Gömöri Kézművesek Társulása: „Van jövője a hagyományos népi mesterségeknek”

2020. szeptember 13., 21:48
ma7 Nagy Emese

A Gömöri Kézművesek Társulását 2002-ben alapították Várhosszúréten azzal a céllal, hogy a hagyományos mesterségeket újjáélesszék, oktassák és bemutassák a széles közönségnek.  Munkájukat a szakma Kárpát-medencei szinten elismeri.

Videó: ma7

A lelkes gömöri kézművesekhez kötődik többek között a Gömöri Kézműves Vásár és a Pásztortalálkozó. Közel három évtizede jeleket hagynak, a történelmi Gömör, Nógrád és Abaúj területén, illetve a távolabbi vidékeken is. 

A társulás nemcsak valódi hagyományőrző értékeket teremt, hanem a gömöri, de talán a szélesebb régió magyar identitástudat őrzésében és ápolásában is fontos szerepet játszik. 

A Múzsa stúdiójában a tagok széles körű hiánypótló tevékenységéről beszélgetünk Nagy Györggyel, a társulás elnökével és László Ottó alapító-taggal, akik egyébként a napokban komoly szakmai elismerésben is részesültek. Nézzék velünk!

Múzsa