2018. április 20., 15:57

A Művészeti Alapiskola koncertjével ért véget a XXVII. Dunaszerdahelyi Zenei Napok

Immár 27. alkalommal került megrendezésre a Dunaszerdahelyi Zenei Napok. Április folyamán nyolc színvonalas koncert valósult meg a város különböző helyszínein. A zárókoncertre a Művészeti Alapiskola nagytermében került sor április 19-én. Kollár Katalin igazgatónő elégedetten számolt be az eseményről.

XXVII: Dunaszerdahelyi Zenei Napok
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Szabados Kati

A rendezvény szervezői idén is a Művészeti Alapiskola és az iskola pedagógusaiból álló Talentum polgári társulás voltak. Társszervezőként a Dunaszerdahelyi Református Egyházközség és a Jazz Club DS is bekapcsolódott a megvalósításba.

Dunaszerdahely négy helyszínén nyolc koncert

A Vermes villában megtartott első előadáson április 4-én Miriam Rodriguez Brüllová gitárművész magával ragadó játéka kisérte Pavol Remenár operaénekest. Ugyanitt megvalósult egy másik énekes-zenész duó koncertje is, melyen Jana Pastorková énekes és Dana Šašinová zongoraművész léptek fel. A zenei ínyencségnek számító WindSinger énekegyüttes a capella koncertje szintén a Vermes villába csábította az érdeklődőket. A református templom két előadásnak adott otthont. A Flauto Ducco együttes régizene koncertjét és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusát hallhatta itt a zenekedvelő közönség. A Művészeti Alapiskolában Dalibor Karvay hegedűművész és Daniel Buranovský zongoraművész adott közös koncertet, és itt lépett színpadra a Dániel Balázs Boogie Woogie Trió és Pleszkán Écska, az igényes könnyűzenét kedvelők örömére.

A Művészeti Alapiskola koncertterme
A Művészeti Alapiskola koncertterme
Fotó:  Szabados Kati

Elégedett a Dunaszerdahelyi Zenei Napok főszervezője

A Művészeti Alapiskola igazgatónője, Kollár Katalin elmondta, újfent egy sikeres koncertsorozat végén vannak. A különböző zenei stílusokat felvonultató előadásokat szép számban látogatta a közönség minden helyszínen. Az iskola 150 férőhelyes koncertterme is csaknem megtelt a zárókoncerten, ahol a zene- és énektanárok valamint tanítványaik mellett a Zirci Fúvósok is ízelítőt adtak repertoárjukból.

A Zirci Fúvósegyüttes nagy sikert aratott
A Zirci Fúvósegyüttes nagy sikert aratott
Fotó:  Szabados Kati

XXVII: Dunaszerdahelyi Zenei Napok
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.