2025. szeptember 8., 15:34

A Bogas majdnem mindent vitt – KÉPEKKEL

Szeptember 7-én, vasárnap zajlott a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Clubban a Felvidéki Zenei Társaság (FEZET) első tehetségkutatója, mely során hat zenekar mérettette meg magát. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a fellépők nem egymás ellen, hanem önmagukért álltak ki a színpadra, és egymás produkcióját is elismeréssel nyugtázták.

a-fodijas-zenekar-es-a-zsuri
Galéria
+15 kép a galériában
A fődíjas zenekar és a zsűri
Fotó: Lacza Gergely

Fontos hangsúlyozni, hogy a FEZET tehetségkutatója önálló entitásként is működik, azonban egyben a Kárpát-medencei Öröm a Zene tehetséggondozó program felvidéki fordulója is, átvéve a stafétabotot a SZMAZE által szervezett Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlétől. A tehetségkutató motorja Danics Roland, a Soul Hunter Music Club vezetője.

A zenekarokat négytagú szakmai zsűri pontozta, melynek elnöke Szarka Tamás, Kossuth-díjas előadóművész, a Ghymes zenekar vezetője volt, további tagjai pedig Gasparik Maja énekes-műsorvezető, Kovács Koppány, a Rómeó Vérzik zenekar frontembere, továbbá Szabó Gila Ádám stúdiótulajdonos és zenész voltak.

A csapatok rendelkezésére 15 perc játékidő állt, ez alatt kellett megmutatniuk dalszerzői és előadói kvalitásaikat. A produkciók után a zsűritagok szóban értékelték az előadást, miközben már készülődhetett a következő zenekar.

a-zsuri-kovacs-koppan-szarka-tamas-szabo-gila-adam-es-gasparik-maja
A zsűri: Kovács Koppány, Szarka Tamás, Szabó Gila Ádám és Gasparik Maja
Fotó:  Lacza Gergely
Amikor Danics Roli elmesélte, hogy átvette az Öröm a zene felvidéki fordulójának szervezését, elkezdtünk ötletelni, s a többiekkel arra jutottunk, hogy jó ez a kezdeményezés, de akkor tegyük össze mindenünket, amink van, s amit ebből ki lehet hozni, hogy ne csak az lebegjen a zenekarok szeme előtt, hogy ha itt diadalmaskodik, akkor majd esetleg lesz esélye az Öröm a zene döntőjén valamit nyerni, hanem úgymond »házon belül« is kapjanak minél több lehetőséget”,

– mesélte Szabó Gila Ádám, aki hangsúlyozta, hogy egy komplex csomagban gondolkodtak, hogy ha már valaki megnyeri ezt a versenyt, akkor legyen egy igazi kiugrási lehetősége, ami nagyjából azt jelentené, hogy egy komplett dal stúdióban való elkészítése mellé egy videoklipet, továbbá a médiában és a közösségi hálón is hangsúlyos megjelenést is kapna a győztes. Természetesen ezenkívül mások is kapnának díjakat. A zsűri és a szervezők azt is fontosnak tartották, hogy a rendezvénynek legyen egyfajta klubhangulata, ami által megvan az esély arra, hogy a zenekarok is jobban figyelnek egymásra és kapcsolatokat alakítanak ki, ugyanis a közösség megteremtése a cél.

Így megvan az esély arra, hogy a zenekarok akár egymás koncertjein is csápolhatnak, és elindulhat egy interakció közöttük, aminek eredménye a jövőben például közös fellépésekben vagy vendégszereplésekben is megnyilvánulhat. Ennek a keretét próbáljuk mi biztosítani,”

– ecsetelte a zsűritag.

