Táborjárás - VIDEÓ

2021. július 20., 08:15
Patócs Diana Tóth Tünde ma7

A tavalyi évhez hasonlóan idén is mutatunk egy kis ízelítőt az idei felvidéki táborkínálatból.   

Elsőként a csallóközaranyosi Kóczán Mór Alapiskolába és Óvodába látogattunk el, ahol az És Polgári Társulás egymás után három tábort rendezett a vakációzó gyerekeknek. Július 14-én kezdődött a 13. Árgyélus színjátszó tábor, ahol négy csoportban összesen 43 gyermekkel folytak készségfejlesztő foglalkozások.


Azon túl, hogy létrehozunk egy előadást péntek estére, ami ugye megmutatható, számos olyan fejlesztő gyakorlatot, játékot végzünk, ami nagyon sok mindent fejleszt."

- hangsúlyozta Szabó Csilla, a tábor egyik szervezője.

Emellett azt is hozzátette, legfőbb céljuk az , hogy olyan készségfejlesztést végezzenek, amelynek a haszna nemcsak a színpadon mutatkozik meg, hanem a mindennapi életben is. 

Idén 17. alkalommal rendezték meg a Szőttes tábort, ezúttal Alsóbodokon, amelynek különlegességét az adja, hogy elsőként is ez a helyszín adott otthont a pörgő szoknyáknak és csattogó csizmáknak. 

Az idei évben egy új elképzelés alapján a tábort időben két részre osztották. Az első felében a gyerekeké volt a terep, a második felében az ifi és a felnőtt korosztályra terelődött a figyelem. Füzék György szervező elmondása szerint olyannyira jól működött ez az újszerű szervezés, hogy a következő években is ez alapján szervezik meg a tábort. 


A résztvevők egyöntetű véleménye, hogy kis menedékként élték meg a napokat, amikor  a zene, a tánc és a közös élmények feledtették velük a külvilágban zajló zűrzavart. 
 

Kövesse facebook oldalunkat is!

Kávézó