2021. május 25., 08:45

A koncertet már nem csak otthon lehet élvezni

A dunaszerdahelyi NFG klub már tavaly áprilisban megkezdte Home office elnevezésű streamjét, amely a pandémia időszaka alatt nagy sikernek örvendett. Az NFG klub mentalitásához közelálló témákat boncolgattak (és még mindig streamelnek), sőt, már a fiatalabb generációt is bevonták a munkába, hogy egyre fiatalosabb legyen a műsor. Azonban az elmúlt időszakban már megszervezhették az idei első élő koncertjüket is, nem utolsó sorban pedig bemutathatták az új NFG albumot.

NFG-Gorlo volka koncert
Fotó: Reczai Lilla

A dunaszerdahelyi NFG klub egyik vezetője, Tóth Lali portálunknak beszámolt az első élő NFG eseményről, amelyen egy kicsit mindenki úgy érezte magát, mintha kiszabadult volna a börtönből. A szabályozások értelmében 50%-os kapacitáson működött a klub, vagyis a létszám-korlátozás szerint 50 ember lehetett a beltéri helyszínen. A somorjai Varkocs zenekar koncertje viszont mindemellett fergetegesre sikeredett, hiszen már a zenekartagok is szomjazták az ,,élő” közönséget.

Amikor bejelentettem a színpadon, hogy: léci, vegyétek fel a maszkot! még ezt a mondatot is vastaps kísérte”

– emlékezik vissza Lali. Az eseményen pedig nemcsak koncerttel kedveskedtek a nagyérdeműnek, de megkeresztelték az NFG best of album válogatását is.

Pár évvel ezelőtt a Klubmédia gondozásában két album is megjelent Zene aratáshoz címmel, amely egy csallóközi zenekarok zenéiből összeállított válogatás volt. Direkt módon a hazai (szlovákiai magyar) zenei életre éleződött ki, s mindkét albumon 10-12 szám szerepelt más-más fellépőtől. A Klubmédia tagjai azonban később már ezzel nem foglalkoztak, de az NFG-sek szerették volna ezt a projektet tovább vinni, hiszen jó kezdeményezésnek tartották.

NFG-album
Kovács Ákos és Tóth Lali
Fotó:  NFG klub
Szerettünk volna megjelentetni egy válogatás lemezt, amelyen szintén hazai előadók dalai szerepelnek, s legfőképpen olyan zenekarok számai, amelyek már felléptek az NFG klubban. Eredetileg a pandémia időszaka előtt lett volna az album keresztelője és a színpadon három olyan zenekar játszott volna, akik a lemezen is szerepelnek. Azonban ezt az ötletet kénytelenek voltunk elvetni, viszont a múlt héten végre lehetőségünk nyílt az album hivatalos bemutatására”

– nyilatkozta Tóth Lali.

Az NFG album keresztelőjére és a koncertre a város biztosított a szervezőknek teraszt is, amely egy alkalomra szólt. ,,Számunkra nem prioritás a terasz, hosszútávon nem szeretnénk igénybe venni, mert nem illik bele a koncepciónkba. A főút melletti zűrzavart pedig szeretnénk elkerülni” – tájékoztatott Lali.

A következő hétvégi eseményen a Gorlo Volka zenekar lépett színpadra, amelyen szintén korlátozott volt a belépés: 50 főnek szólt az ülőkoncert, és bizony voltak olyanok, akiket sajnálatos módon nem engedhettek be a szervezők. A koncert viszont jó hangulatban telt és mindenki fegyelmezetten viselkedett az esemény alatt.

NFG-Gorlo Volka koncert
Fotó:  Reczai Lilla

A klub most már június végéig szinte minden hétvégén koncerttel és színházi előadásokkal kecsegtet. Különféle zenei stílusú koncertekre számíthat a közönség, illetve kamara előadások várhatóak a Jókai, a Csavar Színháztól, valamint a Dialóg n.o. is szerepel majd a klub színpadán. Tematikus estekre már május 24-től számíthatnak az érdeklődők: kvízestre, társasjátékra, illetve zenei impró estre is készülhetnek az érdeklődők, természetesen a korlátozásoknak megfelelően.

Július első hétvégéjén pedig újra lesz NFGreen fesztivál, amelyet második alkalommal szervezünk meg a nagybodaki festői környezetben. Nagyjából 200-250 fővel számolunk, mert szeretnénk megtartani a családias hangulatát a fesztiválnak”

– árulta el Lali.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.