A zeneköltő, aki felette állt korának - 250 éve született Beethoven
A világ Ludwig van Beethovenre emlékezik az idén, hiszen 250 esztendeje született. A napot csak találgatják, csupán az bizonyos, hogy 1770. december 17-én Bonnban keresztelték meg. Eszerint elképzelhető, hogy egy nappal korábban látta meg a napvilágot, de az sem kizárt, hogy megszületése után azonnal keresztvíz alá tartották.
Nagyapja, apja ugyancsak zenész volt. Az előbbi Flandriából vándorolva jutott el Bonnba, ahol a választófejedelem udvari zenekarában karnagy és basszista volt, Johann nevű fia ugyanitt énekes. Ő egy fiatal özvegyet vett feleségül, tőle hét gyermeke született, de csak hárman érték meg a felnőttkort. Johann Beethoven egy rabiátus és iszákos ember volt, aki Ludwig fiából csodagyereket szeretett volna nevelni eléggé sajátos módon: ha valami nem tetszett neki, megverte őt. A fiú valóban zseniális zenei tehetség volt, de sokáig közepes tanítók oktatták. Az első komolyabb tanára Christian Gottlob Neefe (1748–1798) udvari orgonista volt, aki az első Beethoven-darabok komponálásába is besegített. A gyermek Beethoven sikeres koncerteket adott, 1784-ben, 13 évesen másodorgonista lett az udvari zenekarban.
Nagy vágya volt, hogy megismerkedjen Mozarttal, sőt tanulni szeretett volna nála, ezért 1787 márciusában Bécsbe utazott, ahol lehetséges, hogy egy alkalommal „összefutottak”, de édesanyja súlyos betegsége miatt hirtelen haza kellett utaznia és később már nem adódott lehetőség a Mozarttal való találkozásra. 1792-ben végleg Bécsben telepedett le, és Joseph Haydn (1732-1809) tanítványaként szerette volna gyarapítani zenei tudását, de a mesternek nem volt ideje vele foglalkozni, ezért Johann Georg Albrechtsberger (1736–1809) császári orgonista gondjaira bízta, aki más kiváló muzsikusoknak (Mozart, Hummel, Ignaz Moscheles stb.) is a tanára volt. Beethoven nála sem töltött hosszabb időt, mert végül Antonio Salieri (1750–1825) lett nyolc évre a mestere. Salieri nem volt rossz muzsikus, az utókor azonban elsősorban a Mozarthoz fűződő rossz viszonya miatt emlegeti, jóllehet ő rajongott érte. A Salieriről kialakult nem éppen hízelgő kép, amelyet Puskin színműve, Rimszkij-Korszakov operája és legújabban Miloš Formannak Peter Shaffer Amadeus című darabja nyomán készült filmje csak tovább rontott makacsul tartja magát, és a legtöbben nem is sejtik, mennyit tett Beethovenért, Hummelért vagy Schubertért. Utolsó éveiben még Liszt Ferenccel is foglalkozott.
Beethoven az 1790-es években elsősorban a német nyelvterületen: Prágában, Berlinben, Drezdában gyakran adott hangversenyt, különösen zongorajátékával kápráztatta el a hallgatóságot, de még nem volt 30 éves, amikor romlani kezdett a hallása és ez egyre jobban akadályozta őt a koncertezésben, ennek "köszönhetően" viszont egyre több ideje maradt a komponálásra. A visszafordíthatatlan fülbetegség depresszióssá is tette, az 1800-as évek elején többször is az öngyilkosság gondolatával foglalkozott és kedélyállapota az ekkoriban keletkezett műveire is rányomta a bélyegét. Később beletörődött a megváltoztathatatlanba, ebben az is segítette, hogy sokan rajongtak érte, ünnepelt muzsikus volt a főúri körökben is. Pedig ő nem az az udvaronc volt, aki alázatosnak mutatja magát, esetleg hajlong a hatalmasságok előtt. Az emberi egyenlőség és szabadság híve volt, ezt hirdette alkotásaiban, még olyankor is, amikor egy-egy vonósnégyesét, szonátáját valamelyik befolyásos pártfogójának ajánlotta. Rajongott Bonaparte Napóleonért, a forradalmárért, a törvényalkotóért, neki ajánlotta III. szimfóniáját is, de amikor az első konzul császárrá kiáltotta ki magát széttépte az ajánlást és azóta Eroica címen ismerjük a művet, amely egyébként is fordulópont Beethoven zenéjében, ebben szakított végérvényesen a régi formákkal és egy új zenei világot teremtett.
