2018. június 5., 13:43

Balázs János koncertje indította a Magyar Kulturális Hetet

Balázs János Liszt Ferenc-díjas zongoraművész koncertjével kezdődött a Magyar Kulturális Hét Pozsonyban. A rendezvénysorozat egy héten keresztül a magyar kultúra szinte minden szegmensét igyekszik bemutatni.

judit-koncert.jpeg
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Hainer István

Liszt Ferenc zongoradarabokkal, valamint Brahms és Strauss Czifra György átirataival mutatkozott be Balázs János a Szlovák Rádió hangversenytermében. A zongoraművész olyan darabokat választott, amelyek a komolyzenét értő és a laikus közönség számára egyaránt élményt nyújtanak.

Nélkülözhetetlen az, hogy a magyar kultúrát, azt a fajta örökséget, amelyet kaptunk Liszt Ferenctől, Kodály Zoltánon át Bartók Béláig minél szélesebb körben megismertessük. És valóban nagyon közel van Magyarország Pozsonyhoz, és így a távolságot nem nehéz áthidalni.

A Magyar Kulturális Hét nyitóeseményének számító koncerten fellépett a Czifra Fesztivál Kamarazenekar is. A „Több, mint szomszéd” elnevezésű programsorozat célja, hogy a kortárs magyar kultúrát megismertesse a szlovák és a felvidéki magyar közönséggel.

Fotó:  Hainer István

Molnár Imre a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója elmondta: A magyar kultúra legkiválóbb produktumait szeretnénk elhozni Pozsonyba. Igyekszünk ezzel a magas szinttel reprezentálni azt, hogy a magyarság, a magyar kultúra nyitott a szlovák társadalom irányába is.

 A magyar héten ötödik alkalommal hangos a magyar kultúrától Pozsony. A kulturális kavalkád színházi- és balett előadásokat, gyerekprogramokat, könnyűzenei koncerteket, kiállítás megnyitókat és szabadtéri gasztrofesztivált is kínál a fővárosban.

Fotó:  Hainer István

judit-koncert.jpeg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.