2020. február 14., 19:13

Fröccsfest újratöltve

Csütörtök délután a Fröccsfest szervezői sajtótájékoztatót szerveztek, amelyen az új helyszínről és a részletes programról tájékoztatták a média képviselőit. Az idei fesztivál dátumát már be is lehet írni a naptárakba: július 17–18.

Fotó: Reczai Lilla

Dakó Sándor, a rendezvény egyik szervezője elmondta, hogy 2020-ban a dunaszerdahelyi szabadidőpark ad otthont a VIII. Fröccsfestnek, vagyis a sportcsarnok előtti térre helyezik át a fesztivált. A szervező hozzátette, hogy két oka van a helyszínváltoztatásnak: a rendezvény túlnőtt saját magán, valamint voltak olyan dunaszerdahelyi lakosok, akik tiltakoztak a hangzavar miatt, ezért petíciót is írtak.

Domonkos Pál a Fröccsfest programját és a jegyárusítás menetét tárta a sajtó elé. Július 17-én (péntek) a Fábián Juli névre keresztelt kisszínpadon a rimaszombati születésű Andreas Várady jazzgitáros lép fel, aki 2017-ben elnyerte Az év fiatal énekese vagy hangszeres muzsikusa (15-től 25 éves korig) Harmónia-díjat. Nem utolsó sorban Quincy Jones is menedzselte a fiatal tehetséget. A Tilajcsik Imi nevezetű nagyszínpadon Horváth Tamás dalszerző, a 2017-es Sztárban Sztár ötödik szériájának nyertese, illetve állandó zsűritagja.

A fesztivál egyik legnagyobb csillaga Rúzsa Magdi, akinek legendás hangját bárki bárhol felismeri. A 2020-as évben Magdi a Fröccsfest vendégeként áll csallóközi színpadra.

A szombati napon szintén egy feltörekvő jazz-zenészt köszönthet majd a közönség a kisszínpadon, mégpedig Barabás Lőrinc jazztrombitást, aki a budapesti zenei élet aktív mozgatórugója. A nagyszínpad pedig a USNK hip-hop bandától lesz hangos, aki a 2018-as magyarországi X-Faktor tehetségkutató-verseny műsorának győztese volt. A magyarországi fesztiválok kötelező fellépője a BeerSeeWalk rapduó, valamint a visszatérő vendég, aki mindig örömmel áll a rendezvény színpadára a Majka & Curtis páros. Idén a páros kiegészül Kollányi Zsuzsival is, akivel még nagyobb showt hoznak el a szórakozni vágyóknak.

A minőségi borokból nem lesz hiány, felvidéki és magyarországi borászok is kínálják majd termékeiket a rendezvényen. A tavalyi évhez hasonlóan a fesztivál ismét felveszi a környezetbarát vonalat, lesznek repoharak (visszaválthatós poharak), az online jegyvásárlásnak köszönhetően pedig nem kell nyomtatott formában hozni a belépőjegyet.

A jövő hét folyamán indul az online jegyértékesítés, a dunaszerdahelyi Focus Music Shopban pedig május 1-jétől kaphatók a jegyek. A kétnapos elővételes bérlet 24 euró, az egynapos 14 euró lesz. Természetesen helyszínen is lehetőség nyílik a jegyvásárlásra: a kétnapos 29 euró és az egynapos jegy 18 euró lesz. Tavaly több mint 12 ezer látogató vett részt a Fröccsfesten a rossz idő ellenére is. Idén a szervezők bíznak a napsütésben és a jóidőben, valamint a még nagyobb részvételi arányban, hogy megdönthessék a három évvel ezelőtti 15 ezres rekordot.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.