2019. január 22., 07:00

Cseh Tamás: a debillé pofozott Köztes-Európa krónikása

Január 22-én lenne hetvenhat éves Cseh Tamás. 120 évvel korábban fejezte be szatmárcsekei magányában Kölcsey Ferenc nemzeti imánkat, a Himnuszt. 1989 óta ezen a napon ünnepeljük a Magyar Kultúrát, Cseh Tamás 2009-ben bekövetkezett halála óta január 22-én már nem csak Kölcsey feledhetetlen soraira emlékezünk.

cseh bereményi
Fotó: MTI

Cseh Tamás egy ma már távolodóban lévő korszak hiteles krónikása volt. Az általa megszólaltatott rég pangó tangó több volt dalnál, életformává vált a maga idejében. Sorok között üzenve, a lélekhez szóltak Cseh Tamás dalai.

Hazáról, hitről, szerelemről – elveszni látszó értékekről dalolt a Kádár-kor krónikása.

Cseh Tamás lelke mélyéig polgár volt egy reménytelenül elszürkült világban. Tépelődő, félénken zseniális, egyszóval velejéig magyar.

Bereményi Gézával alkotott elválaszthatatlan párost: Bereményi verseknek is beillő dalszövegeit Cseh Tamás formálta lelkekig hatolóvá. Közös horizontjuk az ócska cipőtől a pályaudvari váróteremig terjed.

Képkockák, élethelyzetek. Néha nincsen más ebben a dalban, mint egy hőhullám harmadik napja. Mégis, a sorok között ott rejlik a bizonyosság, a létezésnek tétje és értelme van.

A dalokban életre keltett Rimbaud felszállni készül a Brüsszelbe induló vonatra, József Attila pedig ott fekszik a vonat útjában. Egy ember, aki többfele van. Egy ember, aki mindenhol tanítható már, óvodától egyetemig.

Frontátvonulás.

A szürkeség mögül felsejlő változás reménye, utóbb bizonyossága. Úristen, hol vagyok?

Hát mikor szegődtem ide, ahol csak félig vagyok? Fejemben összekeveredtek féldecik és kormányzatok. Születtem Magyarországon, abban a sötétsárga foltban, a tanácsháza oldalában, egy részeg éjszakán.

Végtelen táncparkett ez, kérem. A felfagyott országút ott visz a sótartó mellett, s a lábunk alatt Deák Ferenc úr pipája.

Az ónkancsó mellett nincs kiegyezés, csak bodor pipafüst.

Hát forogjunk, ahogy adódik!

Cseh Tamás itt hagyott minket Európa fényudvarában, Kelet és Nyugat között.

Debillé pofozott Köztes-Európa. Nem is Európa. Igenis Európa!

Meztelen ember, szemben a csenddel: szinte látjuk Cseh Tamást, az előadóművészt gitárral kezében állni a színpadon,

az első akkordok után oldódik a feszültség, arcára kiülnek az érzelmek, a dalok életre kelnek.

Elmondom, mid vagyok, mid nem neked. A művész és a közönsége. Csönded vagyok, ha rám így kedved van, maradhatok.

Mára fellazult tételben fogalmazódott meg a világ, igaz nem Kafkára és Sartre-ra figyel. Ó, a régi, ó a Balaton, régi nyarakon!

Kilencvenben rajtunk maradt télikabát. Azóta is telente vasárnap elkopnak fehér ingeink.

Cseh Tamást ismerni és szeretni egyet jelent a bizonyossággal, hogy

polgárnak és magyarnak lenni érdemes.

Még most is, még itt is.

Megosztás
Címkék