Nagykorú felvidéki zenekarok a Csaplárban
A hetvenes-nyolcvanas években nemcsak Magyarországon, de a Felvidéken is megtöltötték a kisvárosok és falvak művelődési házait a rockzenekarok rajongói egy-egy kedvenc fellépésekor. Azonban nemcsak a közismert előadókra kell gondolnunk, hanem a helyi vagy esetleg regionális szinten ismert amatőr, félig amatőr bandák is vonzották a közönséget. Ezt a hangulatot szeretné visszavarázsolni egy nap erejéig három felvidéki zenekar, a Big Man Band, az Expired Passport és a HistóRia, egy rendhagyó, közös szülinapi koncerttel október 21-én, szombaton, a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek VMK-ban.
40-45 évvel ezelőtt nyilván más idők jártak, nem volt internet, a Magyar Televízió hétfőn nem is sugárzott, megesett, hogy a kisebb helyeken hetekig semmilyen kulturális eseményt nem rendeztek. A vidéki kultúrházak színpadain főleg népdal- és nótaesteket, esztrádműsorokat, ritkábban komolyzenei kórusokat, citerazenekarokat vagy táncdalénekeseket hallhattunk.
Mifelénk általában nem voltak akkora botrányok, ami több okra is visszavezethető. Egyrészt szorosabb volt az a bizonyos „nadrágszíj”, illetve a vidéki kultúrházakban előadott magyar nyelvű dalok nemigen érték el a pártállam vezető szintjein az apparatcsikok ingerküszöbét, már csak azért sem, mert egyrészt nem volt tízezres tömeg, másrészt pedig a szlovákiai magyarság nem „termelt ki” országos szinten ismert előadót (a Szlovákiában fellépő magyarországi előadókat pedig gondosan megválogatták). Egyetlen kivétel talán a pozsonyi Gravis együttes volt, amelynek koncertjei gyakran úgy végződtek, hogy kutyás rendőrök oszlatták szét a tömeget. Az ő esetükben talán mégiscsak kaphattak egy fülest a „felsőbb körök”, mondván miről is szólhat a „Hatszázezer” című dal, vagy miért játssza a Szabad Európa Rádió is a „Talán” című szerzeményüket...
A szombaton fellépő Big Man Band elődje, a Total Chaos a múlt rendszer 80-as éveiben már aktív formációnak számított, és azok közé a kevés szlovákiai magyar zenekarok közé tartoztak, akiket szemmel tartott a hatóság. Michnya Robi, a Big Man Band frontembere így emlékszik vissza:
Robi, hogyan is szerelmesedtél bele a rockzenébe? A hetvenes évek „aranykorszaka” idején voltál tizenéves...
A hetvenes-nyolcvanas évek egy más történet volt, amit frappánsan talán úgy lehetne kifejezni, hogy hiánygazdálkodás. Amikor beindult a rockdömping Magyarországon, nagyon sokra becsülték ezt a fiatalok. Rengeteget jártam a Balatonra, mert jó apám ott vezette az úttörőtáborokat, tehát a siófoki szabadtérre úgy jártam, mint haza. Az LGT, Omega, V'73, Fonográf akkor érte fénykorát. '75-ben a Laux Blöró dobjait pakoltam a siófoki színpadon, a 23 éves Karácsony James megmutatta, hogyan használja a szájgitárt. Szörényi Szabolcsék is mindig beengedtek, mert egy ingyen munkaerőt szereztek. Amikor ezek a rock bandák játszottak, akkor szinte szétszakadt az egész színhely, mert akkora igény volt rá. A hetvenes évek végén már én is 15-16 éves voltam és teljesen megfertőzött a rock.
Aztán megjelent egy zenekar, két zenekar meg három. Ott volt az Európa, a Klinika és a RAF-II, velük turnéztunk. Megreszkíroztunk egy állomást a nyárasdi sportcsarnokban is, ahol több száz ember elfér és simán bejött 300-350 ember. Sikerünk volt. Mindegyik zenekar jó dolgokat csinált, de diametrálisan mást, mint a másik, viszont ez nem volt probléma. A Total Chaos volt úgymond a fiatalabbik zenekar Nagymegyeren. A City Rock, amelyben játszottam, lassan elsorvadt és akkor átigazoltam a Chaosba. Ott nagy élvezet volt muzsikálni, mert több évig tartó utazás volt »engedd el a hajam« bulikkal, punkos hangulattal. Akárhová mentünk, mindenhol kellemes »balhék« voltak, az elvtársak zaklattak, olykor betiltottak bennünket. Nemcsak zene volt, hanem életforma is.
