2023. szeptember 1., 13:50

A 90 éves Vásáry Tamás köszöntése

Vásáry Tamást köszöntötte 90. születésnapján pénteken a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara; a Kossuth-díjas zongoraművészt, karmestert vasárnap hangversennyel is ünneplik majd a Zeneakadémián.

Kilencvenévesen is aktív
Vásáry Tamás
Fotó: MTI

A rádiózenekar 1992. december 19-én adta az év utolsó nyilvános, emlékezetes hangversenyét a Budapesti Kongresszusi Központban, a koncerten Vásáry Tamás vezényelt és zongorán közreműködött. A hangversenyt megelőző, a Magyar Rádió 6-os stúdiójában zajló próbákon talált egymásra Vásáry Tamás és a rádiózenekar, amelynek így kezdődött egy fontos korszaka - mondta Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezetője, a Bartók Rádió csatornaigazgatója a 90 éves karmestert köszöntő beszédében a 6-os stúdióban.

Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy Vásáry Tamás a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek fontos személyisége, olyan nemzeti kincs, akire a közmédia is tisztelettel és büszkén tekint.

Büszkék vagyunk rá, hogy vezényel, irányít, részt vesz a közmédia életében"

- mutatott rá a vezérigazgató. Hozzátette: a legendás 6-os stúdióban egy bensőséges ünneplésen szeretné a közmédia nevében is köszönteni Vásáry Tamást.

Devich Márton elmondta, hogy az 1992-es koncerten, amelyen megszületett a csoda, Chopin Andante spianato és Grand Polonaise, az f-moll zongoraverseny és Brahms 1. szimfóniája hangzott el.

Emlékeztetett, hogy a két nap próbasorozatát tekintik a rádiózenekari Vásáry-mítosz kezdőpontjának. A sikeres hangversenyt követően ugyanis a zenekarban aláírásgyűjtés kezdődött Vásáry felkérése érdekében.

Vásáry Tamás az ünnepségen kiemelte, hogy életében sok örömöt szerzett a rádiózenekar és énekkar. Az ajándékba kapott porcelán karmesteri pálcáról elmondta: ez is azt szimbolizálja, hogy feladata szolgálni a zenekart, az országot, s minél jobb produkciókkal gazdagítani Magyarország hírnevét.

Vásáry Tamást ünnepi hangversenyen köszöntik vasárnap este a Zeneakadémián, ahol Beethoven 9. szimfóniáját vezényli.

A kultikus remekmű immár 199 éve talány hallgatóknak és előadóknak egyaránt. Minden korszakot túlél és mindenféle értelmezés előtt nyitva áll. Vásáry Tamás vallja, hogy Beethoven 9. szimfóniája "az emberiségről szól, de a lehető legfelsőbb szinten, valamilyen mélységes szeretettel átitatva".

A Vásáry Tamás 90. születésnapja tiszteletére rendezett hangversenyen közreműködnek a Magyar Rádió Művészeti Együttesei. A koncertet a Bartók Rádió élőben közvetíti 19.30-tól, az M5 kulturális csatorna pedig aznap 21 órai kezdettel tűzi műsorára.

 
A Magyar Szent István Renddel kitüntetett Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte 90. születésnapját. Pályafutása alatt több mint 100 zenekarral dolgozott együtt, és 1993-2004 között a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának főzeneigazgatója volt, jelenleg elnök-karmestere.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.