Jubileumi koncertet adott a nagykorúvá vált Kicsi Hang

Szabados Kati 2018. december 29., 12:09

December 28-án a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban Dunaszerdahelyen koncertezett a tizennyolc éves Kicsi Hang. A verséneklő együttes születésnapi műsorát, amelyben vendégelőadók is színpadra léptek, csaknem teltház előtt adhatta elő. A jegybevételből befolyt összeget jótékonysági célokra a Dunaszerdahelyi Plébánia Karitásznak ajánlották fel.

A Kicsi Hang alapítói, Lantos Borbély Katalin és Menyhárt József Fotó: Szabados Kati

A 2000-ben alakult együttes idén betöltötte tizennyolcadik születésnapját, nagykorúvá vált. Jubileumi koncertjükön régi és újabb kedves verseik mellett felcsendültek az Induljunk Betlehembe című lemezük dalai is. A Menyhárt József és Borbély Lantos Katalin alkotta duó több éve Bertók István zongoraművésszel egészült ki. A dunaszerdahelyi születésnapi koncertjükön rajtuk kívül vendégelőadók is színesítették a zenei hangzást. Bertók Tóth Katalin vokálozott, Kósa Ferenc gitáron játszott, a doboknál pedig Valastyán Tamás ült. A csaknem teltházas nézőtéren a koncert végén a  közönség álló vastapssal köszönte meg a lelki feltöltődést nyújtó előadást.

Menyhárt József Fotó: Szabados Kati

A tizedik és a tizenötödik születésnapunkat megünnepeltük egy-egy koncerttel, és reméljük, a huszadikra is sor kerül. A tizennyolcadik év viszont egy olyan időszak, amikor az ember éretté -  nemcsak szakmailag, hanem üzenetileg is -, felnőtté válik.”

– mondta Menyhárt József, a Kicsi Hang egyik alapítója a koncert előtt. Hozzátette, hogy most úgy szeretnék megünnepelni nagykorúságukat, hogy a rászorulókon is segíthessenek vele, ezért a jegybevételből befolyó összeget a dunaszerdahelyi Karitásznak ajánlották fel. Egyben megköszönte a város vezetőségének és a Csaplár Benedek VMK-nak, hogy teret és lehetőséget biztosított a koncert megvalósításához.

Lantos Borbély Katalin és Menyhárt József Fotó: Szabados Kati

Menyhárt József, az együttes énekese, gitárosa, zeneszerzője elmondta, hogy a Kicsi Hang zeneileg is felnőtt, hiszen a valamikori duett a tízéves koncertjét már Bertók Istvánnal kiegészülve adhatta, aki azóta is a csapat tagja. A mostani nagykorú műsorukban pedig egy teljes zenekar biztosítja a zenei élményt.

A verséneklés azonban a zenén túl a versek népszerűsítése is, a Kicsi Hang ezt a küldetését is beteljesíti. „A verszene egy külön műfaj. Úgy gondolom, hogy amit elkezdtünk, azt folytatni tudtuk. Nem sikkadt el, még akkor sem, ha egyéb elfoglaltságaink vannak. A közönségünk bizonyítja, hogy hallgatósága is akad. Akinek erre füle van, az meghallja. Ilyen egyszerű ez.” – mondta Menyhárt József, aki még elmondta, hogy az MKP országos elnökeként sokkal kevesebb ideje van a zenélésre.

Bertók István, Lantos Borbély Katalin és Menyhárt József Fotó: Szabados Kati

„Ez ilyen levegőztetés, amikor az ember olyan dolgokat is tehet, amikor kicsit szabadabb lehet, és közben nem az a felelősség nyomja a vállát, amely egy egész közösség képviseletéből fakad. A Kicsi Hang egy lehetőség. Lehetőség, amikor az ember hangszert fog, jótékonysági koncertet ad. Nem véletlen, hogy a Jóisten megtartotta a Kicsi Hangot és megtartotta a közönségét is. Ha nem is teltház előtt játszunk, de ma itt vannak azok, akik szeretnek bennünket. És nem a mennyiség, hanem a minőség tesz csodadolgokat.”

Az elmúlt tizennyolc év nagyon sok mindent takar: sok-sok emlék, közönség, taps, gyerekek, versek, rengeteg utazás, élmények. Rengeteg történet, országok, ahol megfordultunk… „

– kezdte a visszaemlékezést az együttes történetére Lantos Borbély Katalin, a másik alapítótag. „Azóta, hogy én 15-16 éves koromban diáklányként elkezdtem a Kicsi Hangban Dodi mellett énekelni, zenélni, nagyon sok minden történt velünk.” Az énekesnő, aki már háromgyermekes édesanya, elmondta, hogy a családja életét is meghatározta az együttes.

Fotó: Szabados Kati

„Az első két gyermekem minden Kicsi Hang koncerten ott volt, először pocaklakóként, majd pár hetes csecsemőként is. A legkisebbik már nem élte át ezt a nagy forgást, mert az elmúlt három-négy évben már nem annyira aktív a Kicsi Hangnak a működése, de a zenénket minden gyermekem szereti.” A valamikori gimnazista diáklány később operaszakon végzett, a Kicsi Hang mellett négy éve egy másik formációban, a nagyon sikeres For You énekegyüttesben énekel.

Bertók István, aki több zenei formációból is ismert zongorista, mintegy hat-hét éve egészíti ki az eredeti párost a Kicsi Hangban.

Képgalériánk:
Fotó: Szabados Kati

„Kicsit alkalmazkodnom kellett, mert ez nem kifejezetten az én stílusom, de nagyon megszerettem, mert Dodi nagyon jó zenéket ír.” – beszélt a verséneklő együttesben betöltött szerepéről Bertók István. „Egy zenész számára kihívás minden zenei stílus, mindig képeznie kell magát. Én is azon vagyok, hogy elsajátítsam a különböző stílusokat.” Elmondta, hogy nagyon szívesen játszik a Kicsi Hangban, mert nagyon közel áll hozzá az együttes küldetése, miszerint a zene segítségével viszik közelebb a verseket az emberekhez.

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS