2021. március 1., 18:00

Dupla kiállítás a természetművészet jegyében - VIDEÓ

Nincsenek könnyű helyzetben a művészek, hiszen a koronavírus-járvány miatti rendeletek súlyos veszélybe sodorták őket is. Az alkotók csupán az online felületeken mutathatják be az alkotásaikat, mivel a múzeumok és galériák még határozatlan ideig zárva maradnak. Ennek ellenére van kivétel, ugyanis Ferdics Béla és Aradský Richárd dupla kiállítást szervezett a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában APERTA SPATIUM és LUDUS I.-II. címmel. Tekintsék meg a művészek által alkotott térinstallációkat.

A térinstallációk sajátossága az, hogy több objektummal, szoborral ki tudunk jelölni egy teret és ezáltal a néző be tud kerülni a műalkotásba, így nemcsak kívülről szemléli azt.

Ezek az alkotások, amelyeket itt látunk a kiállításon kétféleképpen tudnak működni. Az egyik stratégia az, ahogyan most látjuk, tehát galériai terekben vannak széthelyezve ezek a munkák, de a másik stratégia úgy történik, hogy kikerülnek ezek az alkotások a természetbe, ahol a saját természetes környezetükben figyelhetjük meg őket
 - mondta Gyenes Gábor a kiállítás kurátora.

Ferdics Béla két témára építette fel a kiállítását. Az első a LUDUS I. vagy más néven Fényfoglalók a változó formák variációi. A projekt részét olyan térszobor-installáció sorozat alkotja, amely erősen geometrizált vonalakból áll.

Az üvegtesteket vízzel töltöm meg. Tudatosan választottam a vizet, amely számunkra a létezést biztosítja. A víznek az átalakulása az, amely számomra fontos. Beletöltöm az ékekbe, megtölti az ékeket anyaggal. Ez az anyag folyamatosan változik, a nap különböző szakaszaiban különböző fényhatás jön létre ezáltal. Emellett van egy olyan funkciója is, hogy itatóként használható. – hangsúlyozta Ferdics Béla.

A szobrász kiállításának másik témája a LUDUS II. vagy más néven Térfoglalók. A szoborcsoport térbe való elhelyezése teljesen véletlenszerűen történt. Ezek az alkotások a tavalyi évben készült CORPUS installáció formai folytatása, ám ezúttal nem az emberi test, hanem a mértani forma motiválta a művészt.

Aradský Richard kiállítása az APERTA SPATIUM címet viseli, amely egy latin kifejezésből ered, jelentése nyitott tér.

Eddig mindig nappal dolgoztam, mindig fényben láttam a dolgokat és egyszer kint maradtam kicsit tovább és belenyúltam a sötétbe. Ekkor észleltem azt is, hogy a természetben fantasztikus dolgok vannak, amiket nem látok, de hallok és próbálom elképzelni azt, hogy mivel találkozhatnék az erdőben.” – mondta Aradský Richard.

Művészetének középpontjában a természet áll, szobrait úgy próbálja megmunkálni, hogy csakis természetes anyagokat használjon fel.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.