2021. március 30., 16:10

Már az angyaloknak zongorázik Galánta legendás zenetanára, Edit néni

Visszaadta lelkét teremtőjének Galánta zenei legendája, Maťašovský Edit. Galánta Edit nénije most már odafönt zongorázik az angyaloknak. Edit néni a mátyusföldi magyar közélet aktív szereplője, művelője és tanítója volt, sokat tett a közösségért és annak közkedvelt tagja is volt. Szerepelt a galántai Csemadok alapítótagjaként és élete végéig elsőként jelentkezett be a szervezet rendzvényeire. Évtizedeken keresztül korepetítora, zongorakísérője volt a Csemadok esztrádműsorainak, nem volt nélküle ünnepi koncert sohasem. A Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyt kezdetben mint a zeneiskola tanára szervezte, majd később is részt vett a munkálatokban és nem múlt el hangverseny nélküle. 

Maťašovský Edit
Fotó: Joseph Haydn Zeneiskola Galánta

Maťašovský született Deák Edit sosem hiányozhatott a galántai zenei rendezvényekről. Alapítója és mozgatórugója volt a városban folyó zenei tanításnak. A galántai zeneiskola alapítótagja és első igazgatója volt, a világhíres Ghymes együttes tagjait is tanította zenélni. 2005-ben polgármesteri kitüntetéssel jutalmazta munkásságát a város.

Deák Edit 1932. július 3-án született Galántán. Már ötévesen ismerte a kottát és zongorázott. Tehetségére a neves nagyszombati zeneszerző Mikuláš Schneider Trnavský is felfigyelt, az ő hatására indult el Edit néni a zene útján. Már a galántai népiskolában is sokat zongorázott, tehetsége azonban a pozsonyi konzervatóriumban bontakozott ki, ahol Wolfganga Amadeus Mozart A dur  szonátáiból tett le sikeres államvizsgát.

Tanulmányainak befejezése után hazatért szülővárosába, Galántára, ahol 1957-ben művészeti népiskolát alapított, kezdetben zenei szakkal, később 1963-ban képzőművészeti szakkal is bővült az intézmény.  Edit néni zongorajátékot és zenei nevelést tanított, a kamarajáték volt a kedvence, gyakran játszott diákjaival négykezes műveket. Egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy ő maga is meglepődött, milyen sok diákja lett az iskolának már alapításától fogva. Kezdetben zongorázni tanították a gyerekeket két pedagógustársával, majd harmonikázni is.  Kezei alól olyan neves művészek kerültek ki, mint például Lelovics Katarína, orgonaművész, Vágovics István, Zoltán Drozd és Patkoló Árpád, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház kamarazenekarának tagjai. Edit néni nem csak Galántán tanított, hanem kihelyezett osztályokban, iskolákban is, művelte zeneilet a vágsellyeiket, a felsőszelieket, a diószegi zeneiskolához tartozva pedig a nagyfödémesieket és a jókaiakat is.

Maťašovský Edit 1989-ben ment nyugdíjba. Nyugdíjas évei alatt sosem hiányzott a galántai zenei rendezvényekről, aktív művelője, kritikusa és tanítója maradt a zenének mindig is. Maťašovský született Deák Edit március 27-én adta vissza lelkét a teremtőjének, bizonyára az angyalok is meg akartak tanulni zongorázni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.