmas sikert aratott Éjféli operabemutató című jelenete is, benne a szállóigévé lett "Daloljunk vagy lőjek?" mondattal.

Vujicsics Tihamér - egyik méltatója szerint - a reneszánsz szellem és a hobólélek keveréke volt. Mindegy volt neki, hol zenél: kocsmában a barátainak, művész-közönség találkozón vagy a televízióban. Bámulatos rögtönzőképessége, muzikalitása hatására felizzott körülötte a levegő, és magával ragadta hallgatóságát. Pályatársa, Petrovics Emil szerint vad és szenvedélyes életszeretet jellemezte, s "a személyiségének olyan kisugárzása volt, amely jobbá tette azokat az embereket, akik körülötte voltak".

1959-től kezdve több tucat filmzenét szerzett, tévéjátékok, hangjátékok kísérőzenéjét komponálta. Ő jegyzi az Életbe táncoltatott lány című táncfilm (1964) zenéjét. Alakja - örökké arcába hulló fekete hajával - számos filmben felbukkant. Szabó István Koncert című kisfilmjében a Duna-parton szólaltatott meg zongorát, anarchista zongoristát játszott a Bors tévésorozatban, összeesküvőként tűnt fel a Sirokkóban, ahol a szabadban szólaltatott meg egy lehangolt zongorát. Ő írta A Tenkes kapitánya, a Princ, a katona és a Bors című nagysikerű tévésorozatok kísérőmuzsikáját, de rádiójátékokhoz is komponált zenét. Tervezett nagy alkotásai - Árgirus című operája, zongorahangversenye - már nem készülhettek el: 46 éves korában repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett. Iránba utazott kutatómunkára, amikor repülőgépe 1975. augusztus 19-ről 20-ra virradóra Damaszkusz közelében lezuhant.