2019. január 29., 16:35

A cigánytábor az égbe megy Ipolynyéken, Kürtön Gútán és Naszvadon

A Teátrum színházi polgári társulás folytatja tavaly ősszel megkezdett A cigánytábor az égbe megy című előadássorozatát, amelyben Jevgenyij Doga nagyszerű zenéjében gyönyörködhet a néző, élő zenei kísérettel. Az előadás a méltán híres orosz film alapján készült. A Teátrum produkciójában népes szereplőgárda, táncosok, énekesek, zenészek – majd 50 szereplő – áll a nézők szolgálatában.

A cigánytábor az égbe megy
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Szabó László, AFIAP

A főszerepeket Rigó Mónika (itthon és külföldön is  ismert roma énekes), valamint Berecz György, a Teátrum Gül baba című előadásából ismert budapesti színművész játsza. Kisebb szerepben a rendezőt, Dráfi Mátyást is láthatja a közönség. Rajtuk kívül a kórus és a tánckar teszi próbára a nézők tenyerét.

2019. január 21-én Pozsonyban a ruzsinovi kultúrházban tapsolhatott a közönség a musical szereplőinek. A nézők elmondása szerint nagy örömükre szolgált a jó érthetőség, amit bizony több alkalommal hiányoltak más színházak előadásainál.

Fotó:  Szabó László, AFIAP

„Nyilván ebben közrejátszott, hogy a Bethlen Gábor Alap  támogatása segítségével a Teátrum fel tudta újítani műszaki berendezéseit, mikroportokat, mikrofonokat, laptopot tudott a támogatásból vásárolni. Ez nemcsak a társulatnak segítség, de valójában a nézők is részesei a támogatásnak, hiszen így élvezetesebb előadásban lehet részük – mondja Dráfi Mátyás művészeti vezető, majd így folytatja: Nagyon örültünk, hogy ezt a produkciónkat a Kisebbségi  Kulturális Alap is támogatta anyagilag, mert így elvihetjük ezt a nagy előadást kisebb helyekre  is, igy pl. február 10.-én Ipolynyékre készülünk, 24.-én Kürtre, majd máciusban Gútára és Naszvadra ... És remélem ez évben még sok más helyen is örömet szerezhetünk a nézőknek a gyönyörű roma dalokkal, temperamentumos táncokkal és a szívhez szóló romantikus történettel.“

 -da-

A cigánytábor az égbe megy
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.