„Schubert 200” – múltidézés a zeneszerzővel

Kinek a meghívására vett részt a kerekasztal-beszélgetésen?

A meghívást egy volt tanítványomnak, kórustagomnak, Javorka Ildikónak köszönhetem. Az ő ötlete volt, hogy amikor néhány tanára (köztük Olsvay Endre zeneszerző) 2017 augusztusában Zselízre látogatott, én kalauzoljam őket a városban. Már ekkor megszületett a gondolat, hogy a Magyar Művészeti Akadémia valamikor 2018-ban, tehát abban az évben, amikor Schubert első zselízi látogatásának 200. évfordulójára emlékezünk, rendez majd egy néhány estényi, szakmai beszélgetésekkel megszakított hangversenyt a zeneszerző Zselízen komponált műveiből. Már akkor sejteni engedték, hogy én leszek a beszélgetés egyik résztvevője.

Schubert felvidéki kötődése kapcsán pontosabban mire tért ki a beszélgetés során? 

Domokos Mária, Domokos Zsuzsanna és Olsvay Endre főleg az elhangzott műveket elemezték, és azok keletkezéséhez fűztek érdekfeszítő magyarázatokat. Rám az a feladat hárult, hogy Schubert zselízi tartózkodásával kapcsolatos konkrétumokat mutassak be egy prezentáció segítségével. Jómagam fontosnak tartottam, hogy ezen a fórumon is föllépjek az alaptalan legendákkal szemben (hogy Schubert itt írta a Die schöne Müllerint, az Ave Mariát, és hogy szerelmes volt Karolina grófkisasszonyba). Hasonlóan fontos volt megerősíteni, hogy városunk neve nem Zselic, nem Zseliz, hanem Zselíz, és hogy nem a Vág, hanem a Garam partján fekszik. Sokan összekeverik azt is, hogy hol is lakott a zeneszerző városunkban. Bizonyíték van rá, hogy 200 évvel ezelőtt Schubert az ispánlakban kapott szállást, 1824-ben pedig először a kastélyban, majd a Baglyos-házban (és nem „Bagolyvárban”) lakott.

Arról valamennyien beszéltünk, hogy Schubert itt elsősorban négykezes zongoraműveket és „Lied”-eket írt, mert ezeket a műveket tudta leginkább felhasználni Mária és Karolina grófkisasszonyok zenetanítására. (Nem szeretem, ha a Lied-et „szótárhűen” dalnak fordítják, mert az nem ugyanaz.) Számomra külön élmény volt hallani a beéneklésre szánt, szöveg nélküli Sing-Übungent (Énekgyakorlatokat) Halmai Katalin és Tatai Nóra énekművészek előadásában, mert ebből kiderült, hogy a grófkisasszonyok nem akármilyen énekesek lehettek.

Szó esett még arról is, hogy kik foglalkoztak legintenzívebben Schubert zselízi tevékenységével. Itt meg kellett említeni a teljes műjegyzéket összeállító Otto Erich Deutsch nevét, aki személyesen is megfordult Zselízen. Részletesebben is beszélni kellett Kovács Károlyról, Vitál Zsuzsannáról és a többször is városunkba látogató Hans Dieter Kiemléről.

Milyen körülmények között, mikor került kapcsolatba Schubert munkásságával?

Komolyabban csak az előző évszázad nyolcvanas éveiben. De ez is inkább csak érdeklődés volt. Nagyon felnéztem Vitál Zsuzsannára, aki akkor a művelődési otthonban zongorajátékot tanított, és arra is időt tudott szakítani, hogy közben kutassa Schubert zselízi éveit. A rendszerváltás után, amikor Vitál Zsuzsanna már Pozsonyban lakott, városunkba látogatott Ernst Hilmar, a Nemzetközi Franz Schubert Intézet (IFSI) igazgatója, aki engem mint német gyökerű, mégis tősgyökeres zselízi zenészt nézett ki és „vett rá”, hogy lépjek be az IFSI-be. Ekkor már egyébként is foglalkoztam Schubert életével, mert Gaál Géza fotográfus és Mezőlaky Tibor nyugalmazott igazgató-tanító rám bízta az általuk rejtélyes körülmények közt megtalált, Kovács Károly tollából származó „Franz Schubert Zselízen” című tanulmány kéziratát.