szabo-gila-adam
Szabó Gila Ádám
Fotó:  Lacza Gergely

Elsőként az ipolybalogi Karizma zenekar lépett a Soul Hunter pódiumára. Tagjai Kiss Zenészekként muzsikáltak éveken keresztül. A régi név egyrészt mentorukra, Kiss Kristófra utal, aki a helyi művészeti iskola tanáraként bevezette a zenekartagokat a könnyűzene világába, másrészt időközben „felnőtt” a zenekar, és szerettek volna egy olyan nevet választani, ami jobban jellemzi a zenéjüket. A Karizma név „K” illetve „Z” betűi és a csapat logója azonban a múlt emlékeit is magán viseli, hasonlóképpen a helyszínen előadott négy dal közül kettő, amelyek még a régi név alatt kezdték el „pályafutásukat”. A Karizma a névváltáson túl tagcseréken is keresztülment, továbbá egy komplett hangzóanyagot is megjelentetett. Lendületes, kidolgozott és pontos produkciójuk mind a közönség, mind a zsűri berkeiben sikert aratott. A csapatra a szokatlan hangszeres „leosztás” is jellemző, hiszen a gitárt hegedű helyettesíti és a hattagú csapatot fele-fele arányban alkotják lányok és fiúk, akik nagyon jól érzik azt, hogyan kell slágergyanús dallamokat komponálni.

karizma
Karizma
Fotó:  Lacza Gergely

Második fellépőként a nagyszarvai G.A.M.A.Z. nevű formációt láthatta és hallhatta a közönség. A zenekar népes rajongótábort is szervezett a helyszínre, így a közönségsiker már eleve borítékolható volt. A srácok a nyolcvanas évekre jellemző klasszikus heavy metal muzsikában „utaznak”.

g.a.m.a.z
G.A.M.A.Z.
Fotó:  Lacza Gergely

Harmadik csapatként a Vipers állt színpadra és southern rock ízű muzsikájukkal próbálták maguk mellé állítani a közönséget és a zsűrit. Külön érdekesség, hogy a zenekar felvidéki és pannonhalmi muzsikusokból áll, továbbá a frontemberük egyúttal a nemesócsai Vintage Rock Band egyik énekese.

vipers
Vipers
Fotó:  Lacza Gergely

A Vipers zenekart a jókai Totalica követte, akiktől egy jól begyakorolt lendületes műsort hallhattunk. A zenekar különösen az utolsó években kapcsolt nagyobb fordulatszámra, hiszen hangzóanyaguk, videoklipjük is megjelent, továbbá a közelmúltban számos tehetségkutatón szerepeltek eredményesen.

totalica
Totalica
Fotó:  Lacza Gergely

A jókai alakulat után a dunaszerdahelyi-nagymegyeri Bogas következett, akik a hazai főiskolás táborok egyre népszerűbb előadói. Muzsikájuk a kilencvenes és a kétezres évek idején sikeres magyarországi alternatív zenekarok világát idézi fel, leginkább talán a Kispál és a borz és a Quimby hangulatai köszönnek vissza szövegcentrikus zenéjükben. Erősségük a szuggesztív előadásmód, amely a zsűri szimpátiáját is elnyerte.

bogas
Bogas
Fotó:  Lacza Gergely

Zárásként a 2019-ben alakult ipolysági gyökerű Kingfishers állt a deszkákra, akik jelenleg trióban „zúzzák”. Stílusuk populáris elemekkel tarkított modern metál, és a csapat tagjai nem riadnak vissza az elektronikus betétektől sem sőt, előszeretettel használnak előre rögzített alapokat. A zenekart legutóbb a Rómeó Vérzik vitte magával turnéjára.

kingfishers
Kingfishers
Fotó:  Lacza Gergely

Nem kellett sokat várni arra, hogy az est háziasszonya, Tilajčík Edit a színpadra invitálja a zsűrit. A döntés ezúttal is nehéz volt, ugyanis – mint az eredményhirdetéskor megtudtuk – az első, a második és a harmadik helyezett fellépőt csupán 1-1 pont választotta el egymástól.

szarka-tamas
Szarka Tamás
Fotó:  Lacza Gergely

Szarka Tamás, a zsűri elnöke úgy összegezte a megmérettetést, hogy a muzsika varázsa összefogta a jelenlévőket.

