2024. július 27., 16:00

Kedv, kitartás, küzdelem – a komáromi KFC feljutott az első osztályba – VIDEÓ

A Komáromi KFC csapata klubtörténelmi sikert ért el, ugyanis először jutott fel a szlovák labdarúgás első osztályába, a Niké ligába. A KFC úgy érte el ezt a sikert, hogy egyszer sem játszott hazai pályán, hiszen a KFC stadionja 2023 májusa óta felújítás alatt áll, és a tervek szerint 2024 szeptember végére el is készül. Radványi Miklós vezetőedző csapata számára a fő cél, hogy kiharcolják a bennmaradást az első osztályban és fejlődést érjenek el a játék terén.

A komáromi fociszurkolók számára az első ligába való feljutás egy új korszak kezdetét jelenti.

A felvidéki magyarok ezentúl már két klubnak is szurkolhatnak, nem a DAC lesz az egyetlen csapat a pályán. A KFC Komárom felnőtt férficsapata június 17-én kezdte meg a nyári felkészülést, a júliusban kezdődő bajnokságra.

A csapat magas labdával indít, hiszen az első osztály legerősebb és legeredményesebb labdarúgó gárdája, a pozsonyi Slovan lesz az ellenfele július 27-én.

Stábunk ellátogatott a Komáromi KFC szezonrajt előtti sajtótájékoztatójára, ahol Radványi Miklós vezetőedző, Novota János kapusedző, Martin Šimko csapatkapitány és Šimon Šmehyl voltak jelen. A sajtótájékoztató után végigkövettük a csapat szentpéteri felkészítő edzését, továbbá Radványi Miklós vezetőedzőt, Novota János kapusedzőt, Broczky László ifjúsági edzőt és Németh Tamást, a KFC középpályását kérdeztük arról, milyen elvárásaik vannak és mire számítanak a bajnokságot illetően.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.