2024. október 5., 18:00

Fókuszban az érzelem- és gondolatvilág - Beszélgetés Bóna Friderikával - VIDEÓ

A Múzsa vendége a füleki stúdióban ezúttal  Bóna Friderika, aki már sokaknak ismerős lehet, hiszen első kötete kapcsán 2021-ben már beszélgettünk vele. Ez alkalommal legújabb kötetével kapcsolatban kérdeztük őt, amely a Fedőlakk címet viseli. A katalógustörténetekből álló kötet szeptember 19-én jelent meg, amit a szerző 9 szakaszra osztott fel. 30 szöveg szerepel benne, illetve az összekötő részek. Az érzelem- és gondolatvilág áll a központban. A kötet magánkiadásban jelent meg a Womanpress kiadó gondozásában, amelyben fekete-fehér fotók is szerepelnek. A könyv szerkesztője Noszek Barbara, műszaki szerkesztője Bial Eszter, kiadóvezetők M. Czinege Noémi és Noszek Barbara, a fotókat pedig Gál Eszter készítette.

Videó:  ma7

Bóna Friderika idén végzett magyar-angol tolmács-fordító szakon a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen, emellett újságírással, riporterkedéssel is foglalkozik. Négy évig önkénteskedett a Juhász Gyula Ifjúsági Klubban Nyitrán, rádiózott is egy darabig, októbertől pedig Budapesten tölti szakmai gyakorlatát az Országos Fordító és Fordításhotelesítő Irodában.

Mi is lehetne felemelőbb annál, mint amikor kiszabadítod pórusaidból a napi érzelemüledéket, s ragyogóan tiszta arccal nézel bele a homoktükörbe, mely szemed előtt pergeti le a rejtett emlékfoszlányokat. Minden szemcse más hangulatot, látványt, ízt és illatot hordoz magában. Kérdőjeleket, kijelentéseket és felkiáltásokat, melyek ott bujkálnak a tökéletes máz alatt. Laza asszociációk örvénye tünteti el a mosdótálra tapadt salakot, míg neked egyre több és több történet jut eszedbe. Nem álmosodsz el, ébren sem vagy igazán. Minden részlet, minden apró mozzanat felötlik, de már nem bírod tovább. Megengeded a csapot, leöblíted a maradékot, s ezúttal nem csupán a képmásod alakul át. Ugye te is hasonlóképp érzel, amikor egy végtelenül hosszú nap után kisajátítod a fürdőszobát? 

olvashatjuk a könyvben.

A szerző a beszélgetésben elmondta,

A gondolatvilág van előtérbe helyezve, és nem feltétlen az a fontos, hogy mi történik és kivel, hanem hogy az az illető mit érez, vagy mit gondol, miért úgy cselekszik. Tehát inkább a miértek vannak előtérbe helyezve, azokra fókuszálok. És tényleg nagyon sokszor elgondolkozunk azon, hogy most akkor ezt miért teszi így, meg miért így reagál, és néha egyszerűen nem gondolunk bele, és nem is tudunk sokszor, mert nem látunk bele a másik lelkébe, szívébe, hogy ott mi zajlik.

Élvezze velünk a beszélgetést.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.