Vásáry Tamás jelenléte emelte a Duna Menti Kamarazenei Fesztivál fényét - VIDEÓ
A nyár utolsó őszbe nyúló napjai öt éve a komolyzenéről szólnak a Felvidék öt meghatározó helyszínén. A Cseh Tamás által megálmodott színvonalas Duna Menti Kamarazenei Fesztivál célja, hogy közelebb hozza a komolyzenét kamarazenei előadások formájában a mindennapi emberekhez.
Nem kisebb művészek társultak már a kezdeményezéshez, mint Miklósa Erika, aki tavaly volt az esemény fővédnöke, idén pedig a világhírű zongoraművész, karmester, Vásáry Tamás vállalta a fővédnöki szerepet, amit egy komáromi vezényléssel koronázott meg.
Vásáry Tamás neve garancia a színvonalra, így gondolja ezt Cseh Tamás is, aki lelkesen ecsetelte kameráink előtt, hogy szakmailag élete egyik meghatározó mozzanata volt, hogy a karmester vezénylésére muzsikálhatott.
A komáromi Tiszti Pavilonban mindenki csodálattal nézte a kilencvenegy éves virtuózt, aki ugyan remegő térddel, de végigvezényelte a közel egyórás koncertet, ahol Wolfgang Amadeus Mozart műveit adták elő.
Címkék