Felejthetetlen hangok - a Tenorok a női szívekért koncertsorozat ezúttal Somorjára érkezett - VIDEÓ
A Tenorok a női szívekért koncertsorozat ezúttal Somorjára érkezett, és testközelből csodálhattuk meg a négy kiváló tenor énekest: Boncsér Gergelyt, Vadász Dánielt, Klein Ottokárt és Ľudovít Ludhát. Az énekművészek közül ketten Magyarországról, ketten pedig Szlovákiából érkeztek. A koncert felejthetetlen hangulatban telt, és álló ováció fogadta az elképesztő hangterjedelmű művészeket. Stábunkra számára megtiszteltetés volt, hogy a koncert előtt kérdezhettük őket.
Boncsér Gergely, Klein Ottokár, Ľudovít Ludha, Vadász Dániel énekművészek olyan egyedi hanggal rendelkeznek, amely képes megérinteni az emberi lélek elrejtett zugait, mondhatnánk azt is, hogy utánozhatatlan hangok birtokában vannak.
Erőteljes, mégis lágy hangjuk, nemcsak a nézők legmélyebb érzelmeit hozta elő, hanem ahogy a koncertsorozat címében is benne található, képes volt elnyerni a közönség soraiban ülő hölgyek szívét is. Az előadás alatt láthattunk könnyes szemeket és mosolygós arcokat is. A kellemes esti koncert alatt repertoárjukban híres opera, operett és világslágerek is szerepeltek.