A klasszikus zenének teret kell adni - Pásztor Ádámmal beszélgettünk
A párkányi Pásztor Ádám zenei pályája eleve elrendelt volt, hiszen mindkét nagyapja muzsikus, édesapja pedig zenetanár és hivatásos zenész. A könnyűzene felé kacsingatott, de maradt a klasszikus zenénél. Pár hete ő nyitotta a fORMA fEST underground rendezvényt a Szent Imre-templomban.
Komoly- vagy könnyűzene? Mikor döntötted el, merre indulsz?
Zenészcsaládba születve természetes volt, hogy magam is játszani fogok valamilyen hangszeren. Kis koromban hegedülni tanítgatott az édesapám, később divatosabbnak tartottam a gitárt, hiszen a lemezborítókon is vagány gitáros srácok jelentek meg. Ez elvitt a könnyűzene felé, volt is egy barátokból álló zenekarom, az Egy pohár citrom. De eljött az idő, amikor el kellett döntenem, hogy mire áldozok többet, és a klasszikus zenét választottam. Mindkettőbe rengeteg munkát kell fektetni, hogy az ember megfelelő szinten művelje. Amúgy kissé megtévesztő komolyzenének hívni a klasszikus zenét, mert két-háromszáz éve éppen olyan világi zene volt, mint most a popzene. A gimnáziumban döntöttem el, hogy zeneművészeti egyetemen szeretnék továbbtanulni, ezért elkezdtem keményen gyakorolni. Tavaly diplomáztam.
Vallod, hogy népszerűsíteni kell a klasszikus zenét.
Ha nincs kiplakátozva, az emberek nem tudnak róla. Rétegzenévé vált, eltűnt a kritikus, de kíváncsi hozzáállás. Sokan félnek elmenni egy operaelőadásra, mert úgymond nem értik az idegen szöveget. Ha azonban rávezetjük a hallgatóságot, miről szól a történet, akkor már élvezhetjük a szép zenét. Mi jó barátommal, a szintén párkányi Janszo Orsolya operaénekessel szoktunk karácsonyi koncertet tartani, 2017-ben volt az első, és reméljük, hagyománnyá válik.
A templomi koncert során is beavattál, mit fogunk hallani.
Fontos a kommunikáció, főleg ha egy modern művet játszunk. Ha a közönség nem tudja, mit keressen benne, nem fogja érdekelni. Ám ha elmeséljük a darab történetét, akkor együtt szenvedünk a tragikus szerelmessel, vagy meditálunk a sivatag csillagos égboltja alatt. A legtöbbször olyan műveket választok, amelyeket mások nem játszanak. Leginkább modern zenét, mert ebben is meg lehet találni azt a szépséget és kiegyensúlyozottságot, amilyet például a klasszicizmus kínál. Egy lassú mű a hangszín miatt lehet érdekes, a gyors pedig a feszültség és az oldás váltakozásától. Egy modern szonáta pedig hátrahagyhatja mindazt, amit Haydn, Mozart és Beethoven felépített nekünk.
Terveid?
Külföldön szeretnék doktori fokozaton zenét tanulni, és a romantizmus korára szakosodnék. Leginkább Norvégia villanyoz fel, a királyi konzervatórium tanára a 19. századi zenében kutat, rengeteg jó könyvet publikált. Tőle szívesen tanulnék. A zeneszerzés és az előadóművészet is vonz, de ez még, stílusosan szólva, a jövő zenéje. Ősztől tanítani fogok, és készülök a doktori szintre.
