2019. február 18., 14:57

A népzeneoktatás ifjú mestere

Gelencsér János (27) fiatalkora ellenére jelentős zenei pályát futott be: az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola népi hegedű-, brácsa-, nagybőgő- és cimbalomtanára, valamint a Dobroda zenekar prímása és vezetője. A felvidéki hangszeres népzeneoktatásban is tevékenyen vesz részt.

Gelencsér János

Egy új kezdeményezésben, a Hagyományok Háza Hálózat Szlovákia hangszeres népzeneoktatásában nyílt lehetősége tanítani.

Párom Rimaszombatból származik, s gyakran járjuk együtt a Felvidéket. Ott fogant meg a helyi népzeneoktatás fejlesztésének gondolata, majd füleki barátommal, Varga Norberttel osztottam meg az elképzelésemet. Egy-két év alatt érett meg az ötlet, s a 2018-ban megalakult Hálózat fel is karolta a kezdeményezést. Felkértek, hogy egy bemutatón osszam meg koncepciómat. A művészeti alapiskolában tartott koncert jól sikerült, s rögtön hét zenész is jelentkezett a szerveződő tanfolyamra.

A tanfolyam hat helyen indult be.

Somorja, Szőgyén, Ipolyság, Martos, Fülek és Rozsnyó szerepel a listán. Füleken jelenleg hegedű, brácsa és bőgő hangszereken nyolc tanítvánnyal dolgozom. Közben a rozsnyói oktatást is elvállaltam, ott cimbalomképzéssel bővült a repertoár. Füleken heti rendszerességgel, Rozsnyón kéthetente találkozunk fél napra. Először a hegedűsökkel foglalkozok, majd a brácsás és a bőgős következik, végül a cimbalmos zárja a sort.

Milyen tananyaggal dolgozik?

Fél, vagy egy évig csak egyfajta anyagot dolgozunk fel, először a gömöri népzene volt terítéken, s a legjellegzetesebb dallamokat sajátítottuk el együtt. Ezután bodrogközi anyagokba kezdtünk bele. A Kárpát-medence zenei kincsét is szeretném megismertetni tanítványaimmal, kezdetnek Kalotaszegre látogatunk lélekben. Egy zenész számára a sokszínű tudás elengedhetetlen. Célom, hogy olyan muzsikusokat neveljünk, akik a koncertek mellett egy táncházban is megállják a helyüket; a néphagyományt követve szolgálják ki a zenei igényeket.

Néhány mondatot kérnék a tanár-tanítvány kapcsolatról!

A növendékek legtöbbjének van hangszeres előképzettsége, így a tanórák „pörgősebbek”, a tanmentet teljesíteni is tudjuk. Nem a klasszikus tanár-diák viszonyra építünk, az oktatás műhelymunka is egyben. Mindkét helyen nagyon jó közösség alakult ki. Megfelelő motiváció mellett együtt lehet eredményeket elérni. Az igazi rutint a fellépések adják, s mindent megteszek, hogy ezt megszerezzék. Magam is bandában, a Dobroda zenekarban játszom, így a tanítványoknak jó példát jelenthet, ha látják tanárukat egy zenekar élén.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.