2018. június 25., 17:51

Aki nem vet, nem arathat - 40 éves a nagykéri éneklőcsoport

A  nyaranta ismétlődő hagyományőrző rendezvényen az idén kedves évfordulót is megünnepeltek a nagykériek - a női éneklő csoport megalakulásának 40. évfordulóját.

 

nagyker-1-bokor.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

 A Nyitra folyó partján, festői környezetben megvalósult ünnepségen a helyi női, férfi és gyermekcsoportokon kívül a környékről érkezett baráti egyesületek is felléptek, és együtt teremtettek nagyszerű hangulatot, amit a közönség vastapssal jutalmazott.

"Női énekcsoportunk 1978-ban alakult a valamikori Elektrosvit üzemében. Színes, zoboralji népviseletben lépnek színpadra mind a mai napig. Az ő sikereiken felbuzdulva pár évvel később megalakult a férfi és a vegyes csoport is" - kezdte az énekkarok bemutatását Száraz László, a helyi Csemadok elnöke.

Az elnök elmondta, a női és férfi éneklő csoportokon kívül 1996-ban megalakult a Mórinca néptánccsoport is, ahol ötven gyermek három csoportban táncol. Ők az utóbbi időben nagyot fejlődtek Hutura Bea művészeti vezetőnek köszönhetően. Itt a szlovák tannyelvű iskola diákjai is táncolnak, hiszen a magyar iskolában már alig van tanuló - itt sajátítják el a magyar nyelvet és énekeket. E sok csoport mellett van a falunak citerazenekara is, amely húsz éve zenél együtt Szabó József és Éva vezetésével, kik Szőnyből hetente utaznak Nagykérre. 

A befektetett munka, felkészülés, meghozta az eredményt

Száraz Márk a férfi énekkar vezetője a rég- és közelmúltra emlékezet a női éneklőcsoport évfordulója kapcsán. Elmondta, ott voltak a Tavaszi szél vizet áraszt és Bíborpiros szép rózsa országos vetélkedőkön, az Egri Nemzetközi Dalostalálkozón, a Határon túli magyarok fesztiválján Pécsett, a Vass Lajos népzenei versenyen, valamint a Kárpátmedencei dalostalálkozón  Budapesten, a Palóc Világtalálkozón Mátraalján és a járási Csemadok által szervezett sok-sok rendezvényen. 

Arany- és Ezüstpáva, többszörös nívódíj és kétszeres nagydíj tulajdonosa a nagykéri éneklőcsoport. 2008-ban pedig a helyi önkormányzat "Nagykér Község Érdemrendet" adományozott a kórusnak.

Száraz Márk megemlékezett a csoport vezetőiről is. Felidézte, a megalakulás éveiben Gyurcsek Ilona vezette lelkesen a csoportot, az őt követő Zatyko Ilona sok értékes népdalcsokrot állított össze. 1994-től Gróf György vette át a csoport irányítását, aki emellett mesterfokon játszik a kurucok hangszerén, a tárogatón. Köszönetet mondott Szabó Dénesnek, aki mint alapító tag és Csemadok elnök, szorgalmas munkájával és odaadásával nagyban hozzájárult a helyi éneklőcsoportok működéséhez, három alapító tagnak Gróf Margitnak, Csepedi Magdolnának és Kovács Pálnak, ők nagyjából 15 ezer napja tagjai az éneklő csoportnak, valamint Szárazné Gróf Máriának, aki kitartóan, nagy szakértelemmel szerkeszti csokorba a megfelelő népdalokat és egyházi énekeket. 

Az évforduló kapcsán Csemadok logóval ellátott ajándékokat kaptak a nem csak a csoportok tagjai, de a segítők és támogatók is. Az ünnepség záróakkordjaként a 150 szereplő egyszerre énekelte el a Halló magyart és a himnuszt. Az est cigányzene melletti szórakozással folytatódott. 

nagyker-1-bokor.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.