2018. szeptember 9., 10:07

Mutasd meg, hogy zenélsz

Talán így lehetne tömören összefoglalni a tegnapi dunaszerdahelyi 4. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlét. Felvidéki tehetséges zenészek és szólóénekesek léptek a kultúrház színpadára, hogy a szakmai zsűri előtt „látleletet” vagy, ha úgy tetszik, ízelítőt adjanak zenei munkásságukból. Bár az egyes produkciók stílusukban meglehetősen eltértek egymástól, ám külön értéknek tekinthető, hogy a fellépők saját szerzeményeiket adták elő, élőben és legjobb tudásuk szerint.

4. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlét
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: B. Vida Júlia

Az idén, immár második alkalommal a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet volt a fő szervezője a zenei rendezvénynek, társszervezője pedig a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete (SZMAZE) és a Csaplár Benedek Művelődési Központ, tudtuk meg Lacza Gergelytől, a SZMAZE elnökétől, a művelődési intézet munkatársától. Elmondta azt is, az első két szemlére még Perbetén került sor, utána „hozták át” a Csallóköz szívébe, és nagyon úgy fest, hogy a továbbiakban itt is marad, hiszen sikerült hozzá az anyagiakat is biztosítani – egyrészt a szlovák kulturális minisztérium által, valamint a magyarországi Hangfoglaló program is támogatja rendezvényt. Tulajdonképpen az Öröm a zene, Kárpát-medencei tehetséggondozó program felvidéki állomása ez a szemle.

Lacza Gergely, a SZMAZE elnöke
Lacza Gergely, a SZMAZE elnöke
Fotó:  B. Vida Júlia

„Tizenkét fellépő mutatkozik be – szólisták és zenekarok vegyesen –, vannak köztük kezdők, de olyanok is, akiknek már hangfelvételeik, lemezeik is megjelentek. Különböző zenei stílusokat képviselnek a színpadra lépők, s mindegyiknek 15 perc áll a rendelkezésére (általában három dalt adnak elő) és ezeket a jelenlévő szakmai zsűri értékeli. Több díj is gazdára talál ma, a fődíj az Öröm a zene tehetségkutatón való részvétel lesz, október 5-7 között” – tudtuk meg tőle.

Az estébe nyúló megmérettetés végén valóságos díjeső várta a fellépőket. A képzeletbeli dobogóra három zenekar jutott fel.

Színpadon a Kobold zenekar
Színpadon a Kobold zenekar
Fotó:  B. Vida Júlia

Az első helyen a túlontool, a másodikon az Estendøn, a harmadikon pedig a Szuperzöld végzett. Az Öröm a Zene döntőjébe a túlontool jutott.

Ezen kívül többen médiamegjelenést és kulturális rendezvényeken való fellépési lehetőségeket is nyertek, ami az ismertség megszerzése szempontjából kulcsfontosságú a fiatal tehetségek számára.

Fellépésre készülődik az Estendøn
Fellépésre készülődik az Estendøn
Fotó:  B. Vida Júlia

A könnyűzenei szemlével a későbbiekben bővebben a Magyar7 hetilapban is foglalkozunk.

4. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlét
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.