2020. december 26., 17:26

Jubileumot ünnepelt idén a Pósfa zenekar - VIDEÓ

A 2020-as év nem kedvezett a kulturális szférában dolgozóknak. Koncertek, bemutatók, fesztiválok, rendezvények és közönségtalálkozók kerültek tiltólistára a járvány terjedésének megfékezése érdekében.

A Pósfa zenekar még az első negyedévben, ami a vírus szempontjából még nyugodtabb időszaknak számított, adta ki első lemezét Felvidékről szeretettel címmel, amely a tíz éves fennállásuk kivonata. A lemezen nem csupán ők zenélnek, hanem Marton Virág és Madocsai Imre hangját is hallhatjuk, valamint ifj.Gelencsér János hegedűjátékát is.

Mindenképp sikernek könyvelhető el, hogy a szigorú korlátozások előtti napokban még egy lemezbemutató koncertet tudtak adni a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban Dunaszerdahelyen. A teltházas koncerten a zenekar bepillantást engedett a kulisszatitkokba is, saját felvételeikkel tarkították az előadást, amelynek hatalmas sikere volt.

Ezzel a felvétellel idézzük fel, hogy voltak azért 2020-ban olyan lélegzetvételnyi időszakok, mikor nem szünetelt a kultúra, szabad volt egymás mellett ülni, nem kellett még szájmaszk és az ölelés sem volt ördögtől való.

Nézzék velünk a visszatekintést!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.