Mióta kutatja Schubert zselízi vonatkozású ténykedését?

Azóta, amióta kiderült, hogy Kovács Károly kéziratát nem lehet nyelvileg-stilisztikailag, a szakmai háttér ismerete nélkül nyomdakésszé szerkeszteni. Tehát nagyságrendileg 25 éve. Sajnos, kevés jó magyar vagy szlovák anyagot találtam. Annál több németet, de németből nem tudok olyan folyékonyan fordítani, mint szlovákból vagy csehből. (Édesanyám német volt, tehát „anyám nyelve” valóban német volt, de ez nem ugyanaz, mint az „anyanyelvem”. Mert az magyar.) Amikor sikerült (jogilag is) tisztázni, hogy miképp adathatom ki a Kovács Károly kézirata alapján íródott, de azért mégiscsak saját munkámat, nagy felelősséget és ezzel együtt bizonytalanságot éreztem. Nem éreztem magam szakmailag eléggé kompetensnek. Ezért kértem föl Eckhardt Mária karnagyot, zenetörténészt, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum akkori igazgatóját, hogy nézze át a tanulmánykötetet. Tőle két találkozás alatt többet tanultam, mint önálló kutatómunkámmal évek alatt.

Hogyan látja a zselízi Schubert-kultusz továbbélését?

Vegyesen. Mert most már Schubert neve nem cseng idegenül a zselíziek fülében. Ha ma kellene dönteni arról, hogy lebontsák-e az egykori Ispánlakot, minden bizonnyal a józan ész kerekedne felül, és az épület ma is állhatna. Sajnos, a hetvenes években csak Dudich Sándor merte fölemelni a hangját a hivatalos vandalizmus ellen.

Tehát egyrészt örülnünk kellene, hogy Schubert neve bekerült a köztudatba. A zselíziek ma már büszkék arra, hogy a zeneszerző két nyáron át az Esterházy-család vendége volt. Másrészt szomorú vagyok, mert annyi ostobaság hangzik el ebben a témában! A félig informáltak veszélyesebbek, mint azok, akik semmit sem tudnak. Hiszen aki semmit sem tud, az legalább nem terjeszt valótlanságokat. Jó, hogy művészeti alapiskolánk és két énekkarunk is viseli Franz Schubert nevét, de nem jó, hogy nincs igazi Schubert-múzeumunk. Mert ami van, az egy nagyon jó városi múzeum, de a Schubert-szobában csak a falak eredetiek. Meg néhány apró tárgy, amelynek eredete vitatható. Tudom, nem várhatjuk el, hogy azok a bútorok legyenek ott, amelyeket a zeneszerző is használhatott, hiszen ezek már nincsenek meg. De ma már nem lenne nagy dolog megszerezni az itt írt művek kottáját, a zeneszerző innen küldött leveleit vagy azok kéziratainak fakszimile-változatát. Akár elektronikusan. Egy szakkönyvtárat is el tudnék ott képzelni, amelynek kötetei alapján az ide érkezők kutathatnák Schubert zselízi éveit. Jó, hogy egyre több külföldi érdeklődő fordul meg a Baglyos-házban, de föltehetjük a kérdést: mi az a többlet, amit csak itt találnak meg? Mi az, amit nem láthatnak a bécsi, atzenbruggi, hohenemsi... Schubert-múzeumokban, csak itt, a zselíziben? A válasz erre nagyon lehangoló: semmit. Tehát van még mit tennünk. A három fontos emlékhely közül az egyiket (az ispánlakot) porig rombolták, egy további (a kastély) állaga sem biztató, csak korlátozott mértékben látogatható, egyedül a Baglyos-ház őrzi még a zeneszerző-óriás emlékét. Mindazonáltal elégedettnek kell lennünk, mert a rendszerváltás óta egyetlen önkormányzat sem volt képes annyit tenni az Esterházy-kastély „élővé tételéért”, mint ez a mostani, Juhász András polgármester értő irányításával.