2019. szeptember 16., 16:42

A hit összetartó ereje Bősön is megmutatkozott - VIDEÓ

Jézus történetének elbeszélése a hit megerősítésének egyik legjobb eszköze, hiszen aki saját életét tudta áldozni az emberiségért, annak példája a mai napig mintaként szolgál arra, hogy hinni a teremtő erejében mindennél lényegesebb. Amikor Jézus életéről beszélünk, nem hagyhatjuk ki Mária történetét sem, hiszen ő a fiát vesztette el ebben a hitért folytatott küzdelemben. Mária szemszögéből látni a dolgokat egy új perspektívát adhat a mindennapi problémák megoldásakor is. Ezt a szemléletet adta át a Mária Evengéliuma oratórium bősi előadása is, ahol jelen volt a Múzsa stábja is.

Bősön a Mária Evangéliuma Rockopera oratóriumi változatának bemutatóján újra megteremtődött az a misztikus légkör, amelyet az előadók eddig mindenütt megtapasztaltak, ahol eddig bemutatták azt. A templomot átjárta a hit ereje, és az előadás résztvevői megérezhették, milyen megélni a legnagyobb veszteséget, a saját gyermek elvesztését, majd ennek ellenére hinni a teremtőben, aki semmit sem tesz ok nélkül.

Szűz Mária személye azért is fontos, mert ő a magyar nép Nagyasszonya és egyben oltalmazója is. Nem lehet véletlen tehát, hogy ez a mű a magyarok összetartozásának érzését hivatott erősíteni, ahogyan azt Petneházy Szabolcs Attila miniszteri biztos is megerősítette korábban stábunknak és ez az oka annak, hogy a Magyar Közösség Pártja is az előadás támogatta az oratórium felvidéki bemutatását, hiszem talán most van igazán nagy szüksége az itt élő magyarságnak az isteni gondviselésre.

A Müller Péter által írt szenvedéstörténet egy új szemszögből, az anya, Mária szemén keresztül mondja el és mutatja be az eseményeket, ami teljesen új megvilágításba helyezi Jézus kereszthalálát.
Tolcsvay László, a mű zeneszerzője, János apostol megformálója elárulta, ez a darab kiváltságos helyet foglal el a szívében. Sasvári Sándor Jézusként állt a közönség elé, aki korábbi Jézus szerepéből merítve nagy átéléssel jeleníti meg a Messiást. Sáfár Mónika elmondta, hogy a mű ősbemutatója óta ő maga is édesanya lett, ezért teljesen másképp tudja előadni a gyermekét szenvedni és meghalni látó nőt.
Nézze velünk az eseményről készített visszatekintést!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.