Valami nímand aláírja, hogy ő szerezte, közben a 80-90%-át a mesterséges intelligencia préselte ki magából. Tesznek oda egy billegő-bombázó csajt, akinek vagy van hangja vagy nincs. Hogy ezen át tudjunk lépni, ahhoz több agy kellene, de látjuk merre tart a világ... Most beszéljünk a fiatalokról. Ma már elérte azt a szintet a dolog, hogy erre a zenére igazi igényük, impulzusuk semmiféle nincs, ugyanis egyrészt már nem tudják művészetként értékelni, másrészt pedig nincs összehasonlítási alapjuk, mert semmilyen élményük, élménysorozatuk nincs ebből a típusú zenéből. Ők nem tudják elképzelni, hogy milyen lehetett, amikor a Révész Sanyi a Piramisból megjelenik a bejáratnál, miközben sikít az összes csaj és úgy rohantak, hogy a V3S teherautót majdnem fölfordították. Abszolút Beatles-hangulat volt. Amikor megjelent a színpadon, imádkoztak hozzá az emberek… Ilyeneket nem tudsz elmondani. Ha nem élted át, ha nincs meg az élmény szintjén, akkor nem érted. Vagy amikor a Beatrice-koncerten nem térdeltél le a Térden állva című dalukra, akkor te voltál a spicli. Ez a mi partinkban is így volt, valószínűleg az volt a besúgó, aki nem értette a »kollektív felhívást«. A vers vége az, hogy a mai gyerekek nem tudják felfogni az értékét ennek a zenének, talán azt hiszik, hogy ezt is valami gép írta. És nincs becsülete annak, hogy te mit írsz vagy milyen gondolatod van, tisztelet a csekély kivételnek. Ha valaki ezeken a dolgokon nem lát át, akkor olyan boldog... De nem akarom cikizni az embereket, mert azt hiszik, hogy beképzelt vagyok. Dehogy. Ültem én már egy asztalnál egy kocsmában »királlyal« és »koldussal« is, de egyikük sem zavart el. Egyszerűen a mai kor emberének nincs igénye erre a zenére…
Szerinted akkor itt a „világvége”? Legalább is a fentebb vázolt téma értelemében?
Szerintem egy alacsonyabb »frekvenciára« állították az emberek gondolkodásmódját, iszonyatosan arra megy ki a játék, hogy sok-sok buta rabszolga legyen, csak adót fizessen, dolgozzon, a pénzét meg költse el óriási nagy üzletekben. Teljes »kizsigerelés« megy politikai és kulturális értelemben egyaránt.
Mit mondanál az embereknek? Miért nézzék meg a szombati koncertet?
Talán azért, mert megpróbálunk abból a hangulatból, amit mi is átéltünk fiatalkorunkban, visszacsempészni egy kicsikét a jelenbe. Három olyan zenekart fogsz látni, akik szeretik azt, amit csinálnak és próbálnak hitelesek lenni.
Miért most ünneplitek a születésnapotokat, hiszen tavaly voltatok 25 évesek?
Igen, de akkor sajnos nem volt időnk rá. Most viszont pótoljuk!
Újra aktív a História zenekar. Lábszky Olivér együttese hosszú és mély álmából ébredezik, vadonatúj tagokkal, tervekkel, csipetnyi stílusváltással és túlcsorduló ambícióval. Arra kértem a zenekarvezetőt, tömören meséljen a koncertről és a megújult zenekarról.
Szerintem Robi a koncert szellemiségével kapcsolatban már sok mindent elmondott. A magam részéről annyit fűznék hozzá, hogy ez a visszatérő koncertünk és ha jól számolom, akkor a jövő hónapban leszünk igazából nagykorúak. A sors úgy hozta, hogy az alapító dobosunk, Pásztó Tibi újra a zenekar tagja lett, de a többiek új emberek. Käfer Bálint gitárost a szólózenekaromból „importáltuk”, a basszusgitárosunk Antal Ottó lett, Rózsás Attila pedig a másik gitárosunk. Így vagyunk most öten. Az új felálláshoz természetesen új arculat is dukál, a zenénk a két gitár hatására kissé keményebb lett.
Olivér szintén arra ösztönzi az embereket, hogy ne hagyják ki a hármas koncertet, egyrészt azért, mert első ízben láthatják a megújult HistóRiát, másrészt pedig azért mert ezt a három zenekart önálló koncerten olyan helyszínen mint a Csaplár Benedek VMK, nem sűrűn látni, ráadásul ingyen.
Az Expired Passport jubileumi koncertje attól lesz különleges, hogy a megújult tagsággal első ízben pódiumra lépő csapat a régi tagjait is színpadra hívja. Jelen lesznek Bartha Tamás, Szabó László és Strieženec Mátyás, a zenekar ex basszusgitárosai, továbbá Hodosy Marianna énekesnő és Strieženec Dávid gitáros. A zenekar vendége lesz továbbá Kosár Egrecká Milada, a NowEmber zenekar fuvolistája, akivel a banda két Mini dalt is felelevenít Török Ádámra emlékezve, továbbá a székirodalom jeles képviselője és a HaddelHadd zenekar énekese, Bíró Szabolcs.
A koncertplakátot Herencsár Viki készítette el ingyen és bérmentve, ezzel is támogatva a zenekarokat.