Sokszor összeszorul a szívem, ha Galántán, Komáromban vagy Kassán járok-kelek, és még ezen túl is, Ágcsernyőig, mert hallom azt a sok gyönyörű magyar beszédet, és mindenféle él nélkül mondom, hogy ennek ellenére még sincs képviseletünk a parlamentben, és ez engem mindig aláz. Igenis ott lenne a helyünk,magyaroknak, hogy meg tudjunk szólalni! De muzsikában itt vagyunk, muzsikában képviselve vagyunk, és ez mindig megnyugtat!”

A zsűritagok összegzései alapján került sor a közönségdíj átadására. Egy online felületen volt lehetőség szavazni a fellépőkre, és mód szavazni a zenekarokra. 540 szavazatból 235 voksot kapott, és ezzel toronymagasan megnyerte a közönségszavazást a G.A.M.A.Z. együttes. Nyereményük egy V.I.P. belépő lett a Rómeó Vérzik 30. éves jubileumi koncertjére, amely során a zenekar tagjai testközelből szemlélhetik Koppányékat a felkészüléstől kezdve az after partyig. Ezenkívül Kovács Koppány vállalta, hogy 20 db G.A.M.A.Z. pólót a saját költségén – együttműködve a zenekarral – megtervez és kinyomtat.

gasparik-maja
Gasparik Maja
Fotó:  Lacza Gergely

A Karizma zenekar fellépési lehetőséget nyert a Soul Hunter Music Clubban a Parno Graszt előtt október 18-án. A Kingfishers a róczházai Bikers Motoros Találkozón léphet fel 2026-ban.

kovacs-koppany
Kovács Koppány
Fotó:  Lacza Gergely

A délután abszolút fődíjasa a Bogas lett,

amely megnyerte a fentebb említett zenekari csomagot. Ez tartalmazza egy teljes zeneszám komplett stúdiómunkáját, melyhez videóklipet is készíthetnek, továbbá egyedi pólók gyártását, médiatámogatást, és segítségnyújtást a közösségi médiában való részvétel és marketing stratégiájának kidolgozásában. Ez még nem minden, ugyanis a csapat felléphet a Gombaszögi Nyári Táborban, továbbá természetesen a Kárpát-medencei Öröm a Zene döntőjében is.

a-fodijas-bogas
A fődíjas Bogas
Fotó:  Lacza Gergely

Mezei Máté, a Bogas gitárosa, köszönetnyilvánítása során elmondta, hogy egyáltalán nem számítottak arra, hogy megnyerik ezt a díjat, ők csak a többi zenekart szerették volna megismerni, akikkel jó esetben akár közös fellépéseket is szervezhetnek.

Csupa olyan dolgot nyertünk, ami amúgy is a szívünk vágya volt, és amit nagyon régóta tervezgetünk”

– hangsúlyozták a Bogas tagjai.

danics-roland
Danics Roland
Fotó:  Lacza Gergely

Amirőĺ talán nem volt szó a rendezvény folyamán, de mégis fontosnak tartom: ezen az estén is, mint annak idején a Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle rendezvényeinek zömén, a fellépő előadók saját szerzeményei hangzottak el. Ezért tartom különösen értékesnek azokat a zenekarokat, amelyeknek a tagjai veszik a bátorságot és a fáradságot, hogy a nehezebb úton induljanak el. Interpretátor ugyanis sok jó akad, de dalszerző sokkal kevesebb. Pedig ahhoz, hogy zenében is lépést tudjunk tartani a korral, ez elengedhetetlen. A festők sem reprodukciókat állítanak ki, az írók sem másolják le mások regényeit, hogy kiadhassák. Jómagam hiszek abban, hogy a („)könnyű(”)zene nem(csak) szórakoztatás, hanem művészet (is), amely során új értékeket teremtünk.

a-bogas-stabunknak-nyilatkozik
A Bogas stábunknak nyilatkozik
Fotó:  Lacza Gergely

Mivel a filmes stábunk is kint járt a helyszínen, így az eseményről hamarosan videós összeállítást is láthatnak portálunkon.

szabo-gila-adam
Galéria
+15 kép a galériában
Megosztás
Címkék