Csallóközaranyos

Az Alsó-Csallóközben, Komáromtól 9 km-re nyugatra a Duna bal partjának közelében fekszik. Keletről Komárom, északról Megyercs, nyugatról Ekel és Nagykeszi, délről Ács és Komárom (Magyarország) határolja. Érinti a Komárom-Pozsony közti 63-as főút és a vasútvonal is (2 megállóhely Aranyoson és Felaranyoson). Mellékút köti össze Megyerccsel (6 km).

A Nyitrai kerülethez és a Komáromi járáshoz tartozó község. 1920-ig Komárom vármegye Csallóközi járásához tartozó nagyközség. Csehszlovákiához csatolva végig a Komáromi járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz. Területe 1945 után 18 %-kal nőtt (29,92 km²-ről 35,41-re), amikor Felaranyost Ekeltől Csallóközaranyoshoz csatolták át. 2007-ben a nemzetközi határ módosítása miatt területe 10 hektárral csökkent, 35,31 km²-re. Csallóközaranyos község katasztere három településrészre oszlik: Aranyos (Zlatná na Ostrove), Felaranyos vagy Fölaranyos (Horná Zlatná) és Nagylél (Veľký Lél).

A község lakosságszáma viszonylagos stabilitást mutat. A korábban tisztán magyar településen a lakosságcserével jelent meg a szlovák lakossága, arányuk lassan növekszik, de a lakosság 85 %-a még mindig magyar nemzetiségű. A lakosság 44 %-a római katolikus, 22 %-a református vallású. Számottevő a roma kisebbség (16 %) aránya.

A falu helyén már a kőkorban is éltek emberek, Nagylélen sok római kori emlékre bukkantak (többek között egy híd maradványaira). Neve az egykori csallóközi aranymosással függ össze. Első írásos említése 1094-ből származik (Locus Aureus néven). 1267-ben IV. Béla, majd 1277-ben Kun László látogatta meg az aranyosi vadászterületeket. A falu eredetileg a Duna-part közelében feküdt, de a 17. században a folyó a partot alámosta és Aranyost mai helyén építették fel. Az új falut az Érsekújvárt megszálló törökök 1676-ban felgyújtották, ezután hosszú ideig lakatlan volt. Határában feküdt az egykor a gróf Cseszneky család birtokában lévő Bök (Alsó- és Felsőbök) falu, melynek lakói a török támadások elől Aranyosra menekültek és később sem települtek vissza. A 18. században települt újra, a szomszédos településekkel (Nagylél, Örkény, Ontopa, Fölaranyos) előbb Aranyos, majd 1908-tól Csallóközaranyos néven egyesült. 1787-ben 104 házában 837 lakos élt. 1828-ban 110 háza volt 664 lakossal. A falut a 19. században hatszor öntötte el az árvíz, 1890-ben pedig csaknem teljesen leégett. 1847-ben az Erdélyből érkező sáskajárás pusztított, sok nádfedelű ház tetejét falták fel a sáskák. Lakói mezőgazdasággal foglalkoztak. A molnárok céhe Komáromhoz tartozott. A trianoni békeszerződésig Komárom vármegye Csallóközi járásához tartozott. A szocializmus alatt egy bányaelemeket gyártó (mára megszűnt) vállalat működött a faluban.

A faluban számos műemlék található: református temploma 1794-ben, római katolikus (Szt. István-) temploma 1935-ben, a Zichy-kúria 1800 körül épült. A dunai Nagyléli-szigetet a nyárfákon fészkelő értékes vízimadarai miatt 1974-ben természetvédelmi területté (9,14 ha) nyilvánították.