Idén az összes falunapon a Phoenix RT-t akarom látni!
Nem vitatom, hogy Lionel Messi a világ valaha élt három legnagyobb labdarúgójának egyike, és még azt a véleményt is el tudom fogadni, hogy ő minden idők legnagyobb focistája. Az azonban a röhej kategóriája, hogy egy, a klublabdarúgás térképén igencsak jelentéktelen helyet elfoglaló csapat tagjaként levezetést végző sztárfocista nyolcadszor is megkapja az Aranylabdát. Hogy miért? Mert csak...
A vb-cím elnyerése miatti döntés még indokoható volt, annak ellenére, hogy Katarban sem Messi nyerte meg a világbajnokságot, hanem az argentin csapat. (Régen ilyesmiért nem járt automatikusan Aranylabda a kapitánynak. Miért is járt volna?) Az is bizonyos, hogy az ominózus években Lewandowski vagy Håland teljesítménye messze felülmúlta az argentin labdazsonglőr produkcióját. A díjról azonban az elfogulatlannak nem igazán nevezhető újságírók döntöttek.
A Phoenix RT több alkalommal is esélyesként szerepelt Az év dala kategóriában, a végső győzelmet azonban egyszer sem szerezte meg. Miért? Úgy gondolom, az akkor nem publikus háttérsztorikról ma már nyugodtan beszélhetünk, már csak azért is, hiszen semmilyen ördöngösség vagy csalás nem történt és a döntnökök sem voltak elfogultak. Mindössze arról volt szó, hogy amíg más előadók esetében egy, maximum két felvételt neveztek, addig a Phoenix RT aktuális lemezének szinte az összes dalát benevezték a megmérettetésre (amiről persze nem a zenekar tehet, hiszen a nevezés nyilvános volt és bárki jelölhetett), így a dalaik egymást „ütötték ki”, és a kuratóriumi tagok aztán vakarhatták a fejüket, hogy mitévők legyenek...
Akkor azonban a Phoenix RT még egyszer sem szerepelt A Dal műsorában, most viszont már harmadszor, és tegnap felvidéki vendégmuzsikusok segédlete mellett olyan produkcióval jutottak be – maximális pontszámot kapva – a döntőbe, hogy nekem is leesett az állam, pedig régóta ismerem a fiúkat. Ezek után kérdezem én: Ki más kaphatná idén a Harmónia-díjat, ha nem a Phoenix RT?
Nagyon szimpatikus volt számomra, hogy a Három Királyok népszerű énekesei (Kovács Koppány, Vadkerti Jimmy és Derzsi Gyuri) személyes videóikkal is arra buzdítottak bennünket, hogy szavazzunk a Phoenix RT-re, szavazzunk a MIEINKRE, tartsuk össze, mi felvidéki magyarok! Sőt, az ünnepi fellépésükön részt vevő Szulák Andreát is sikerült meggyőzniük, hogy ő is Puss Tomiék mellé álljon. Így is lehet!
Amíg Magyarországon a rockzenészek sorra kapják az elismeréseket, és az utóbbi években a Kossuth-díj sem ritka, addig a felvidéki magyarok között még mindig mostohán kezelik a műfajt, tisztelet a kivételnek. A pályázati támogatásokból megvalósuló zenés fesztiválok és falunapok zömén azonban még mindig a magyarországi sztárelőadók és a haknibrigádok kapják a legnagyobb figyelmet, övék a legjobb műsorsáv és ők teszik zsebre a legnagyobb összeget.
Igen, megint hangsúlyozom, hogy tisztelet a kivételnek. De amíg a honi kultúraszervezők nagy része nem tudatosítja, hogy hosszú távon igenis megtérülő befektetés a saját kultúránkba invesztálni, addig nincs miről beszélni, mert addig sem erkölcsileg, sem anyagilag nem lesz elismerve az, ami a miénk, a mi közösségünké, a mi falunké, a mi városunké, a mi régiónké vagy Felvidéké. Aztán az illető, még ha tehetséges is, bezárja a „bazárt”, mert vagy nem tud megélni belőle, vagy elmegy a kedve az egésztől, vagy mindkettő...
Sajnos a közönség szemében sem. Hát akkor változtassunk! Idén az összes falunapon a Phoenix RT-t akarom látni, méghozzá fő műsoridőben! És az sem fog számítani, ha már unásig. Mert mindenki megérdemli!
Jól ismerjük a népdal sorait: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni”. A Phoenix RT tegnap pokolra szállt, hogy a csillagokba érjen.