Tóth Aladár, a kiváló zenetudós írja:
Beethoven életművében a hangszerekre komponált alkotások száma jóval meghaladja a vokális művekét. Egyetlen operája, a Fidelio napjainkban is szerepel a színpadokon. Eredetileg Leonóra lett volna a címe, három nyitányt is írt hozzá (I., II., III. Leonóra-nyitány). A mondanivalóját tömören nehéz lenne összefoglalni: az igazság győzelmének a himnusza, a zsarnokság megvetése, a mindent legyőző szerelem apoteózisa. Bemutatója (1805. november 20.) azokra a hetekre esett, amikor Napóleon serege bevonult a császárvárosba, már csak ezért sem lehetett különösebben sikere. Később a forgatókönyvön még kétszer változtatott és az opera, már a zeneszerző halála után elindult a siker útján. Beethoven további dalműveket is tervezett, ezek azonban legfeljebb csak az első vázlatokig jutottak el, de hogy komolyan foglalkoztatták őt, azt több nyitány is igazolja (Coriolan, Egmont, István király, Athén romjai stb.). Az emberi hang többnyire jeles német költők (pl. Goethe) megzenésített verseiben csendül fel, a legismertebb a IX. szimfónia Örömódája, amelyet Schiller költeményére írt és ez az Európai Unió himnusza is. Ezek mellett megemlíthetjük kórusműveit, kantátáit és az 1823-ban befejezett Missa Solemnist. Zongoraszonátái közül többnek közismert címe van (Appassionata, Holdfény, Les Adieux, Waldstein), de mindmáig gyakran játszott bagatellje a Für Elise. A zongoraművek mellett a vonósokra írt darabok száma is tekintélyes. Vonósnégyeseket gyakran arisztokrata támogatóinak felkérésére vagy éppen hálája jeléül komponált. Olyan kamaraművek is kikerültek a keze alól, amelyekben a vonósok mellett egykét fúvós hangszer is helyet kapott, de több olyan darabja is van, amelyekben hat, hét vagy akár nyolc különböző fúvós (kürt, oboa, klarinét) is megszólal.
Beethoven kilenc szimfóniát írt, ezek között némelyiknek saját megnevezése is van (a már említett Eroica, 5. vagy Sorsszimfónia, 6. vagy Sinfonia pastorale). Állítólag dolgozott a tizediken is, de ez csak vázlataiban maradt fenn. Újabban számítógép segítségével igyekeznek egy előadható darabot összeállítani belőle. (A kilences végül bűvös szám lett. Gustav Mahler is rettegett tőle, a tizedik szimfóniáját már ő sem tudta befejezni.). A Kilencedik szimfóniával kapcsolatos egy hiteles történet is. Amikor a múlt század hetvenes éveinek végén megjelentek az első kompaktlemezek, vita folyt arról is, hogy milyen átmérőjűek legyenek. Végül a 120 mm mellett döntöttek, mert azon elfért Beethoven IX. szimfóniája, míg ha a kisebb méretet (115 mm-t) választották volna, akkor két lemezen kellett volna elhelyezni.
Zenekari művei között fontos helyet foglalnak el a zongoraversenyek, és van egy befejezett hegedűversenye is.
Beethoven utolsó éveiben egyre magányosabban élt. A megváltozott világban már nem szívesen forgolódott az előkelő társaságban, 1819-ben pedig teljesen megsiketült és a vezénylésről is le kellett mondania. Egyre súlyosbodó gyomorbaja is kedélytelenné tette, földi maradványait elemezve megállapították, hogy a megengedhetőnél sokszorosan több ólom volt a szervezetében.
Alakját mindmáig legendák is övezik. Bár sosem nősült meg, több nőt is szívesen az oltárhoz vezetett volna és gyakran lobbant platonikus szerelemre. Az akkori Magyarország több helyén is megfordult, Pozsonyban, Pesten hangversenyezett is. A Brunszvik családhoz is szívélyes kapcsolatok fűzték és állítólag az alsókorompai Brunszvik kastélyban komponálta a Holdfényszonátát.
Beethoven Bécsben hunyt el 1827. március 26-án, sok ezer ember kísérte utolsó útjára.
