2023. augusztus 7., 19:24

Jordániai keresztény kórust látott vendégül a pozsonyi ferences templom közössége

Augusztus 6-án, Urunk színeváltozásának ünnepén „A Szeretet Forrása – Jordániai Keresztény Kórus” koncertjének adott otthont a Pozsony óvárosában álló ősi ferences templom.  

A Szeretet Forrása – Jordániai Keresztény Kórus
A Szeretet Forrása – Jordániai Keresztény Kórus koncertje

Az esti órákban tartott koncerten a keleti keresztény egyházak zenéjét csodálhatták meg a templomot megtöltő érdeklődők, akik nagy örömmel és szeretettel fogadták a Szentföldről érkezett vendégeket, túlnyomó többségben keresztényeket, római katolikus híveket.

A szakrális művek többsége arám nyelven hangzott el. Az ének- és zenekart Tomah Ejbara vezényelte, aki a Hungary Helps Programban folytatott tevékenysége révén magyarul is értett és beszélt.

Megtudhattuk, hogy Jordánia lakosságának csupán kevesebb mint két százaléka keresztény, ők mégis hűségesen és kitartóan élik keresztény önazonosságukat és adják tovább a keresztény értékeket, ezúttal nálunk is hirdetve az Örömhírt. A pozsonyi koncerten kívül a napokban további helyszíneken, így Győrben is fellépnek majd, pontosabban e helyeken is dicsőítik Istent énekükkel, szakrális zenéjükkel.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.