2023. július 14., 18:18

50 éve a zenekultúra szolgálatában: Németh Imre jubileumi koncertje Somorján

Nem tudom, van-e Felvidéknek olyan kiválósága Németh Imrén kívül, aki a zenei „triumvirátus” (komolyzene, népzene, könnyűzene) mindegyikében kimagaslót alkotott, de nem igazán jut eszembe más. Ki gondolná, hogy az első kislemez, amelyen Somorja élő zenész legendája közreműködött, már 50 éve jelent meg? Pedig így van.

nemeth-imre
Galéria
+3 kép a galériában
Németh Imre
Fotó: Lacza Gergely

1973-ban az Opus Kiadó Szilicei és négy krasznahorkai népdal címmel megjelentette Németh Imre és Kovács Balogh Margit első hanghordozóját. A kislemez dalcsokrait a zeneszerző Németh-Šamorínsky István feldolgozásában adták elő a szólisták a brünni rádió kamarazenekarának kíséretében. Az „ünnepelt” lényegében innen számítja zenei pályafutásának kezdetét, persze hangszert már jóval korábban fogott a kezében, és fellépései is voltak.

A barátokon, közeli ismerősökön kívül azt sem sokan tudják, hogy Imre az 1968-ban Holocsi István színművész által alapított illésházi Fortuna beat zenekar oszlopos tagja is volt,

mellyel Shadows-számokat és a magyar beat „szentháromságának” (Omega, Illés, Metró) szerzeményeit játszották. A jogi diploma megszerzése után a Csemadok KB népzenei referenseként két évig népdalgyűjtéssel is foglalkozott, és elvégezte a Pozsonyi Állami Konzervatórium énektanári szakát. 1972-től az Ifjú Szívek állandó szólistája lett, majd 1982-től a Szlovák Filharmónia kórusának tagja. 1984-ben megalapította a Gaudium régizene-együttest, amely ma is működik, igaz már nem tizenketten, csupán öten alkotják.

A Gaudium 1989-ben megjelent lemezét követően, a rendszerváltozás után Németh Imre több, igényes gonddal elkészített hanghordozót is megjelentetett,

melyek között régizenei-komolyzenei, népzenei és könnyűzenei stílusúak egyaránt megtalálhatóak, de komponált már zenét irodalmi műsorhoz és mesejátékhoz is. 1990-től 2006-ig nemzetközi régizenei fesztivált szervezett Somorján, és hosszú éveken keresztül tanított a helyi zeneiskolában.

nemeth-imre__0
Németh Imre
Fotó:  Lacza Gergely
Az 50 éves évforduló apropóján Németh Imre augusztus 6-án a helyi evangélikus templomban egy jubileumi koncertet szervez, és ahogy mondta, a hely s annak szelleme kötelez. Ott ugyanis nem lehet akármit és akárhogyan megszólaltatni, tehát ne életműkoncertre gondoljunk, és arra se, hogy ott majd mindenki hősünket ünnepli. Ez ugyanis a jubiláns gesztusa, ajándéka Somorja polgárai és azok számára, akik figyelemmel kísérik és kedvelik munkásságát. A másik célja a koncertnek a tehetséges somorjai kötődésű muzsikusok bemutatása.

A komolyzenei koncerten fellépnek:

  • a Híd Vegyes Kar
     
  • Bódis Antal – hegedű
  • Németh Noémi és Klára – hegedű
  • Csető Júlia – fuvola
  • Hyun Jee Doh-Németh – ének 
  • Hamar Tímea – ének
  • Homoki Zsolt – lant
  • Both Máté - ütőhangszerek
  • Hudi Márk – versmondó
  • Németh Mátyás – nagybőgő

    zongorán kísér: Domsitz Erika, Hecht Éva, Skuta Eleonóra
    vezényel: Németh Imre
nemeth-imre
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.