2022. január 26., 12:26

Köszöntjük a 80 éves Stirber Lajos zenepedagógus-karnagy-szakírót!

Ma ünnepli kerek életjubileumát az „örökifjú“ komáromi zenepedagógus-karnagy-szakíró, a Magyar Kultúra Lovagja, aki 80 évesen is a helyi Gaudium Vegyeskar és Hangszeres Kamaraegyüttes karnagya, valamint fáradhatatlanul publikál és nívós műsorok szervezője.

Stirber Lajos
Galéria
+1 kép a galériában
A sokak által nagyrabecsült EMBER, ZENEPEDAGÓGUS és KARNAGY
Fotó: Selye János Gimnázium

A tősgyökeres komáromi lokálpatrióta alap- és középiskolai tanulmányait is a szülővárosában végezte, majd 1959-ben érettségizett a helyi Tizenegyéves Magyar Tannyelvű Középiskolában. Ugyancsak az évben végzett a Művészeti Népiskola hegedű-tanszakán, Krizsán József osztályában. 1963-ban a Nyitrai Pedagógiai Főiskola magyar tagozatának orosz nyelv–földrajz–zenei nevelés szakán szerzett tanári diplomát. A kötelező katonai szolgálat letöltése után 1965-től negyven éven át (!), egészen a nyugdíjba vonulásáig, a komáromi Jókai Mór (előbb II. lakótelepi, majd Béke Utcai) Alapiskolában tanított, ahol az iskola Pálinkás Zsuzsa által alapított gyermekkarát, a Nagyok Kórusát 1979-2004 között nagy sikerrel vezette, s azzal rendszeresen fellépett a Csengő Énekszó-versenyeken, öregbítve a városa és iskolája hírnevét.

Köszöntjük a 80 éves Stirber Lajos zenepedagógus-karnagy-szakírót!
Karnagyként több kórussal ért el versenysikereket
Fotó:  Archív felvétel

Évekig a Komáromi Járási Pedagógiai Központ Zenei Kabinetjének vezetőjeként, illetve szakfelügyelőként is tevékenykedett. 2009 óta, sokáig óraadóként tanított ének-zenét a Selye János Gimnáziumban, ahol újjászervezte-vezette az iskola énekkarát és hangszeres kamaraegyüttesét.

Nyugdíjaztatásom után sem akartam megválni a katedrától, mert úgy vélem, hogy nem folyamatosan bírálni kell a fiatalokat, hanem lehetőségeket kell adni nekik tehetségük kibontakoztatásához.

Vallom, hogy csak az igénytelen pedagógusok keze alatt marad igénytelen a gyermek. Én mindig azon voltam, hogy minél többeknek adassék meg a lehetőség arra, hogy átéljék a közös éneklés és örömzenélés csodálatos élményét” – hangsúlyozta egy korábbi interjúnk során.

Az egykori zeneiskola-igazgatóval, a zeneszerző és hegedűművész Dobi Gézával, a Csemadok felkérésére alapították meg az 1966-tól mindmáig működő Komáromi Kamarazenekart, amelyet brácsásként is erősített. Lajos bácsi ma is az iskolai gyermekkaruk volt tagjai által 2002-ben alapított Gaudium Vegyeskar és Hangszeres Kamaraegyüttes karnagya, valamint nívós nemzettudaterősítő programok és emlékestek szervezője. A nagymúltú helyi Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület zenei szekciójának vezetői teendőit szintén ellátja.

Köszöntjük a 80 éves Stirber Lajos zenepedagógus-karnagy-szakírót!
Fotó:  A 2002-ben általa alapított Gaudium Vegyeskar és Hangszeres Kamaraegyüttes karnagyaként

„Számunkra az 50-es években drága kincsnek számított a hontalanság évei után visszakapott magyar szó. Már gyermekként a Csemadok-programok rendszeres látogatója voltam, azokon nevelődtem. Majd a koncertjeinket is mindig szeretem valami többlettel színesíteni. Ötletgazdája és mindmáig fő szervezője vagyok a komáromi és magyarországi énekkaroknak koncertlehetőséget biztosító VOX HUMANA tavaszi kórustalálkozónak, a „jókais” énekkarok adventi hangversenyeinek, valamint a Nemzetközi Baráti Kórustalálkozóknak” – fogalmazott az említett interjúban.

Mindezek láttán a Szíjjártó Alapítvány felterjesztette őt a Magyar Kultúra Lovagja címre, amelyet 2014-ben a határon túli magyar zenekultúra fejlesztéséért, A Falvak Kultúrájáért Alapítványtól meg is kapott.

2007-től aktív tagja a jelenlegi Selye János Gimnáziumban működő, Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre Polgári Társulás vezetőségének, s a kör hírlevele, a Komáromi Öregdiák szerkesztőbizottságának. Továbbá rendszeresen publikál hazai lapokban, zenei nevelés tankönyvek szerzője és különféle zenei kiadványok társszerzője.

Köszöntjük a 80 éves Stirber Lajos zenepedagógus-karnagy-szakírót!
Kedvenc hangszerét bűvölve az egyik általa szervezett komáromi rendezvényen
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Sokrétű munkásságáért 1992-ben Polgármesteri díjban, 2005-ben Katedra életmű-díjban, 2008-ban Felvidéki Magyar Pedagógus-díjban, 2010-ben az észak-komáromi önkormányzat Pro Urbe-díjában, 2012-ben Harmónia-életműdíjban, 2016-ban a dél-komáromi önkormányzat a Komárom Díszpolgára kitüntető címet adományozott számára, 2018-ban Ex Libris Díjban, 2019-ben Csemadok Életmű Díjban, tavaly pedig a Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulás által adományozott Szlovákiai Civil Becsületrend-díjban részesült.

Megmaradásunkat szolgálja az, ha minél többen megszívleljük Vörösmarty üzenetét: Morzsát vigyünk csak, s töltsünk hézagot. Sok morzsa dombbá, domb heggyé leszen, naggyá, magassá, mint a Tátrabérc”

– indokolta saját, évtizedek óta végzett, sokrétű, példa értékű tevékenységét.

Stirber Lajos egész életpályáját átszőtte a gyerekek és a zene iránti szeretet. A szerkesztőségünk és az olvasóink nevében, mélységes tiszteletünk és szeretetünk jeleként köszöntjük Őt az életjubileuma alkalmából! Egyúttal hosszú, jó erőben-egészségben, boldogságban, alkotómunkával telő további életutat kívánunk Neki!

Köszöntjük a 80 éves Stirber Lajos zenepedagógus-karnagy-szakírót!
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.